Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

Bagdadba jöttek

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
elfogyott

Részletek a könyvből

legalábbis ami a fizetett állást illeti.

— Az öreg koldus nagyon rosszul áll penz dolgában — felelte Edward. — Neki az az elgondolása, hogy aki
dolgozni akar. az tegye pusztán munkaszeretetből.

— Azt gondolja. hogy valami gyanús körülötte, Edward?

— Nem. De nem is tudom, mit gondoljak. Igazáből úgy látom, hogy szabadkőműves, de nem csinál semmi penzt
belőle. Úgy érzem, hogy ez a rettenetes lelkesedés egészen öszinte. És mégis, tudja, úgy gondolom, hogy nem
bolond.

— Most jobb ha bemegyünk — mondta Victoria. — Majd később még beszélünk.

— Fogalmam sem volt arrol. hogy maga és Edward ismerik egymást — kiáltott fel Mrs. Clayton.

— Ó, regi barátok vagyunk — nevetett Victoria. — Ami azt illeti, az utóbbi időben nemigen találkoztunk.
Fogalmam sem volt arról, hogy Edward itt van.

Mr. Clayton, ő volt az a nyugodt, gondterhelt arcu férfi. akit Victoria a lépcsőn feljönni látott, megkérdezte:

— Hogy ment ma reggel a munka, Edward, van valami haladás?

— Nagyon sok vesződséggel járó munka, uram. A könyvesládák ott vannak, minden rendben, de úgy látszik,
hogy a vámkezeleshez szükseges formalitások sohasem ernek veget.

Clayton mosolyogva jegyezte meg:

— Maga még nem szokta meg a Kelet kesleltető taktikáját.

— Pontosan mindig az a hivatalos személy nincs ott, akire aznap szükség van — panaszkodott Edward. —
Mindenki nagyon kedves és szívélyes. csak úgylátszik. nem történik semmi.

Mindenki nevetett erre, s Mrs. Clayton megnyugtatőlag mondta:

— Egyszer csak sikerülni fog. Dr. Rathbone nagyon bölcsen tette. hogy leküldött valakit. Különben honapokig
ottmaradna minden.

— Mindenben bombát gyanitanak, vagy pedig felforgató irodalmat. Minden gyanus nekik.

— Remelem, dr. Rathbone nem hozat ki ide bombát könyvnek álcázva — Mondta Mrs. Clayton nevetve.

Victoria úgy látta, hogy Edward szeme hirtelen megrebben, mintha Mrs. Clayton megjegyzése a gondolat új
fonalát vetette volna fel.

Clayton hangjában burkolt rosszallással mondta: — Drágám, dr. Rathbone nagytudású es jol ismert ember.
Különböző fontos társaságok tagja. Európa-szerte ismerik és tisztelik.

— Ez, sokkal könnyebbé teszi neki a bombacsempeszest — vágott vissza Mrs. Clayton lankadatlan vidámsággal.

Victoria észrevette, hogy Gerald Claytonnak nem nagyon tetszik ez a jókedvű megjegyzes, s összevont
szemöldökkel néz a feleségére.

Tekintettel arra, hogy a deli órákra megszakították a munkát, ebéd után Edward és Victoria kiment setálni,
hogy körűlnezzenek egy kicsit. Victoriát elkápráztatta a folyó, a Shatt el Arab. melynek partjait dátolyapálma
ligetek szegélyezték. Imádta a velencei kinézésű. nagy teljesítményű arab bárkákat, melyek a város csatornájában
kötöttek ki. Aztán a Sugban kószáltak és megbámulták a kuwaiti mintás, rézzel diszitett menyasszonyi ládát és más
csábitő árut.

Már ismet a konzulátus felejának s Edward felkészült, hogy újabb támadást intézzen a vámhivatal ellen. mikor
Victoria hirtelen megkerdezte:

— Edward, hogy hivnak teged?

A fiatalember megrökönyödve bámult rá.

— Mit akarsz ezzel mondani, Victoria?

— Mi a vezetékneved? Hát nem éned, hogy nem tudom a vezetekneved?

— Nem tudod? Nem, igazad van. nem tudhatod. A családi nevem Goring.

— Edward Goring. El sem tudod képzelni, milyen hulyenek éreztem magam az Olive Branchban, mikor felőled
kérdezősködtem, s csak annyit tudtam. Edward.

— Nem volt ott egy sötetbőrü lány? Meglehetősen hosszú hajú?

— De igen.

— Az Catherine volt. Rettentően kedves. Ha Edward felöl érdeklődtél volna. azonnal tudta volna, kiről van szo.

— Merem mondani, hogy tudta — válaszolta Victoria fenntartással.

— Rémesen kedves lány. nem gondolod?

— Ó, meglehetősen...

— Nem éppen szép, tulajdonképpen nincs mit nezni rajta, de rettenetesen rokonszenves.

— Tényleg — kerdezte Victoria szintejeges hangon, de Edward látszólag nem vett észre semmit.

— Igazán nem tudom, mit is csinálnek nélküle. Ö vezetett be mindenbe, es kisegit, nehogy valami hülyeséget
csináljak. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó barátok lesztek.

— Úgy gondolom, erre nemigen lesz alkalmunk.

— De igen, lesz. Szerzek neked valami állást abban a vállalkozásban.

— És hogyan fogod elintezni?

— Meg nem tudom, de valahogy majd sikerül. Megmondom az öreg Rathbone-nak, hogy milyen kitűnő gyors-
és gepirőnő vagy.

— Nagyon hamar rá fog jönni. hogy ez nem igaz — válaszolta Victoria.

— Nem számít, valahogy majd bejuttatlak az Olive Bránchbá. Csak nem hagyom. hogy igy magadban össze-
vissza futkossál, legközelebb még azt fogom hallani rőlad, hogy Burmába vagy pedig a legsötétebb Afrikába
indulsz. Nem, kicsi Victoria. azt akarom, hogy a szemem előtt legy. Többé nem kockáztatom. hogy elhágyjál. Nem
hiszek neked, hogy szeretsz világot látni.

Te kedves hülye. gondolta Victoria, hát nem tudod, hogy semmi penzen nem mennek el Bagdadbol!

Hangosan így válaszolt: — Nos, azt hiszem jó vicc lesz az Olive Branchban dolgozni.

— En nem gondolnám, hogy vicc lesz. Ott minden rémesen komoly. S ráadásul teljesen hülyének kell lenni.

— És még mindig azt hiszed, hogy valami nincs rendben körülötte?

— Ó, ez csak egy ostoba ötlet volt a részemről.

— Nem — mondta Victoria elgondolkozva. — Nem hinném, hogy csak ostoba ötlet volt. Én azt hiszem, igaz.

Edward hirtelen Victoria felé fordult.

— Miből gondolod?

— Egy barátomtől hallottam valamit.

— Ki volt az?

— Egy barátom.

— Az olyan lányoknak, mint te, nagyon sok barátja van — zsörtölődött Edward. — Te egy kis ördög vagy,
Victoria. Örülten szeretlek téged. s te egyáltalán nem törődsz velem.

— De igen, törődöm veled — válaszolta Victoria —, de csak egy kicsit.

Aztán, hogy örömteljes elegtetelet elrejtse, megkerdezte:

— Edward, van egy Lefarge nevü ferfinak valami köze az Olive Branchhoz, vagy valami máshoz?

— Lefarge? — kerdezte Edward meglepetten. — Nem, nem hinném. Ki az?

De Victoria tovább folytatta a kérdezősködést.

— Vagy pedig egy Anna Scheele nevű nőnek?

Ez alkalommal egész más volt Edward reakciőja. Hirtelen Victoria felé fordult és megragadta a karját.

— Mit tudsz Anna Scheele-ről? — kerdezte.

— Jaj! Engedj el Edward. Nem tudok róla semmit. Csak éppen azt akartam tudni, hogy te tudsz-e valamit róla.

— Hol hallottad ezt a nevet? Mrs. Clipptől?

— Nem, nem Mrs. Clipptöl, legalábbis úgy gondolom, nem tőle, de valójában olyan gyorsan beszelt mindenkiről
és vég nélkül, hogy nem emlekszem, ö emlitette vagy pedig más.

— De miből gondolod, hogy Anna Scheele-nek van valami köze az Olive Branchhoz?

— Van köze hozzá?

Edward megfontoltan válaszolt: — Nem tudom. .. Minden olyan homályos.

A konzulátus kertjének ajtajában álltak. Edward az órájára pillantott. — Mennem kell dolgozni — mondta. —
Szeretnem. ha tudnék egy kicsit arabul. De össze kell tartanunk, Victoria. Nagyon sok mindent szeretnék tudni.

— Nagyon sok mindent kell elmondanom neked — felelte Victoria.

Egy sokkal erzelgősebb kor gyöngéd hősnője távol tartotta volna fiúját a veszélytől. De nem Victoria Az ő
véleménye szerint a férfiak a veszélynek születtek s felfele szállnak, mint a szikra. Edward biztosan nem köszönne
meg, ha kihagyná a dolgokból. Es jobban meggondolva. egész biztos volt benne, hogy Mr. Dakinnek nem állt
szándékában, hogy Edwardot kihagyja a dologbol.

*
Azon este, napnyugtakor, Edward és Victoria együtt setáltak a konzulátus kertjében. Mrs. Clayton iránti

Hasonló cimű könyvek

Agatha Christie további könyvei