Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

Rebel - Az új kezdet Reboot-sorozat 2. rész

Wren azt hitte, minden emberi tulajdonságát végleg maga mögött hagyta, amikor öt évvel ezelőtt meghalt, azután százhetvennyolc perccel később újjáéledt. Újonnan szerzett erejével, gyorsaságával és öngyógyító képességével Wren Százhetvennyolcas tökéletes fegyvernek bizonyult. Aztán megismerkedett Callum Huszonkettessel, aki mindent megváltoztatott. A fiú szerelme talán meggyőzi Wernt arról, hogy maradt még benne valami emberi.Most, hogy mindketten megszöktek, készen állnak arra, hogy új életet kezdjenek az újjáélesztettek rezervátumában. De Micah Százhatvanhármasnak, a tábor vezetőjének más, sötétebb tervei vannak: el akarja pusztítani az összes embert. És most készen áll arra, hogy megtámadja a városokat. Callum maradni szeretne, és meg akarja védeni az embereket. Wren pedig semmire sem vágyik jobban, mint végre felhagyni a küzdelemmel.Most el kell dönteniük, hogy az eszükre hallgatnak és elmenekülnek, vagy a szívük után mennek, és szembeszállnak az újjáélesztettekkel. De mikor végre elhatározzák, mit kell tenniük, a kegyetlen Micah keresztülhúzza számításaikat."Egy szédítő iramú és lebilincselő könyv!A Reboot-duológia csattanós befejezésesok pörgős akcióval és fülledt szerelmijelenetekkel válik észbontóvá, miközbenWren és Callum fellázadnak az övéik ellen."Kirkus Reviews"Izgalmas jelenetek, kendőzetlen erőszak,és szép fokozatosan kialakuló szerelem afőszereplők között egy posztapokaliptikusvilágban, ami nagyon fog majd tetszeniazoknak, akik kedvelik az Éhezők viadala általteremtett műfajt."School Library Journal"Wren, a kőkemény hősnő az életéért, aszerelméért és a maradék emberségéértküzd, miközben újszerűen mutatnak be egyfelfordult világot."Goodreads"A remek alapötletnek, az izgatott hangúnarratívának és a tartalmas románcnakköszönhetően ez a regény tele van frissenergiával."Publishers Weekly"Moziszerű, véres és heroikus részletekkelegyütt tálalt lenyűgöző alapötlet - és egyegészséges adag romantika. A gyors tempó,az ismerős, de megváltoztatott környezet,valamint az erőteljes, emberbarátságrólszóló üzenet vonzani fogja az olvasókat."Booklist

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
elfogyott

Hasonló cimű könyvek

Amy Tintera további könyvei

elfogyott
elfogyott