Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.
B. Kovács István: A Szent László legenda szóban és képekben

B. Kovács István: A Szent László legenda szóban és képekben

B. Kovács István a Világ Vitéze - Magyar hősepika című könyvében cáfolta meg azt a két évszázad alatt beidegződött vélekedést, hogy a honfoglalás előtti magyar hősepika elveszett. Bebizonyította azt is, hogy a középkori Szent László-legenda ennek a pogány hősepikának keresztény köntösbe bújtatott változata. Ezt a témát tárgyalja a jelen könyv is. A bevezető tanulmányt (Világ-Szépségë, majd akit ő kiválaszt, azé' lësz!) B. Kovács István, írta, aki egyben a könyv szerkesztője is, a falképek fotóit Móser Zoltán készítette. A templomi falképekről készült színes felvételeken kívül tartalmazza a kötet a legendának a középkori krónikáinkban és egyéb korabeli emlékeken fennmaradt feljegyzéseit és ábrázolásait, valamint a fellelhető párhuzamokat is. A könyv azonban nem csupán a legendát, annak hősepikai előzményeit mutatja be, de - összhangban a Szent László Emlékév célkitűzéseivel - kitér arra is, hogyan vált a történetben szereplő leány később az ország patrónájává, illetve az eredetileg pogány epikus hős László által kereszténnyé és szentté. Érzékelteti azt az átalakulást, amelynek következtében pogány hősepikánkból keresztyén nemzeti mítosz lett. Az A4-es formátumú, 115 oldalnyi, reprezentatív kiállítású kötet nem csupán a paradigmaváltás szükségességét veti fel a magyar hősepikával kapcsolatban, de erősíti önismeretünket, s a politikai határokat átívelő nemzeti egység eszmeiségét is. A hősepika ugyanis több mint szakmai kérdés. A hősepika nemzeti ügy! Jelkép, amelynek ott a helye legszentebb közösségi szimbólumaink, a koronázási ékszerek, címer, zászló és himnusz mellett.

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
elfogyott

Hasonló cimű könyvek

B. Kovács István további könyvei