Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

Őfelsége magánnyomozója

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
1 ajánlat
lyravac
800 Ft
tovább a boltba

Részletek a könyvből


Bemutatott. Biccentgettünk.

Miutan a fényképész végzett a konyhában, Belón doki lépett be. Kora ellenere fiirgén
mozgott. Füttyentett, amikor megpillantotta Xenomér arcát.

— Xenomér! — megcsóválta a fejét.

— Ismerte'.7 — kérdezte Lotifán.

— Futólag — kerek feje most elörerendült.

— Sokan ismerték őfelsege varázslómesterét. .. Derék ember volt. .. Miből gondolta?...
— közelebb lépett, Xenomer föle hajolt.

— Értem. Igaza van. Elkábitottak. Ha nem csalódom, teljesen tehetetlen volt már, amikor
kinyitották a gázcsapot. — Tovább vizsgálta.

— Mióta halott? — kérdezte Lotifán.

— Tiz-tizenkét órája, de lehet több is — egyenesedett fel. — Pontosabbat majd csak a
boncolás után mondhatok.

Otthagytam őket. Kimentem, leültem a teraszon. Érzéseim és gondolataim annyira
összekávarodtak, hogy egyszerűbb volt hagyni, tegyék, amit tudnak gazda nélkül .

Arra riadtam fel, hogy valaki pisszeg. Kereső tekintetem hamarosan felfedezte a termetes
szomszédasszony arcát a kerités fölött. Odamentem hozzá.

— Mondja — suttogta —, mi van itt? Mi történt?

— Megmondom. Maga tudja meg elsőnek, ha viszonzásul teljesiti a kérésemet.

Heves biccentésétől meglendiilt a kontya.

— Xenomért. . . meggyilkolták.

— Ó! — az ijedségtől kimeredt a szeme. — Borzalmasl... Ez. .. — levegő után kapkodott.
— És... és ki...?

— Nem tudjuk meg. Ezért kellene megállapítani azt, hogy kivel jött haza Xenomér, vagy
ki, kik jöttek hozza tegnap.

— Ezt sajnos. ..

— A boltot megkötöttük! — tekintetem volt olyan feddő, mint a hangsúlyom.

— Meg fogom próbálni. ..

— S ha megtudta, azonnal telefonálja meg nekem. — Odaadtam a nevjegyemet.

Messzire tartva magátol elolvasta.

— Értem — kacsintott. — Előbb magának és csak aztán a zsaruknak. Rendben van, hisz a
boltot megkötöttük. — Köszönes nélkül eltűnt a kerítés mögött.

Visszabállágtam a teraszra. Onnan néztem a kertet, a tikkado virágokat. Megvártam,
amig a technikai csoport emberei megvizsgálják a haz kömyéket, és visszamentek a házba,
aztán megkerestem a gumitőmlöt, és locsolni kezdtem a kertet.

A kapu felöl haladtam hátra. A kert kicsi volt, gyorsan ment. Locsolás közben
meg—meg-csapott a virágok illata, az ázott fold szaga. .. igy élvezhette Xenomér is. ..

A víz zajától nem hallottam, hogy valaki közelit. Akkor vettem eszre, amikor megallt
mellettem. Lotitán volt. Nézte, hogy locsolok. Nem szólt, csak bólintott. Értettük egymást.
Ennek örültem.

Egy perc múlva végeztem. Segített eltenni a tömlőt.

— Menjünk, a fiúk már ván-tak, és a kertkaput is le kell pecsetelnem.

A kápuból visszanéztem az árván maradt házacskára. Bezárt ablakain megcsillant a
lenyugvó nap fénye. Ö is búcsúzott.

Lotifán megfogta a karomat.

— Velünkjőn?

— Ha lehet, akkor nem.

— Rendben. Ajegyzőkönyvet majd elintézzük kesőbb... És. .. ha, mintjő ismerős...

— Természetesen. Remélhetem viszont is?

— Reméljük.

Megvártam, amig elrobognak. Beültem a kocsimba, és csak most néztem körül az utcán.
A kiváncsiak kisebb csoportokba verődve még tárgyalták az eseményeket. Legtöbben a
terjedelmes szomszédasszonyt fogták körül. Kontya állandó életveszélyben volt. Az
érdeklődők között azonban felfedeztem egy ismerös arcot is. Az új fiút a Fordből. De jó a
hirszolgálátuk! Vagy furikázás közben belém botlott, és á nyomomon jött ide?

Inditottam, és lassan haladva az utcán, a többi kiváncsit is megszemléltem. Tőbb ismerőst
azonban nem fedeztem fel.

Nehány utcával odebb megálltam, és hivtam őfelségét. Meg sem várta, hogy befejezzem
a köszönést, hadarta.

—Válami komoly dolog történhetett, érti, mert a lehállgatószobában... sajnos, későn
nyitottam ki a tévét, és már lezajlott valami fontos beszélgetés. Már csak annyit hallottam, hogy
Fokáz kegyetlenül szid valakit, aztan elrobogott. Az ott maradó két jómadár. .. ismerősök, a
sipákolo és á dörmögő... szóval a kettő teljesen megkukult. .. Mondja, csak nem?...

— Sajnos igen, felség. Xenomért meggyilkoltak.

Hosszú sóhajtását hallgatas követte. Nem zavartam, vártam, mig tovább kerdez.

— És hogyan történt?

— A háza'ban, öngyilkosság látszatát akarták kelteni.

— Mivel. .. öltek meg'?

— Gázzal.

— Szegény Xenomer! — érződött a hangján, hogy könnyeit nyeli. — Rettenetesen lesújt a
halála!... És ilyen halál!... Ezek a dögök! Ha én!... És sejti legalább, hogy ki volt az az
átkozott?

Részletesen elmeséltem neki mindent, aztán elbúcsúztunk.

Hazahajtottam. A kocsit a garázsba vittem. Olyan fáradt voltam, hogy liften mentem fol.
Mechanikusan ellenöriztem a biztonsági berendezéseket. Minden rendben volt.

Vacsora cimén magamba erőszakoltam valamit. Nyögve ment minden falat. Még a sör
sem izlett. Csak a cigaretta.

Azt már az irodámban szivtam el, az íróasztal mellett. Megszólalt a telefon.
Meglepetésemre aterjedelmes szomszédasszonyjelentkezett.

— Honnan beszél?

— Otthonról.

— Legyen szives, akkor várjon egy pillanatra — a laboromből sietve elhoztam a
lehallgatást ellenörző műszeremet, rákapcsoltam a telefonra: nem jelzett semmit.

— Itt vagyok, tessék mondani! — jelentkeztem.

A körülményes előadásából a következő derült ki. Xeno mert tegnap hajnalban autón
hozta haza két férfi. Elmentek mindketten a kocsival, Xenomer egyediil ment be. De az egyik

Bogdán István további könyvei