Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

Gyöngéd barbárok

A szerzőnek írt olvasói levelekből: "Hrabal úr, higgye el, amióta olvastam a könyvét, nincs egy perc nyugtom, szüntelenül gyötör és üldöz az a kimondhatatlan szépség, törékenység, fájdalom, bölcsesség, a fenébe is, maga egy szent." "Te undorító alak, te szenilis trotty pubertás hajlamokkal, te szemérmetlen disznó, a dutyiban vagy a diliházban a helyed." "Mintha áttetsző, kristálytiszta vizet kortyoltam volna. Ujjongtam olvasás közben. Már rég nem éreztem a szívem táján ilyen melegséget." "Te mocskos disznó, akit manapság mindenki az egekig magasztal, mikor hagysz fel végre azzal, hogy gusztustalan perverzitásaiddal mérgezd az emberek lelkét?" "Hrabal úr, könyvével ma visszaadta az életkedvemet, felrázott álmos, tompult rezignáltságomból, valamiféle tisztító tinktúrát, elixírt csöpögtetett belém." "Elegünk van Hrabalból! - ez a tisztességes emberek jelszava. Ne hidd, hogy dicsőséged az égig nő. Te szarházi! Te göndör disznó! Az ördög vigyen!" "Nem akarok összehasonlításokat tenni, de maga tényleg a Vančurák, a Ladislav Klimák, a Hasekek, a Kubinok családjából való." A szerző az olvasói levelekről: "Egy perzsa király, akit udvari költője dicsőítő versében a naphoz hasonlított, szóval ez a perzsa király a vers hallatán megjegyezte: lasanoforosom tagadja ezt. A lasanoforos perzsául azt jelenti, hogy éjjeliedény. A régiek tehát jól tudták, hogy minden ember portréját dicsősége és gyalázata dialektikus egysége alkotja. Mi, huszadik századiak hajlamosak vagyunk rá, hogy magunkban csak a dicsőséget, másokban viszont csak a gyalázatot lássuk meg. Márpedig ez a káosz kezdete. Térjünk hát vissza az ember dialektikus portréjához mint minden dolgok egyedüli mércéjéhez!"

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
3 ajánlat
konyvlabirintus
1 000 Ft
tovább a boltba
lyravac
1 100 Ft
tovább a boltba
konyvdiszkont
2 243 Ft
tovább a boltba

Részletek a könyvből

lezárult, hogy a delíriumos álmodozás és a felnagyított álmok más síkjain és rendszereiben
folytatódjon. Akkoriban, negyed évszázada, mikor éjszakánként a naplóját irta, Vladimír az
ellentétek erkölcsi helyzetében vergődött; összeszorult torokkal gargarizálta át magát a briliáns
asszociáciőktől az anyag valódi mozgásáig. Az űj képzőművészeti eljárások sejtése és látása
fokozva, Vladimír agresszivitását, mellyel hosszúra nyúlt ifjúságából az érett férfikorba
törekedett, amely még nem köszöntött rá. Akkoriban, nem tudván egyetlen ugrással eljutni az
anyag belső, képzőművészeti szerkezetéig, azaz a szubjektív individualitásból áttörni az
általánosságba és objektivitásba, olyannyira szenvedett a hipochondriától és a hisztériától, hogy a
helyzeteket és eseményeket a testi erőszak és a becsületsértés határáig élezte.

Akkortájt leveleiben szándékosan provokálta barátait, hogy azután bekövetkezzen a
megbékélés és az eredeti állapothoz való visszatérés, hogy létrejöjjön egy magasabb rendű
identitás szintézise, melyet a teremtő Vladimír űjra kettévágott, hogy az új hasadással egy
magasabb alkotói és emberi megismeréshez jusson, pszichopatológiával a pszichológiához.
Akkoriban, negyedszázada, amikor Vladimír éjszaka a naplóját irta, én a szomszéd szobácskában
laktam egy volt kovácsműhelyben, és én is be-betörtem az írás és a megértés más területeire,
leegyszerűsítve a pszichikai automatizmust realizmussal, az élményhez és az eseményhez való
visszatéréssel probáltam felülmúlni.

Hangosan veszekedtünk akkoriban Vladimírral, mindegyikünk a maga szobájának küszöbén
állva, vödömyi mosogatólével öntögettük le egymást, májjal és belekkel csapkodtuk a másik
arcát; melyeket egymásból téptünk ki, nemcsak a bevágott ajtók mögött üvöltöztünk tovább a
másikra a falakon át, hanem egész háztömbókön keresztül, Zizkovból Liben-be és vissza,
anélkül, hogy tudtuk volna, hogy két malomban őrölünk. Ez idő tájt Vladimírka jobbnak látta
eldugni a fejszémet, én meg az ő konyhakését zártam el. De aki azt hiszi, hogy nem szerettük
egymást, téved. Huszonnégy órával a pszichikai pogrom után már újra együtt nyakaltuk a sört, és
Vladimírka elbűvölte a Sörözőket, és azokat is bevonta nyelvi és gesztuscsemegéibe, akik az
utcán át jöttek kancsóval sörért, és papucsban álltak a sóntesben.

Azután az esti és éjszakai külváros! jártuk, lassan visszatértünk az állandóan bennünk munkáló
képzőművészetei problémákhoz, a Prazaekáből vagy a Várhegyről bámultuk Prágát, szemünk az
éjszakai Prága visszfényeitől csillogott; hogy azután Vladimír szobájában tovább tápláljuk a
villanyfénnyel felcicomázott metropolis gigantikus, megfoghatatlan képeit... egy pillantással
Vladimír mikroszkópjába, amely mindig fellelkesített bennünket törvényszerű mozgásával a
milliárd falű anyagban. És a fejszém újra az előszobában állt, és Vladimír konyhakése
barátságosan feküdt az asztalán.

Akkoriban, amikor Vladimír éjszakánként a naplóját írta, szeretetének és haragjának
szélsőséges ritmusát éppúgy rázúdította a képzőművészeti iskolabéli diáktársaira, az anyjára, a
munkástársaira és a főnökeire, mint ahogyan velem élt az Örökkévalóság útja 24. alatt. Általában
az emberekhez való viszonyának mozgásképe a sinusgörbe volt, ár és apály, fekete és fehér.

Ilyen őrülten szeretett és terrorizált mindenkit, akivel találkozott, mert szívesebben
mutatkozott háborodottnak, mint kispolgárnak. Egon Bondy, a költő, aki gyakran meglátogatott
minket, valahányszor Vladimír a naplójából olvasott fel neki, kis cipőcskéjének a talpával a
padlóra dobbantott, és így kiáltott: Kurva fix! Nekem egy egész teret kell feltúrnom a
kisujjammal, amíg egy ilyen képet találok! Ez itten meg százával rázza ki őket a kabátujjáből!

Vladimír, az istenért írjon verseket! Kurva frx! És Vladimír együgyűen mosolygott, hajtincsei
a homlokába hullottak, mosolygott, és ragyogott a boldogságtól, mert bizonyos pillanatokban
Vladimír olyan fogékony volt az elérzékenyülésre és a dicséretre, hogy egy gyerekre hasonlitott;
aki most pillantotta meg a karácsonyfát. És mivel Bondy örökké rettegett, hogy este az összes
kocsma bezár, hát ez esetre lavorokban és kannákban már délután felhordtuk a sört.

Ha Vladimímak jókedve volt, amint kimentünk az utcára, olyan magasra lendítette a lábát,
hogy cipőtalpát a gázlámpa oszlopához láncolt létra legfelső fokára tette. És a majd kétméteres
Vladimír ebben a pózban kötötte meg a cipőtűzőjét, és Egon a behajlított térde alatt sétált, és így
kiabált felfelé: Kurva frx! Ha ezt elmesélem a Zbynék Fisérnek, odalesz az örömtől! És Vladimír,
hogy a járókelők tökéletesen elteljenek ezzel az eseménnyel, ott tartotta a cipős lábát közvetlenül
a lámpa alatt. Ez a cipőfűzögetés különösen este volt szép, a gázlámpa megvilágította Vladimír
kócos hajának göndör gyíírűcskéit, és az emberek megálltak, és elakadt a szavuk.

Egyáltalán, a lépkedő Vladimír egy égő gázlárnpára emlékeztetett, ugyanolyan karcsű volt, és
az arca már messziről magára vonta a járókelők tekintetét.

Akkoriban, majd negyed évszázada, amikor Vladimír éjszakánként a naplóját írta, egy
csoportot hozott létre a ÖKD tanoncaiból, akiknek megmagyarázta és azután meg is tanította,
hogyan lehet könnyen egész foltsorozatokat és készleteket előállítani, melyekbe azután bele lehet
helyezni az azonos formákat: így aztán azt, amit Vladimír nem tudott elérni a barátainál, hogy
alapítsanak egy klánt, egy képzőművészeti társaságot, pótolta ez a tanonccsoport, amellyel
munka után eljárt Vysoéanyba, a Gesztenyéhez cimzett kocsmába. Érthetetlen volt, ahogy
Vladimír adni tudott magából ezeknek a fiatalembereknek. Bárki kérte, még ha tréfából is,
Vladimír azonnal nemcsak hogy kimerítő előadást tartott rőla, hog/an alkotja grafikáit, de levelet
is irt mindenkinek, ugyanolyan lelkesedéssel és tudományos alapossággal, mintha Vondrácek
professzornak írna. Es amikor a tanoncoknak már haza kellett menniük, Vladimír tovább
magyarázott azoknak a vendégeknek, akik odaültek hozzá, és megint csak ugyanazzal a
türelemmel és pontossággal oktatta a sörözőket, hogy bár nem lehet mindenkiből művész, de
mindenki, akinek csak kedve támad, kiegészítheti azt, amit a foltokban lát.

Akkoriban, amikor Vladimír éjszakánként a naplóját írta, egy fiatal asztalossal, Kaifr úrral
lakott, aki, mihelyt hazajött a munkából, megfésülte pomádés haját, lefeküdt az ágyra, és
elszenderedett, gyakran láttam, ahogy Vladimír a felgyújtott lehúzós lámpa alatt terdel, mert a mi
lakásunkba sohasem sütött be a nap, így hát nappal is világítani kellett, Vladimír hajrincsei úgy
csillogtak a villanykörte fényében, mint a rézforgácsok, és Vladimír a varázslatos anyagrol
beszélt és annak tükröződéséről az emberi agyban, bár Kaifr úr mélyen aludt.

És ennek ellenére néhány hónapos explozionalista oktatás után Kaifr úr egy kazettás
szekrénykén kezdett dolgozni a szive hölgyének szánta — melynek tetejét végül tizenkét,
furnérlemezből készült képpel díszítette, és a furnér Histszerű bizonytalanságát ecsettel olyan
forrnákká egészítette ki, amilyeneket bennük látott. Akkoriban, amikor Vladimír éjszakánként a
naplóját írta, gyakran fölhozta a lakására egyik barátját, Bouset, aki az idő tájt a gáton dolgozott,
ahonnan olyan fáradtan tért haza, hogy ő is inkább feküdt és szundikált, mintsemhogy kéjesen
elmerüljön a képzőművészetben, ahogyan azt Vladimír szerette volna. Ezért hát fölhozta egy
másik barátját, Pithartot, és ez a grafikus éjjel-nappal a grafikáin dolgozott, lemezekbe metszette
őket, és alátétnek egy hatalmas vaslapot használt, amely az éjszaka más-más szakában esett le az
asztalról, és nemcsak az egész épületet, hanem az utcát is megremegtette, úgyhogy a bérlők
minden éjjel felkeltek, és hálóingben rohangáltak a gangon, annyira megrémültek attól az iszonyú
ütődéstől. Egyedül Vladimír nevetett, még örült is az ilyen váratlan fölébredéseknek, mert
Vladimír imádta a malőröket és katasztrófákat, sőt Vladimír vonzotta a szerencsétlenséget,
mindig megtisztelve érezte magát attól, ami másokat félelemmel és iszonyattal töltötte]. Én pedig
akkoriban eljártam lakása ablaka alá, újra és újra benéztem, és amikor lefeküdtem, nem tudtam
elhinni, amit Vladimír szobájában láttam, és ismét odamentem és benéztem, és a látvány szinte
mindig ugyanaz volt. Vladimír a lehúzós lámpa alatt térdelt, és előadást tartott az alvó Kaifr

Bohumil Hrabal további könyvei