Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.
Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
elfogyott

Részletek a könyvből

az én találékony Emilym pedig a lámpaemyőn felmelegíti majd a lapot, s a sorok máris láthatóvá válnak!
Jól kigondoltam, igaz?

S akkor most Adenrőli Még a hajón, mielőtt kiengedtek volna bennünket a partra, felfigyeltem rá, hogy
Sweetchild ideges, s nem egyszerűen csak nyugtalan, hanem mintha egy helyben táncolna idegességében.
Ez nem sokkal azután történt, hogy Fandorin kijelentette, miszerint valószínűleg Lord Littlebee ellopott
kendője lenne a kulcs a Gyémánt Rádzsa mitikus kincseskamrájához. A professzor borzasztóan izgalomba
jött, valamit mormogott az orra alatt, és egyre csak ezt ismételgette: ,,Ah, csak már a parton lennénk!"
Kérdem én, miért?

Eldöntöttem, hogy kiderítem.

Egészen a szemembe húzva széles karimájú fekete kalapom, Sweetchild nyomába eredtem. Eleinte minden
rendkívül egyszerű volt — a professzor egyszer sem nézett hátra, s én akadálytalanul követhettem egészen a
vámhivatal mögötti térig. Itt azonban kellemetlen meglepetés várt: Sweetchild magához intett egy helyi
bérkocsist, s ismeretlen irányba távozott vele. A kocsi elég lassan haladt, de mégsem futhattam utána —
hogy nézett volna ki? Természetesen több bérkocsi is volt a téren, minden további nélkül bármelyikbe
beülhettem volna, de Ön, Emily, tudja, milyen leküzdhetetlen undort érzek a nyitott fogatokkal szemben.
Az ördög találmányai. Csak meggondolatlan fenegyerekek utaznak velük. Olyanok is vannak közöttük —
nemegyszer saját szememmel láttam —, akik még a feleségüket és ártatlan gyerekeiket is magukkal viszik
De hamar megtörténhet a baj! Különösen veszélyesek a kétülésesek, amelyek olyan népszerűek nálunk,
Britanniában. Valaki mesélte nekem (már nem emlékszem, ki), hogy egy nagyon erkölcsös családból való
és jó társadalmi pozíciót elfoglaló fiatalember meggondolatlanul éppen ilyen kétüléses fogaton
kocsikáztatta ifjú feleségét, aki ráadásul nyolc hónapos terhes volt. Természetesen rosszul végződött a
dolog: a léhűtő nem boldogult a lovakkal, azok nekiiramodtak, s a kocsi felborult. A fiatalembernek nem
esett baja, a feleségénél azonban idő előtt beindult a szülés. Sem őt, sem a gyermeket nem sikerült
megmenteni S mindez miért? Meggondolatlanságbóli Mentek volna gyalog. Vagy, mondjuk, csónakáztak
volna. Legrosszabb esetben vonaton is lehet utazgatni, saját kupéban. Velencében például gondolán
hajókáznak. Mi is voltunk ott Önnel, emlékszik? Emlékszik, hogyan nyaldosták a hullámok a szálloda
lépcsőit?

Most egy kicsit nehezen összpontosítok, állandóan elkalandozom. Tehát Sweetchild elment a bérkocsival,
én pedig ott maradtam a vámhivatal melletti Azt hiszi, hogy elszontyolodtam? Szó sincs róla. Rögtön az
eszembe ötlött egy dolog, így hát szinte azon nyomban megnyugodtami Sweetclrjldra várva bementem a
tengerészek boltjába, s vásároltam egy új szextánst, ami még a réginél is jobb, s egy kitűnő tengerészeti
kalauzt, asztronómiai képletekkel. Most már sokkal gyorsabban és pontosabban tudom kiszámolni a hajó
tartózkodási helyét, ezek után nem lehet egykönnyen átejteni.

Hat óra harminc percet vártam. A padon üldögélve a tengert néztem. Önre gondoltam.

Amikor megérkezett Sweetchild, úgy tettem, mint aki szunyókál. Elsurrant mellettem, abban a
meggyőződésben, hogy nem vettem észre

Alighogy eltűnt a vámhivatal épületének sarka mögött, a bérkocsisához rohantam. Hat pensoért a bengáli
elmesélte nekem, hol járt a mi kedves professzorunk. Ismerje el, kedves Emily, hogy igen ügyesen
cselekedtem ebben a históriában.

A kapott információk még inkább megerősítették korábbi gyanúm. Sweetchild a kikötőből egyenesen a
távírdába vitette magát. Úgy félórát töltött ott, majd négy órakor visszatért a posta épületéhez. A kocsis ezt
mondta: ,,A száhib nagyon—nagyon nyugtalankodni. Oda—vissza futkosni. Hol azt mondani, vigyél bazár,
hol ütni a hátam, vinni vissza, gyerünk, gyerünk, posta." Összességében világossá vált, hogy Sweetchild
először egy táviratot küldött valakinek, majd türelmetlenül várt a válaszra. A bengáli szavait idézve,
utoljára úgy jött ki a postáról, hogy ,,nem lenni magánál, papír lobogtatni", majd visszavitette magát a
hajóra. Ezek szerint megjött a válasz.

Nem tudom, mi van benne, de egyértelmű, hogy a professzornak, vagy akárki legyen is valójában, vannak
cinkostársai.

Ez három napja történt. Azóta Sweetchildot mintha kicserélték volna. Ahogy már írtam, egyfolytában csak
a drágakövekről beszél, néha pedig váratlanul leül valahol a fedélzeten, és csak rajzol — hol a
mandzsettájára, de néha még a zsebkendőjére is.

Este a grande-szalonban bált rendeztek. Már bemutattam Önnek ezt a nagyszerű termet, melyet mintha
Versaillesból vagy a Buckingham—palotából hoztak volna ide. Minden aranyozott, a falakon rengeteg
tükör, az elektromos kristálycsillárok dallamosan csilingelnek a könnyed ringatózás ütemére. A zenekar
(meg kell mondjam, egészen elfogadható) alapvetően bécsi keringőt játszott, én pedig, miután, ahogy Ön is
tudja, illetlennek találom ezt a táncot, a sarokban álltam, és szemmel tartottam Sweetchildot. Nagyon jól
szórakozott, hol az egyik, hol a másik hölgyet kérte fel táncolni, úgy ugrabugrált, mint egy bakkecske,
otrombán rálépett a hölgyek lábára, de ez egy cseppet sem zavarta Én egy kissé elábrándoztam, mert
eszembe jutott, hogyan táncoltunk egykor mi is, milyen kecsesen nyugtatta vállamon fehér kesztyűbe
bújtatott kezét. S ekkor hirtelen észrevettem, hogy Sweetchild megbotlott, csaknem fellökte partnemőjét, s
még bocsánatot sem kérve, gyors léptekkel, szinte futva, az ételekkel megrakott asztal felé iramodott. A
hölgye csalódottan, mozdulatlanul ott maradt a terem közepén, én pedig furcsállottam ezt a hirtelen rátört
éhségroharnot.

Ám Sweetchild rá sem pillantott a süteményekkel, sajtokkal és gyümölcsökkel megrakott asztalra. Az
ezüst szalvétatartóból egy papírszalvétát kapott ki, lehajolt, s valamit nagyon gyorsan, összevissza
irogatni kezdett rajta. Teljesen nekivadult, még azt sem tartotta fontosnak, hogy konspiráljon ennyi ember
között! Kíváncsiságtól hajtva hanyag léptekkel elindultam felé. De Sweetchild már kiegyenesedett és
négyrét hajtotta a szalvétát — valószínűleg a zsebébe akarta dugni. Sajnos nem tudtam átnézni a válla
fölött. Mérgemben toppantottam egyet, s vissza akartam fordulni, amikor észrevettem, hogy Mr. Fandorin
közeledik az asztalhoz, két pezsgőspohárral a kezében. Az egyiket Sweetchild felé nyújtotta, a másikat
megtartotta magának. Hallottam, amint az orosz ezt mondja: ,,Ó, kedves professzor, ön aztán roppant
szórakozott ember! Éppen most dugott zsebre egy használt szalvétát!" Sweetchild zavarba jött, kivette a
szalvétát, összegyűrte és az asztal alá dobta. Sietve csatlakoztam hozzájuk, és szándékosan a divatról
kezdtem el beszélni, tudván, hogy az indológm hamarosan elunja magát, és távozik. ígyis történt.

Rögtön azután, hogy a professzor bocsánatot kért és kettesben hagyott bennünket, Mr. Fandorin titokzatos
hangon ezt suttogta: ,,Nos, Sir Reginald, kettőnk közül ki mászik az asztal alá?" S én megértettem, hogy a
professzor viselkedése nemcsak nekem, de a diplomatának is gyanús. Abban a pillanatban megértettük
egymást. ,,Hát igen, nem túl kellemes feladat" — mondtam helyeslően. Mr. Fandorin körbepillantott, s a
következőt javasolta: ,,Csináljuk tisztességesen: egyikünk talál egy jó ürügyet, a másik meg bemászik.
Bólintottarn, majd elgondolkodtam, de semmi frappáns nem jutott az eszembe ,,Heuréka!" — suttogta a
cinkosom, és villámgyors, csaknem észrevétlen mozdulattal kikapta a kézelőmből az egyik aranygomboti
Az a földre esett, a diplomata pedig cipője orrával az asztal alá rúgta. ,,Sir Reginald — szólalt meg
hangosan, hogy a közelben lévők is meghallják. — Úgy látom, elvesztette a kézelőgombját."

Mit volt mit tennem, ha egyszer így állapodtunk meg, négykézlábra ereszkedtem, és benéztemaz asztal alá.
A szalvéta szinte karnyújtásnyira volt, de az átkozott gomb egészen a falig gurult, az asztal pedig
meglehetősen széles. Képzelje el a látványt: az Ön férje négykézláb mászik az asztal alatt, miközben nem
a legimpozánsabb felét mutatja a társaságnak Visszafelé még inkább zavarba jöttem. Miután
kikászálódtarn az asztal alól, két fiatal hölgyet pillantottam meg közvetlenül magam előtt, akik élénk
beszélgetést folytattak Mr. Fandorinnal. Amint meglátták térdük magasságában vörös hajzatom, a hölgyek
rémülten felvisítottak, az én álszent cinkostársam pedig nyugodtan így szólt: ,,Engedjék meg, hogy
humanum harmat, M;].cmftxmtmc kana. v A hmmm], hmmm náninmén—nb mmm mm;" .;c M;. mmm—at

Hasonló cimű könyvek

BORISZ AKUNYIN további könyvei