Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

A SZÉL ÁRNYÉKA

Vannak dolgok, amiket csak sötétben látunk igazán. És csak akkor, ha már kellőképpen fogékonyak vagyunk. Daniel Sempere tízéves, amikor antikvárius apja egy hajnalon elviszi egy titokzatos barcelonai könyvtárba, az Elfeledett Könyvek Temetőjébe. Ebben a Temetőben olyan művek nyugosznak, amelyek egy-egy könyvtár vagy könyvesbolt bezárásával elárvultak. Daniel a beavatási szertartás során örökbe fogad egy könyvet Julián Carax A szél árnyéka című művét , és azzal megpecsételődik a sorsa mind a kötetnek, mind a fiúnak. Romantikus újromantikus regény elátkozott, megtagadott könyvekről, az egyetlen szerelemről, igaz barátságról, feneketlen gyűlöletről és véres bosszúról. Olyan fájdalmasan szép, olyan félelmetes és fordulatos, amilyen egy többgenerációs családtörténetbe oltott kísértet- és detektívhistória csak lehet. A függelékben olvasható Tűzrózsa című novella nyomtatott formában mindeddig nem jelent meg. Az Elfeledett Könyvek Temetője trilógia eredetét beszéli el. A trilógia további részei: Angyali játszma, A mennyország fogságában. Carlos Ruiz Zafón (1964) világszerte elismert, díjakkal elhalmozott, rendkívül népszerű spanyol író. Műveit több mint ötven nyelvre lefordították.

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
elfogyott

Részletek a könyvből

márványbalusztrádhoz. Láttam, amint Bea alakja belevész az esőbe. Utánamentem,
megállítottam. Kikaptam a kezéből a borítékot. Arcáról patakokban mosta le az eső az
indulatot és a könnyeket. Visszavezettem a házba, és odahúztam a kandalló melegehez.
Fogtam a borítékot, és a lángok kózé vetettem. Csöndben figyeltük, miként semmisül meg és
válik füstté lapról lapra a levél a parazsak között. Bea könnyes szemmel letérdelt mellém.
Átóleltem, és éreztem a nyakamon a leheletét.

— Szoríts magadhoz, Daniel! — suttogta.

Fermín Romero de Torres, akinél bölcsebb embert nem ismertem, azt állította, hogy nincs
ahhoz fogható élmény, mint amikor az ember először levetkőztet egy nőt. Bölcs barátom nem
hazudott, de nem ámlta el a teljes igazságot. Arra ugyanis nem készített fel, hogy remegő
kezemnek titáni küzdelmet kell majd vívnia minden egyes gombbal és cipzárral. Semmit nem
mondott a reszketeg, hofeher bőr varazsáról, a puha ajkak érintéséről, vagy a bőr pómsain
áttetsző délibábról. Bizonyára azért hallgatta el mindezt, mert tudta, hogy a csoda
megismételhetetlen, s amint megfejtjük a titkos kódot, már el is felejtjük. Hányszor próbáltam
felidézni azt az első együttlétet Beával a Tibidabo úti palotában, amikor a külvilág beleveszett
az esőbe! Hányszor szerettem volna visszatérni, s elmerülni az emlékekben, amelyek közül
csupán egyetlenegyet sikerült kimentenem a lángok közül. Azt a pillanatot, amikor Bea
esőcseppektől csillogó testtel, meztelenül feküdt ott a tűz melegénél, és rám emelte
vágyakozó tekintetét, amely azóta is kísért. Fóléhajoltam, s ujjbegyeimet finoman
végighúztam a hasán. Bea hagyta, hogy ernyedten leereszkedjék a szemhéja; már nem látott
engem, de magabiztosan rám mosolygott.

— Tégy velem, amit akarsz — suttogta.

Tizenhét éves volt, s ajka az elet ízével ragyogott.

29

Késő este hagytuk el a kékes árnyakba burkolózó házat. A vihar id'ikózben szemerkélő,
hideg esővé csendesedett. Amikor vissza akartam adni a kulcsot, Bea a pillantásával jelezte,
hogy tartsam magamnál. Abban a reményben indultunk el a San Gervasio sétány felé, hogy
előbb—utóbb találunk majd egy taxit vagy egy buszt. Csöndben, kézen fogva lépkedtünk.
Kerültük egymás pillantását.

— Keddig nem találkozhatunk — mondta Bea bizonytalanul, mintha hirtelen kételyei
támadtak volna afelől, hogy egyáltalán akarom—e még látni.

— ltt várlak — feleltem.

Természetesnek vettem, hogy attól fogva mindig annak az öreg háznak a falai között
találkozunk majd, mintha a város többi részéhez közünk sem lett volna. Minel távolabb
ken'iltünk attól a helytől, annál határozatlanabbnak éreztem az érintését; melegsége és
magabiztossága lépésről lépésre csokkent. Megállapítottuk, hogy csaknem teljesen kihaltak az
utcák.

— Itt nem találunk semmit — mondta a Bea. — Inkább menjünk le a Balmesen.

Céltudatosan elindultunk el a Balmes utcán. Az eső miatt, s talán hogy ne kelljen egymásra
néznünk, a fák lombja alatt haladtunk. Bea egyre szaporábban lépkedett, a végén már szinte
rángatott maga után. Az volt az érzésem, hogy ha elengedném a kezét, futásnak eredne. A
képzeletem még mindig a teste érintésétől és illatától volt mámoros. Legszívesebben
leültettem volna egy padra, hogy csókokkal és csacska szavakkal halmozzam el, amelyektől
bárki más halálra nevette volna magát. Csakhogy Bea lélekben már máshol jart. Valami
emésztette, mint egy néma kiáltás.

— Mi a baj? — kérdeztem suttogva.

Megtörten és elhagyatottan, szinte ijedten mosolygott vissza rám. Hirtelen aző szemével
láttam magam: nem voltam több egy kisfiúnál, aki azt hiszi, hogy övé az egész világ, csak
mert egy órára birtokba vehette a mindenséget, s még nem tudja, hogy egy másodperc alatt
elveszítheti. Végre magamhoz tértem. Már nem is vártam tőle választ, csak úgy botorkáltam
utána. Kis idő múlva meghallottuk a forgalom zaját. A levegő gázbuborékokban lebegett az
utcai lámpák és szemaforok meleg fényében. Olyan, mint egy láthatatlan fal, gondoltam.

— Jobb lesz, ha itt elválunk egymástól — mondta Bea váratlanul, és elengedte a kezemet.

A sarkon — mint apro szentjánosbogarak — egy taxiállomás fényei világítottak.

— Ahogy akarod.

Bea hozzám hajolt, és puhán arcon csókolt. Viaszszagú volt a haja.

— Bea — szólaltam meg fojtott hangon —, szeretlek. ..

Megrázta a fejét, s a számra tapasztotta a kezét, mintha fájnának neki a szavaim.

— Kedden hat órakor, rendben? — kérdezte.

Némán bólintottam. Úgy figyeltem, amint sarkon fordul és beül egy taxiba, mintha akkor
látnám először. Egy másik taxisofőr, aki úgy nézte végig a jelenetet, mint valami bíró,
kíváncsian kihajolt az ablakon.

— Na mi a helyzet, főnök? Hazamegyünk'!

Gondolkodás nélkül beültem a kocsiba. A sofőr a visszapillantó tükörből leste az arcomat.
Nekem arra az autóra tapadt a tekintetem, amely Beát szállította, míg el nem nyelte a fekete
éjszaka.

Mire végre álom jött a szememre, a hajnal a szürke szín valamennyi komor ámyalatát
felvonultatta az ablakom előtt. Arra ébredtem, hogy Fermín apro kavicsokat dobál az
ablakomra a templomtérről. Magamra kaptam a legelső ruhadarabot, ami a kezem ügyébe
akadt, és lementem ajtót nyitni. Fermín a szokásos elviselhetetlen, hétfő reggeli
lelkesedésével csörtetett be a boltba. Felhúztuk a rolót, és kitettük a NYITVA feliratú táblát.

— Nagyon nyúzott ma a képe, Daniel! Mivel töltötte az éjszakát? Úgy látom, sikerült lépre
csalnia a madárkát.

A raktárhelyiségben felkötöttem a kék kötényemet, s neki is odanyújtottam — pontosabban
odahajítottam — az övét. Fermín kaján vigyorral elkapta.

— Elszállt a madárka, üres a kalitka — vetettem oda letörten.

— A szellemes mondásokat hagyja meg azoknak, akikben több életkedv buzog, mint
magában. Mindig olyan vérszegény a humora. Meséljen inkább!

— Mit meséljek?

— Azt magára bízom. Mondjuk, kezdheti a találatok számával, vagyis azzal, hogy hány kört
futottak.

— Nem vagyok vicces hangulatban, Fen-nín.

— Fiatalság, mamlaszság. Na jó, engesztelésül elárulom, hogy friss híreim vannak a maga
Julián Carax barátjáról.

— Csupa fül vagyok.

Fermín tekintetében egy nemzetközi cselszövés izgalma vibrált: az egyik szemöldökét
magasra húzta, a másikat éberen megfeszítette.

— Tegnap, miutan hazakísértem Bernardát, akinek továbbra is makulátlan a tisztessége, már
persze azt az egykét lila foltot leszámítva, amit a fenekén hagytam, a délutáni izgalmak
következtében kínzó álmatlanság tört rám. Kapva az alkalmon, ellátogattam a barcelonai
alvilág egyik szerkesztőségébe, Eliodoro Salfumán kocsmájába, közismert nevén a
Pöcsfogóba. Nem a legfeddhetetlenebb hely, de mindig zsúfolásig tele van, ami nem csoda,
hisz a Raval szívében, a Sant Jeroni utcában található.

— Fogja rövidebbre, Fermín, az isten szerelmére!

— Azon vagyok. Nos, odabent összehaverkodtam néhany törzsvendéggel, köztük egy-két
régi sorstársammal, majd érdeklődni kezdtem a mi Nuria Monfort nevű Mata Harink férjéről,

CARLOS RUIZ ZAFÓN további könyvei