Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

Brisingr - Az örökség 3.

Csak alig néhány hónapja, hogy Eragon kiejtette a "brisingr" szót, amely az ősi nyelven azt jelenti, tűz. Azóta nemcsak azt tanulta meg, hogy szavak segítségével varázslatot alkosson, hanem számtalan próbával is szembe kellett néznie. A Birodalom ellen vívott ádáz és véres csatában az Égő Mezőkön, ahol Murtaghgal és Tövissel is meg kellett küzdenie, sárkányával, Saphirával együtt kis híján odavesztek. Ám a kalandoknak koránt sincs vége - és Eragont számtalan ígéret köti, amelyeknek talán nem is tud eleget tenni. Eragon megígérte unokatestvérének, Rorannak, hogy segít kiszabadítani Katrinát Galbatorix fogságából. Roran, aki elmenekítette a falubelieket Carvahallból a Birodalom pribékjei elől, időközben rettenthetetlen harcossá vált, kiérdemelve a Vastörő melléknevet a vardenek között, akik szintén Eragonban bíznak - szükségük van erejére és tehetségére, hisz ő az utolsó szabad Sárkánylovas, akinek esélye lehet a félelmetes, velejéig gonosz, hihetetlen mágikus erővel bíró Galbatorix ellen. Eragont szorítja az idő és a rengeteg feladat: még annyi mindent kell megtanulnia a mágiából, meg kell győznie a törpéket, hogy álljanak Nasuada királynő és a vardenek mellé, el kell látogatnia Ellesmérába a tündékhez... Vajon képes lesz-e ez az egyszerű parasztfiú arra, hogy egyesítse a lázadó erőket, és megdöntse a zsarnok király uralmát? Hogy hogyan végződik a Birodalom és alattvalói, valamint a törpék, tündék, sárkányok, mágusok sorsa, azt Az örökség tetralógia negyedik kötetéből tudja majd meg a Kedves Olvasó.

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
elfogyott

Hasonló cimű könyvek

Christopher Paolini további könyvei