Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

77 magyar rémmese

A rémmesék olyasfélék, mint a népmesék. A néppel történnek, ajakán formálódnak, szállanak szájról szájra, csiszolódnak, kopnak, összetapadnak, szétválnak, viccé, anekdotává hegyesednek bizonyos példaszerű helyzetekben. Különbözni látszanak a népmeséktől abban, hogy szociológiájuk festőibb a mitikájuknál. No persze a helyzet! Arra bizony mindenki azt mondja, hogy nem mitikus, hanem kül- és belpolitikai, gazdasági, továbbá nehéz. Mert vegyük például a sárkányokat. A magyar népmesék sárkányai nem hüllők, lovon járnak, diót ropogtatnak, nőkkel hálnak. Lehet három fejük, hét, kilenc, tizenkettő, huszonnégy. Ezzel szemben egy rémmesei sárkánynak egy feje van és tizenegy jegyű személyi száma. Nomármost, miféle szám az a tizenegy? Nemzeti? Prím? Mitikus? O. M. Álomszótára szerint: „11: az erő, ugyanakkor a küzdelem, bűnözés és vezeklés száma is.” Helyben vagyunk. Czakó Gábor

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
2 ajánlat
bedo
500 Ft
tovább a boltba
antikvariumpecs
800 Ft
tovább a boltba

Részletek a könyvből

PB-gázzal megmérgezik.

így is történt. A kimúlt állatot lekoppőzták, majd szalmaágyra fektették, hogy megpörköljék. A gyermekek
tapsikoltak, a főlnőttek koccintottak karcos kisüsti pálinkával. A havas udvaron szanaszét pattogtak a nyájas
szalmaszikrák, amikor a disznó hirtelen durr! fölrobbant.

Miszlikbe szakadt kolbásznakvalóját a pestiek máig is gyűjtik hetedhét határban, ha meg nem haltak.

A kulissza titka

Egyszer egy zsenge tévérendezó éppen a tűz közelében szárítgatta a tojáshéjat a fenekén, midőn a
főgyártásvezetó mutatóujja utolső ízével magához intette:

— Hé, Pityukám, nem ugrabugrálnál ide?

Hogy Pityu ne ugrabugráit volna'.7 Ugrabugrált ó, sót laposkúszott és békaügetett volna, hiszen csak a vak
nem látta, hogy ehelyt csoda készülődik. A többi rendező esztendőkig rendezi a monoszkőpot, vagy ha
megszalad, az időjárásjelentést, neki meg egyből meghal a Nagy Színész.

Mert hála Istennek, az történt. A cég évekig gyűjtötte az erőt a Nagy Színész jutalomjátékához: beszerezte az
engedélyt, egyeztette a többi nagy színész ráérő idejét, elkészítette a kulisszákat, és most puff! Az öreg nem
bírta kivárni. Ez végül is az ő dolga, hanem ott állt a díszlet két és fél millióért; empire lakosztály, kiadni
nem lehet, és két hét múlva kell a műterem a japán-dán koprodukciónak.

— Világos, Pityukám?

Pityukának ne lett volna világos? Rendezőnek volt ő zsenge, nem tévésnek; tudta ő, hogyan készül a
tévédráma. Virradatkor hozta a forgatókönyvet három színészre, és tíz nap múlva szalagra vette a darabot.
Az előfizetők ugyanúgy megnézték, mintha a Nagy Színész jutalomjátékát látták volna.

Ki nem evett kását, mondja ennek társát!

Miként a négy évszak váltakozik

vagy ahogy a hegyek keletkeznek s leomlanak, ugyanúgy alapulnak és szűnnek meg újságok ott, ahol a sok
kurta farkú malac túr. Hogy világos legyen a szó: az egyik ezért, a másik meg azért.

Éppen bugylibicskával ettük a lekváros tésztát, amikor egyszerre hipp-hopp, négy lap is jobblétre szenderült.
A temetési értekezleten a menendő szerkesztők kapkodtak a veszett fejsze nyele után: az egyik különleges
profilra, a másik nyereségre, a harmadik olvasói érdeklődésre apellált. A negyedik nyugodtan ült a viharban,
tudta, hogy beléje nem csap a ménkű. Mikor sorra került, nem kímélte a nyelvét.

— Köszönöm, hogy megszűnik az újságom. Ronda volt, papírja sárga, betűi aprók. Ha tartalma ellen kifogás
merült volna föl, helyeslem. Utáltam a cikkeinket, tartalmukkal soha nem értettem egyet!

Odakünn éppen havazott, beköszöntött a nyár.

Urbanizáciá

Tiszán innen, Dunán túl, egy falunak nagyeszű tanácselnöke támadt. Ö valahogy kitudta, hogy faluját egy
középkori oklevél oppidumnak, vagyis mezővárosnak nevezte. Több se kellett neki: újra várost kell csinálni
a községből! Hogy szavamat ne feledjem, a demokrácia az idő tájt hierarchikusan működött: amelyik
településnek volt armálisa, az markolhatott az országos húsosfazékből, a többieknek pedig coki!

A nagyeszű elnök szétnézett a községháza tornyából. Látott is három falut. "No, ezeket kell gyarmatosítani!"
Szavát tett követte. Föltarisznyált, és nekivágott a hivatalok sűrű rengetegének. Itt elintézte, hogy a tökgyár
náluk nyisson magpirítót; ott, hogy a szomszédos községekben zárják be az iskolákat; amott a környék
téeszeit olvasztatta be a falujabelibe. Mire kiürült a tarisznyája, addigra a szomszédos falvakban nem maradt
se közigazgatás, se tanító, se orvos, se boltos, se gyerek, se pap, se pénz vízvezetékre, járdára, legföljebb
szögre, deszkára — beszögelni az elhagyott házak ajtajait, ablakait.

A nagyeszű szétnézett újra a községháza tornyáből. A környékén már nem füstölt kémény, a szomszéd
falvak ólaiban nem sivalkodtak malacok, a kerítéseken nem kukorékoltak kakasok. Tekintete ekkor saját
faluja évszázados, ósdi, parasztbarokk főutcájára tévedt.

— Na, ezt kell még eldózeroltatni! Húzunk a helyébe két sor négyemeletes panelt, és megkapjuk a kutyabő't.
így volt, igaz volt, füle-farka benne volt.

Színek és évek

Ment, mendegélt egyszer a 6-os villamos a Szent István körút felől a Lenin körút iránt. Volt rajta hónaljszag,
zsúfoltság, homogén társadalom, még ólmos nyári délután.

Hirtelen egy vasorrú bába rákiáltott a mellette szoronkodó szerecsen királyfira.

— Minek nyomod a kezed a fenekemhez? Mit képzelsz, te szégyentelen? Fogdosod a fenekemet a
villamoson? Azt hiszed, hogy a tömegben nem látják'.7 Mit akarsz te éntőlem? Hetvenéves vagyok!

A szerecsen királyfi mosolygott, és olykor válaszolgatott a maga nyelvén.

— Ne karattyolj te, ne karattyolj! Értesz te magyarul, látom a szemeden! Te csirkefogó! Azt mondd meg,
minek fogdostad a fenekemet! Nincsen tenéked anyád? nem tanított tisztességre? Vagy ezért jársz iskolába
Magyarországon?

A villamoskocsiban éppen kialakult volna a többpártrendszer, amikor ők a Majakovszkij utcánál leszálltak.
A fekete ifjú udvariasan lesegítette az anyőkát, együtt keltek át a járdára. Az újságosbődétól kedvesen
visszaintettek a közönségnek.

Piroska és a Farkas

Piroska, ez a takaros és előrelátó kisleány eltartási szerződést kötött a nagymamával. Előre látta ugyanis,
hogy a fizetéséből éppen harmincnyolc évig és négy hónapig kell takarékoskodnia, ha önálló lakást akar.
Egy olyan kis kertes házikőért pedig, amilyen a nagymamáé, két életet kell adni.

Egy alkalommal éppen elemózsiát vitt a nagymamának, amikor találkozott a csúf Farkassal. Beszédbe
elegyedtek. Aztán megittak néhány kólát rummal a nagymama náthájára.

— A legkisebb széltől is köhög, tüsszög, de esze ágában sincs fóldobni a talpát, amíg mi fiatalok vagyunk —
mondta a Farkas.

— Mit tegyek én, gyenge kisleány?

— Bízd rám!

Hasonló cimű könyvek

Czakó Gábor-Banga Ferenc további könyvei