Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

A hasnyálmirigy daganatai

A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az emésztőrendszer harmadik, leggyakrabban előforduló rosszindulatú daganata. Évente több mint negyedmillió ember hal meg világszerte ebben a daganatban. Ez a tény önmagában is indokolja azt, hogy bár a megismerés útjának kezdetén állunk csak, mégis tegyünk kísérletet az eddigi adatok összefoglalására. Ennek a törekvésnek az eredményét tartja kezében most az olvasó. A szerkesztők célja az volt, hogy a jelenlegi álláspontok bemutatásával felhívják a figyelmet erre a még kevéssé megismert daganatra, betekintést adjanak az orvosi gondolkodás sokszínűségébe, a látszólagos ellentmondások feloldásának szükségességébe, a kérdésekre adott válaszok helyességének mérlegelési módjába, és a ma ígéretesnek látszó fejlődés haladási irányába. Ebben a nehéz feladatban a hazai szakmai közélet jelesei nyújtottak segítséget.

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
elfogyott

Hasonló cimű könyvek