Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

Bogáncs

Fekete István (1900-1970) Az egyik legnépszerűbb magyar író, nagy sikerű ifjúsági regények, vadász- és állattörténetek szerzője. Műveiben irodalmi szintre emelte a természet és a vele harmóniában élő ember ábrázolását. Könyveit számos nyelvre lefordították, több regényét megfilmesítették, Vuk című kisregényéből legendás rajzfilm készült. Kiemelkedő alkotása a Tüskevár, amelyért József Attila-díjat kapott. Galamb Máté pásztorkutyájának, Bogáncsnak nincs párja a megyében: az okos pumi hűségesen követi gazdája minden intését, és boldogan csaholva tereli a csaknem négyszáz birkát. Egy napon azonban elszakad a pusztától, új és új kalandokba keveredik, még a cirkuszi mutatványosok életébe is belekóstol. Bár a hosszúra nyúlt bolyongás érdekes és izgalmas, mégsem képes feledtetni Bogánccsal a származását. Ösztöne végül visszavezeti őt régi gazdájához. A kötet - a Fekete István-életműsorozat darabja - ajánlott iskolai olvasmány, de igazi élményt nyújt a felnőtt olvasóknak is.

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
9 ajánlat
regikonyvek
1 447 Ft
tovább a boltba
lira
2 124 Ft
tovább a boltba
bedo
500 Ft
tovább a boltba
bigbandi
550 Ft
tovább a boltba
bedo
600 Ft
tovább a boltba
bigbandi
650 Ft
tovább a boltba
bigbandi
650 Ft
tovább a boltba
lyravac
2 499 Ft
tovább a boltba
bigbandi
2 499 Ft
tovább a boltba

Részletek a könyvből

A nagy lábos lassan megtelt a felszeletelt haldarábokkál. A gerle elhallgatott, a por leszállt,
s a kert hüvösödő nyári illata kitódult az udvarra. A konyhában egett már a lámpa, s a régi
fözések hideg túzhelyszaga felett a sercegő halhús friss illata lengett. Az öreg horgász áhítatos
hozzáértéssel fordított meg egy-egy szeletet, s barázdás arcán ilyenkor elsimultak a ráncok.

— Lajos kibújik a bőréből, ha meglátja, de ilyen harcsát meg nem is fogtam. Majd
meglátod, Bogáncs. .. persze neked is örül... majd meglátod.

Bogáncs mindezek dacára nem fogadta Lajost lelkesedéssel. Bogáncs visszahúzódott az
árnyékba, és morgott.

— Kutya! — kiáltott Lajos. — Isten bizony kutya! Gyere ide, kutya, de azonnal! Én a házhoz
tartozom...

— Lehet — morgott a kiskutya —, lehetséges. Ezt azonnal észrevettem, de én a gazdámon
kíviil senkire nem hallgatok.

— ülj le, Lajos, és ne ijeszd meg a kutyát. Szokatlan vagy neki, de majd megbarátkoztok.
Ma szereztem.

Lajos leült.

— Gyere ide, Bogáncs — szólt az öreg, és egy kis darab sült halat adott Lajos kezébe.
Megsimogáttá á kiskutyát, és szelíden odaterelte a kovács ele. — Vedd el, kutyám. Lajos jó
ember. ..

Bogáncs nagyon tartózkodóan vette el a húst, és párat billentett is farkával.

— Jó volt, igazán jó volt — nézett Lajosra —, ismerlek, és most már mindig megismerlek,
mert nagyon biidös vagy. ..

— Mindjárt itt lesz Annus is — mondta Lajos, és pattintott az ujjával Bogáncsnak, aki csak
ránézett, mint aki tudja, hogy ez a pattintás neki szólt, de meg se mozdult, s ez a
mozdulatlanság azt mondta:

— Hát ennyire azért nem vagyunk!...

— Nem barátságos — mondta Lajos sértődötten, és erősen csóválta fejét, amikor Annus
megérkezett, és Bogáncs úgy fogadta, mint régi ismerőst. Lajos nem gondolt arra, hogy neki
ijesztő koromszagá volt, tüstszaga es szurókszagá, s arra sem, hogy a kiskutya minden
szoknyás embert fenntartás nélkül szeretett. Asszony őt soha meg nem ütötte, meg nem rúgta,
de Mariskátol kezdve mindig csak etette, és sokszor simogatta.

— Jaj, de szep kiskutya — lelkendezett Annus —, de a szőre csupa kódistetü meg bogáncs. ..

— Ismer! — állapította meg a kiskutya, nevét hallva, es alig tiltakozott, amikor az asszony
egy öreg fésűvel rendezni kezdte a vándorlásban összekuszált, szennyes sz őrzetét.

— Juj — nyikkant meg néha —, ott húz! Néha Pipincs is meghúzta, de na-n ennyire.

— Holnap megfürdetem — ígérte Annus, Lajos pedig felkelt, s — amit már az öreg Iharos
régen várt — belenézett a serpenyőbe.

— Huuuhúúú — ordított nagyot —, harcsa!

Bogáncs az orditásrá kiugrott Annus keze alól, és ijedten nézett Lajosra.

— Ne félj, kiskutya, ez a Lajos mindig ordít... de nem bánt senkit. ..

— Gáspár bátyám, hogy fogta? Annuskám, gyére, nezd meg ezeket a szeleteket... és én
csak egy üveg bort hoztam.

— Hoztam én is — mosolygott az öreg —, mert ma jó napom volt. Két szép hal meg ez a
kiskutya is... — És gondolkodott, mit mondjon el róla. Jobb, ha azt mondja: — Vettem egy
embertől. Kérdezte, hogy nem veszem-e meg a kutyáját. Hát megvettem. Tetszett nekem is, és
a neve Bogáncs... — Mindjárt hozzám szegődött, és akár hiszitek, akár nem, a Cinege
Gyulától nem fogadta el a szalonnát. Kitanult kutya ez, de mondta is, aki eladta... Terits,
Anna.

És Bogáncs azonnal követte az asszonyt, mert Bogáncs bölcsen tudta, hogy az asszonyok
nyomában simogatás és lábosokjámak, amelyekben elelem van.

A szobán es konyhán most már szétterült a vacsoravárás és vendéglátás kellemes illata.
Annus dúdolgátott, Lajos pedig kivett egy kisebb szelet halat, és kenyérre tette.

— Megengedi, Gáspár bátyám? Muszáj megkóstolnóm. ..

Az öreg Iharos ellágyulva nézte Lajost, akinek majdnem fennakadt a szeme az elvezett ól.

— Ilyent még nem ettem — suttogta, mert Lajos a középerősségü hangokat mellőzte. Vagy
ordított, vágy suttogott. — Mint a harmat, mint a... — És mivel nem talált megfelelően
szárnyaló hasonlatot, még egy darab halat tett a kenyérre. — Most kezd megjönni az étvágyam.

Az öreg Iharos mosolygott, de Bogáncs nem mosolygott.

Az a Histszagú es nagy kezü ember mindenesetre: evett. ..

Bogáncsnak csillogni kezdett a szeme, nyelt kett ót-hánnat, és Lajost most már határozottan
elviselhetőbbnek la'tta. Nem ténfergett tovább Annus körül, hanem — csak úgy mellesleg —
kiment a konyhába, s az öreg szakács mellé állt. Bogáncsnak bizonyos emlékei voltak, és ezek
az emlékek azt mondták, hogy ha az ember eszik, határozottan adakozóbb természet ü, mert
sok ember a gyomrában hordja a szívét, és a nagy hasú egyének barátságosabbak, mint a
keserü egyszálbélüek, akikkel vigyázni kell. A cirkusz természetesen kivétel volt, mert ott
senki nem volt pocakos, csak Bubi... és Taddeusz engedett meg magának valami kis
pocakfélét, ami nem festett rosszul a lovagmesteri, csodálatos lakkcsizmák felett és az
igazgatói kitüntetések alatt.

— Itt vagyok — nézett fel a kiskutya öreg barátjára —, csak úgy kijöttem.

— Tegy le, Lajos, egy kis halat a foldre — mondta Iharos —, de lassan, és ne szolj semmit...

Lajos letette, aztán csak a zsir sercegett.

Bogáncs nezte a falatot, csóválta a farkát, és öreg gazdájára nézett, de farka most már
sürgetően rezgett. Aztán könyörögve nyüszíteni kezdett. Végül is lehasalt a hús elé, orra már
majdnem érintette.

— Látod?

— Csuda ez!

— Bogáncs, gyere ide!

A kiskutya úgy ment az öreghez, mintha valami szálat kellett volna elszakítani, ami er ósen
a halhoz kötötte, Lajos pedig felvette a mágneses gyönyörü darabot.

— Megeheted! — intett Iharos mester, és Bogáncs ugrott, de a hal már Lajos kezében volt.

— Ide vele! — acsarkodóit a kiskutya, és ide szag, odá biidösség, megfogta Lajos nadrágját,
mint valamikor Dodóét... — Ide vele! — ugatta élesen, és Lajos úgy nevetett, hogy könnyei
potyogtak.

Anna az ajtóban mosolygott, és a kiskutya megérezte a jókedv lóbogását, meglátta a
szemek csillogását, ami olyan volt, mint amikor a cirkuszban ezer néző szeme sütötte a
porondót.

"Hiszen ez játék!" — gondolta, és most már erélyesen rángatta a nadrágot. Amikor pedig
Lajos odaadta a halat, megnyalta a hatalmas kezet, egyetlen nyeléssel leküldte a falatot
rendeltetési helyére, és hagyta, hogy a nagy kéz megsimogassa.

— Játszhatunk máskor is — nézett Bogáncs á kovácsra —, én mindig szivesenjátszom... —
Aztán újra Anna mellé állt, aki kézbe vette a nagy tálat.

— Jöjjenek, édesapám! Lajos, mosd meg a kezed. Összekutyáztad...

De ekkor már sötét volt egészen, s amikor a lámpát bevitték a szobába, a nyitott
konyhaajtó keretébe odaállt a csillagos est.

A falu még hangos volt egy ideig, egy-egy szeker végigballágott még a poros utcán, maga
előtt hajtva a lódobogást, maga mögött hagyva a kiszáradt kerekek terhelt páttogását, de aztán
egyre kevesebb fény esett ki az utcára, egyre kevesebb kéméiiy árulkodott a sebteben
felmelegített vacsoráról.

Fekete István további könyvei