Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

Kittenberger Kálmán élete

Az 1958-ban elhunyt híres magyar oroszlánvadász lélegzetelállító kalandjai ismét megelevenednek ebben a könyvben. Életre kél ő maga is ezeken a lapokon, és elvezeti olvasóit kalandjainak színhelyére: Afrika füves szavannáira, a párás őserdők mélyének különös világába... S íme, most önmagáról is megszólal az életben oly szűkszavú természettudós, ezúttal megnyílik a sok mellőztetésben, sokféle viszontagságban oly zárkózottá vált ember szíve. Aki szóra bírja: Fekete István, azóta ugyancsak elhunyt jó barátja, aki nemcsak kitűnő író, hanem maga is régi, neves vadász és természetkutató volt. Csak ő gazdagíthatta új színekkel az emlékeket, amelyek e páratlan egyéniségről valamennyiünkben élnek. A visszaemlékezések látszólagos rendszertelenségéből, a felidézett vadászházi beszélgetésekből, a költői emelkedettségű leírásokból váratlanul teljessé lesz a kép: ilyen volt, így élt, így érzett és küzdött önzetlen, bátor tudósunk, a nagy hírű kutató és kalandos sorsú vadász - Kittenberger Kálmán.

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
4 ajánlat
bedo
500 Ft
tovább a boltba
bedo
500 Ft
tovább a boltba
bedo
500 Ft
tovább a boltba
bigbandi
600 Ft
tovább a boltba

Részletek a könyvből

utolsó ütja Afrikában), innen is, onnan is elefántzajongást hallottunk, de
már nem is mentünk feléjük, mert a 3—4 méter magas elefántfüben olyan
öngyilkosság szine kezdett lenni a dolognak. Az agyarakat sem lehetett
meglátni, és gyenge agyarast önvédelemből meglőni nem akartam. De az is
megeshetett volna, hogy valamelyikünk otthagyja a fogát. Megkezdtük
tehát visszavonulásunkat az elefántfüvesböl, nehogy megint egy álmodozó
elefántkamaszba ütközzünk. Ez a kivonulás a veszélyes terepr ől azonban
úgy töttént, hogy a vörös hajú néger időnként felmászott egy-egy fára, és
áttekintette a járható utat.

Amint egyik alkalommal feljebb és feljebb kapaszkodott, hát vijjogva,
visitva vágott egy élősdi kánya emberem feje felé. Eleinte azt gondoltam,
fészke van a közelben a kányának, de ennek nyomát sem láttuk, míg aztán
Paulo nevetve magyarázta, hogy a kánya azért vagdosott emberünk vörös
feje felé, mert véres hüsdarabnak nézte. Később azonban elkomorodott,
maga elé meredt, és mintha látnoki ihlet szállta volna meg, titokzatosan
elmondta, ami csak most jutott eszébe, hogy a súlyos elefántesetek a mi
derék, vörös négerünk miatt voltak. Úgy látszik, a vörös haj rossz dava, s
az ingerel minden állatot támadásra. És nagyon csóválta fejét, amikor ezért
kinevettem.

Délután, amint visszaértünk a campbe, kezdődött az elpakolás.

Másnap, március 23-án a kora délelőtti órákban érkeztünk Biudiba.
Amikor aztán minden emberünket kifizettük már, Mdefu még egyszer,
utoljára maga köré gyűjtötte őket, és a vadászat befejezéséül, de
búcsúzásul is felharsant megint az a vad, mégis feledhetetlen harci dal,
amelyet odafenn északon a hiéna lelándzsázása után énekeltek.

Aztán megmozdult a nehéz teherautó, és a kunyhoikba visszatérő
pagazik ujjongva, integetve kiáltoztak utánunk.

((Hazafeléw, West-Nile tartományba, angol területre nagyjából
ugyanazon az úton mentünk, amerre jöttünk, de most már a megállókat,
településeket és ((városokatw ismerősként üdvözöltük.

Dungu felé azonban inegröviditettük az utat, átkelve az Uelle folyón.
Egy kis aggódással néztem a túlterhelt kocsit, amint nehéz zökken őkkel
felmászott a kompra, de a fekete révészek nyugodtan igazgatták a vezet őt,
hogy mikor és hol álljon meg, hogy a komp egyensúlyban maradjon.

A folyó egyébként csendes volt, és örültem annak is, hogy éppen ezen a
napon érkeztem ide, amikor Dunguban vásár volt. Alig helyezkedett el az
autó, a vásárra igyekvő tömeg vad tülekedéssel, ordítozással rohanta meg a
kompot, a komp néger legénysége alig tudta megmenteni a kenukra épitett
alkalmatosságot a túlterheléstől.

A vásárról azonban senki sem akart lekésni, mert a néger számára az
ilyen sokadalom nemcsak vásár, de népünnepély is. A feketék élnek-
halnak az ilyen zajos összecsődülésekért, ahol annyi ((testvérn-re és
((barátw-ra talál, amennyit csak kiván — ha egyszer látta is életében —, s
akikkel megbeszélhetik a közeli napok eseményeit.

Érdekes néprajzi tanulmányokat és gyüjtéseket végezhetne ilyen helyen
az etnográfus, de magam is szerettem őket megfigyelni, különösen, amikor
arcszabásukrol, alakjukról és törzsi jeleikről már jól megismertem a
különböző törzsek fiait.

Ezek azonban nagyrészt ismeretlenek voltak, bár a

226 ((szagw erősen hasonlított a mombasai vagy nairobi vásári szaghoz.
Saját fajtájának verejtékes kipárolgását sem szereti az ember, de már
megszokta, a négerét azonban egyszerüen büdösnek érzi. Arra persze nem
gondolunk, hogy a néger orrának meg mi vagyunk ugyanilyen
orrfintorgatóan ((szagosak)7.

Eszembe jutott erről egy régi karavánutam, amikor Kelet—Afrikában,
Unbulu táján elefántokra vadásztam, s az a vadászat is nagyon
szerencsétlen volt. Egy vizesgődömél a szafári fele velem együtt
dizentériával fertőződött, és néhány emberem útközben el is pusztult.
Magam is csak éppen hogy vánszorogtam, mert — mellesleg — még a
malária is dolgozott bennem.

Munyamparám ebben az időben ((Cigarettiw volt, egy békés, jólelkü,
középkorú néger, aki úgy szokott velem átgázolni a patakokon, hogy
egyszerüen a nyakába vett. A tengerpart felé igyekeztünkben Tavettába
érkeztünk, s itt Cigarettinek ezekért a vizi fuvarokért még külön
inmlnmnén-n i: adtam

Hasonló cimű könyvek

Fekete István további könyvei