Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.
1945 óta a tiltott könyvek listáján szerepelt, elsősorban a Tanácsköztársaság kritikus ábrázolása miatt. A regényre valóban erősen hatott a két világháború közti korszak szemlélete. A kötet a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda pályázatán első díjat nyert. A zsellérek cím valójában nem a falusi nincstelenek rétegét jelenti, hanem családnév, ha némiképp jelképes is, a falusi módosabb gazdák szemszögéből ábrázolja a társadalmat. A regény kétségtelenül Fekete István talán legjobb írása, azzá teszi a szándék naivságában is nemes tisztasága, szemléleti frissessége, az induló tehetség duzzadó ereje, a föld, a mezők, a paraszt iránti megrendítő szeretete. Mint Fekete István szinte minden írása, a természet óvásától az állat és ember mély érzelmi közösségének felfedezéséig, egyre aktuálisabb, akárcsak ebbe a művében a falu összefogásának, megújulásának próféciája. A regény főhőse így választja friss jogi diplomával a zsebében a gabonakereskedő hivatását. S a mindig szemérmes írónál ez a regény, mint a falu fölé hajló szőlőhegy az erjedő must illatával, megtelik az egyetemista fiú és a még fiatal özvegy szerelmének beteljesülésével.
— Gabonát.
— Hát akkor nem aratunk! Az Istennek se. Még el se csépeltünk, már itt vannak?
Megálltak a kaszák.
A katonák tanakodtak. Telefonáltak a városba. Kijöttek civilruhás emberek. Bezárkoztak
az iskolába. Pataky mester úr az iskola padlásán éppen galambjait etette.
Hallott minden szót, de láthatott is, mert a deszkák repedezettek voltak.
— Valaki fellázította az embereket. Valaki bujtogatja a falut. Van itt megbízható
emberünk'.7
— Van. Valami Compo nevű.
— Jöjjön ide!
Compó sorba kezelt a tanáccsal.
— Kire van magának gyanúja? Talan a tanító?
— Nem gondolom. Az egy vén marha. .. Pataky mester úr nyelt egyet a padláson.
— Akkor a pap.
— Az se. Beteges. Hétszám se látni.
— Jégyu'i?
— Nincs itthon már két hete.
— Valakinek pedig kell lenni, — mondta az egyik civil, aki föembemek látszott. — Úres
kézzel nem mehetek vissza. Nekem ezt tudnom kell.
Compó gondolkozott.
— Nem tudom, hogy nem-e?. ..
— Na?. . .
— A tiszttartó. Az itt most a legfőbb. Arra hallgatnak...
— Az lesz! Majd elcsendesítjük. ..
— Most nem lesz jó, mert akkor nem lesz gabona, — mondta Compo. — Két-három hét
múlva jojjenek. Addig elcsendesedik minden.
— Igaza van! — mondtak tobben. — Maga, Compó barátom, majd értesítsen bennünket.
Kiadásait megtérítjük.
— Hol találom én meg magukat?
— Itt van ez az igazolvány. Az állomásra jöjjön. Ott van egy páncélvonat. Ott lakunk.
Délután a kisbíi'o végigdobolta az utcákat, hogy a katonák kiküldése tévedés volt. A falu
elegendő gabonát szolgáltatott be, rekvirálás többé nem lesz.
Pataky mester úr pedig este reszketve mondta el a hírt Ughy tiszttartónak.
— Meneküljon, tiszttartó úr! Megolik! Ezek mindenre kaphatok.
— Nem megyek. Az én dolgom tiszta, mint a nap.
— Uram, ezeknél az nem fontos. Áldozat kell nekik.
— Hát akkor én leszek az áldozat.
— És a család'.7 Gondoljon arra. ..
Laci a méhesben reszketve beszélte el mindezt nekem. — Ha elcsépeltek, visszajonnek.
Anyám sír, apám öreg ember lett ezekben a hónapokban, és nem akar menekülni. De nem is
tudom, hova menne?
Elmondtam apámnak. Sose hallottam így káromkodni.
A cséplőgépek aztán felbúgtak, mint máskor, de a levegőben reszketett valami. Minden
este Lacinál voltam, és a kenek alatt mentem haza. Ilyenkor tele voltam aggodalommal, hogy
mit hoz a holnap.
Utam Compoék kertje mellett vitt el. Egyik este látom, ég még a lámpa. Olyan különösen
égett. Szinte szólt hozzám. Megálltam. Már el akartam indulni, de újra megálltam. Magam
sem tudtam, mit akarok. Jó lett volna tudni, kik vannak a lámpa mellett. Talán megtudnék
valamit. Reszketni kezdtem, mert a gondolat már elhatározás lett bennem.
Levetettem cipőmet, és beosontam a hűvös gyalogúton. Az udvaron Compóék nagy fehér
kutyája, a Basa. Ha ugat: világgá rohanhatok.
Valamikor sokat játszottam vele. Talán szólnék hozzá!?
— Basa! — suttogtam — Basa!
Észrevett. Csóválta a farkát. Odajött. simogattam. — Basa. .. Basa! — Megvakartam az
allat, Basa pedig megnyalta a tenyerem.
— Gyere, Basa.
Úgy lapultam a fal mellett, mintha odaragasztottak volna. Basa mellettem ült a földön.
Egyik kezem a fején, és Basa kedveskedve tolta orrát a combomhoz, mert azt hitte: vakarom
a fejét. Pedig nem vakartam, csak a kezem reszketett.
Messze villódzott az ég alja. Rólam folyt a verejték.
— A különvonat — egyszóval — éjfélkor itt lesz az állomáson otven kipróbált emberrel,
géppuskával. Én bevezetem őket a faluba. Maga a tiszttartóház előtt vár. Először ott
csinálunk rendet.
— A tiszttartóval vigyázni kell. Nem ijedős. A faluban szava van.
— Nem lesz szava! Érti? Megérkeznek egy órakor, annak az embemek fél kettőkor már
semmiféle hangja nem lesz. Ez már el van intézve. ..
— Akkor már más dolog nincs is, mint a zsákot tartani.
— Harminc szeker lesz itt reggelre. Meg kell azzal a bitang paraszttal értetni, hogy vagy
fizet, vagy úgy jár, mint a tiszttartója. Ha pedig kifizette a kirótt mennyiséget, egy évig
hírünk se hallja. .. Van meg abból a kis borból?...
Valami elettelenseg szorított a falhoz. Úgy vonszoltam magam a kerten át. Az est
árnyakkal és lázzal lett tele. Cipőm szinte öntudatlanul húztam fel.
— Ma éjjel!... ma éjjel! — dübörgött bennem a gondolat. Elindultam visszafelé. Ek'iször
csak sietve, aztán mind gyorsabban. Labaimban megfeszült minden. Forró leveg'i surrogött el
"Mn,—Mm f.,—n!, MMM, M. "Mmm A.u..mnm " Mm" ,." MLM" MM uz. Mmm:
Írd be a könyv címét vagy szerzőjét a keresőmezőbe, és nem csak saját adatbázisunkban, hanem számos további könyvesbolt és antikvárium kínálatában azonnal megkeressük neked!