Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

Az irgalom egyháza

'Viseljétek el egymást szeretettel.' (Szent Pál) Ferenc pápa még püspökként amellett tett hitet, hogy legyen az egyház az 'irgalom háza', amely éppolyan nyitottsággal és alázattal fordul a testi-lelki szegények, az üldözöttek, a kiszolgáltatottak, a menekültek felé, amilyen türelemmel Isten van az egyház tagjai iránt. Az egyház feladata pedig nem merülhet ki a szociális gondoskodásban: mindenekelőtt az ínségben élők emberi méltóságának elismerésére és elismertetésére kell törekednie. Ez a követelmény magától értetődik attól a pápától, aki az argentin katonai diktatúra éveiben jezsuita tartományfőnökként sok száz embert - elsősorban a szegények jogaiért küzdőket - mentett meg a biztos haláltól. Az egyház megújulásának, feladatának és jövőjének általa vallott felfogását, amelyet pápává választása óta két apostoli körlevélben is vázolt, ebben a könyvében fejti ki először részletesen. Katolikus hívőnek és másként gondolkodónak egyaránt tanulságos és megindító, ahogy Ferenc pápa Krisztus üzenetét felfejti. Ahogy Krisztus emberi arcát kibontja a holt betű rárakódott rétegei alól. Jorge Mario Bergoglio az első latin-amerikai pápa, az első jezsuita pápa, és az első pápa Ferenc néven. Buenos Airesben született 1936. december 17-én. Olasz bevándorlók gyermeke. Vegyészdiplomát szerez, majd huszonkét évesen belép a Jézus Társasága noviciátusába. 1960. március 12-én leteszi első fogadalmait. Bölcsészettudományt hallgat, aztán 1964-től 1966-ig végzett filozófusként Santa Fében, majd Buenos Airesben tanít. 1969. december 13-án pappá szentelik. 1970-ben befejezi teológiai tanulmányait. 1973. április 22-én örök fogadalmat tesz. Még az év július 31-én az argentin jezsuiták tartományfőnökévé választják. 1980-tól 1986-ig a San José kollégium rektora. 1992. június 27-én megkapja a püspöki ordinációt. Püspöki mottója: Miserando atque eligendo. 2001. február 21-én II. János Pál bíborossá teszi. 2013. március 13-án pápává választják. Fordította: Sajó Tamás

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
3 ajánlat
magyarmenedek
2 542 Ft
tovább a boltba
konyvdiszkont
2 243 Ft
tovább a boltba
lyravac
2 990 Ft
tovább a boltba

Hasonló cimű könyvek

Ferenc pápa további könyvei