Fernando Morais A Mágus - Paulo Coelho élete

Az aracajui bohózat óta, amikor Paulo ellopta Carlos Heitor Cony cikkét, nem részesítették
még ennyi ünneplésben. Mivel főállású misszionáriusnak tekintette magát, minden idejét arra áldozta,
hogy minél alaposabban kiművelje magát a miszticizmusban, és nemigen nézte, hogy milyen eszközt
használ, hogy eljusson ebbe a rejtélyes világba. Trés Lagoasban ,,egy tibeti ember közbenjárásával,
aki valamiféle küldetéssel érkezett oda", meglátogatta a természettel harmonizáló életet propagáló
Sociedade Brasileira de Eubiose székházát és a Grandé Ordem do Brasil szabadkőműves páholyt.
Amikor megtudta, hogy a város szélétől nem messze egy civilizálatlan indián közösség el, azonnal
felkereste, hogy a bennszülött varázslásról gyűjtsön adatokat. Mikor háromheti munka után lezárta
bőröndjeit a Campo Grande-i szállodában, elkészítette kísérletének első mérlegét:

A Smaragdtáblaval való munka eleinte nagy csalódás volt. Senki sem értette
pontosan, hogyan is működik (még én sem, hiába tettem annyi tudatos és ösztönös
próbát a befogadására). Akárhogy is azonban, a magot elültettem a hallgatók
fejében, és néhányuk gondolkodásmódja meg is változott, másképp látják már a
világot. Az egyik diáklány transzba esett az o'rámon. A többség erős ellenállást
tanúsított, e's munkámnak csak a tanfolyam utolsó napján lett eredménye, amikor
valamilyen módon sikerült a társaság erzelmi blokky'ait feloldanom. Világos, hogy
most kizárólag a drámai fejlődésről beszélek a T áblával kapcsolatban. Talán ha az
utolső napon tartott órák lettek volna az elsők, akkor érdekes eredmenyekre
juthattam volna velük.

Ja, meg mielőtt elfelejteném: valmelyik nap kimentem a városba, hogy növényeket
gyűjtsek (éppen elolvastam Paracelsust, es egy bizonyos szertartást akartam
kipróbálni), és a Banco do Brasil helyi irodája előtt egy vadkender/át láttam.
Hihetetlenl

Riőba visszatérvén Paulo megtudta egyik kollégájától a T ribunánál, hogy az 0 Globo
szerkesztősége munkatársakat keres. Nagy volt a kísértés, hogy abba az újságba írjon, amelyik az
,,ország legnagyobb napilapjaiként hirdette magát, és végül valakinek a közbenjárására sikerült
elérnie, hogy Iran Frejat * a Marinho család újságjának rettegett főszerkesztője * fogadja őt egy
állásinterjú erejéig. Ha sikerülne elhelyezkednie ennél a lapnál, akkor igazán hatékony eszközt kapna
a kezébe ahhoz, hogy az 0. T. O. tanait hirdethesse. Zarathusztra fráternek írt leveleiben nemegyszer
mellékelte azt az oldalt, amely övé volt a Tribunánál, de a szekta sohasem kért tőle semmit. Amikor
megemlítette Raul Seixasnak, hogy mennyire izgatja az 0 Globőne'l kínálkozó álláslehetőség, a
barátja igyekezett eltántorítani szándékától, és arról győzködte ismét, hogy legyen inkább az ő
szerzőtársa:

* Hagyd a fenébe. Ne kérj állást semmiféle újságnál, csináljunk inkább zenét. A TV Globo
újraforgatja a Beta Rockefellert [nagy sikerű, új korszakot nyito sorozat, amelyet az azóta megszűnt
TV Tupi vett a műsorára l968-l969-ben], és engem kértek fel a kísérőzene megírására. Miért ne
dolgozhatnánk együtt? Én írom a zenét, te a szöveget.

Ameddig Paulo a fejét törte, a természetfölötti és a megélhetés kényszerűsége között
ingadozva, Raul énekesi karrierje folépítésén fáradozott, és kizárólag a zenének élt: lemezt adott ki,
Sociedade dá Gra-Ordem Kávernista címmel, amit majdhogynem titokban vettek fol a CBS-nél a
felmondása előtti hetekben, attól fogva pedig a Rede Globo által szervezett Hetedik Nemzetközi
Énekfesztiválon valő föllépésére készült. Paulo esetében az, hogy elfogadja a társszerzőséget, azzal
járt volna, hogy visszatér a költészethez, holott megesküdött, hogy soha többé nem ír verset. Abban a
pillanatban az O Globőnel kínálkozó álláslehetőség sokkal kézenfekvőbbnek tetszett, és amúgy is
valami ilyesmire vágyott. A Frejattal megbeszélt interjúra pontosan érkezett az Irineu Marinho utcai
épületbe, bemutatkozott a rovatvezetőnek * akit a lehető legrémesebb hangulatban talált *, és leült az
iroda egyik sarkában, hogy ott várakozzon, ameddig nem szólítják. Mielőtt elindult volna otthonról,
előrelátóan egy könyvet tett a táskájába, Keresztes Szent János verseskötetét, hogy elüsse vele az időt,
ha vámia kell. Délután kettőig, amikor már egy óra telt el, Frejat még csak pillantására sem méltatta,
pedig jó párszor elment előtte, utasításokat adva és papírokat osztogatva szét a szerkesztőség
asztalain. Paulo felállt, kávét töltött magának az ott lévő termoszból, cigarettára gyújtott, és visszaült
helyére. Amikor azonban az óra már hármat mutatott, elveszítette a türelmét. Kitépett néhány lapot a
könyvéből, miszlikre szaggatta, egy fecnikupacot gyűjtött a markába, felállt, és az egészet Frejat
asztalára szórta. A szokatlan gesztus meglepte az újságírót, és nevetésben tört ki:

* Mi akar ez lenni, kisöreg? Megőrült?

Paulo fojtott dühvel válaszolta:

* Már két órája várakozom, ha nem vette volna észre. Csak azért csinálja ezt velem, mert
munkát keresek'.7 Ez azért neveletlenség!

Frejat meglepő módon reagált:

* Rendben van, bocsánatot kérek. Szóval az állásra volna szűksége'.7 Akkor teszünk egy próbát:
ha megcsinálja, magáé az állás. Már kezdheti is. Menjen el a Santa Casába, és számolja meg a
halottakat.

Halottakat? Igen, a napi kötelességeinek egyike éppen ez lenne: elmegy a Santa Casa de
Misericőrdiába és a két másik nagy riói kórházba, hogy begyűjtse az elhunytak listáját, akiknek a
nevével kitöltik majd a másnapi szám halálozási rovatát. Hiába szerzett tapasztalatokat a Diário de
Notlciasnal és a T ribunánéL az O Globőnál zöldfülűként kezdhetett mindent elölről. Mint próbaidős
gyakornok, ami a legszerényebb beosztás, a napi munkaideje hét óra volt, heti egy szabadnappal, és
ráadásul csak 1200 cruzeirőt keresett havonta * ami körülbelül 700 reálnak felel meg ZOOB-as
árfolyamon. Az első hetek, mint mondta, a ,,csendélet" tanulmányozásával, azaz a város
halottasházaiban tett napi látogatásokkal teltek. A híres halottakról, a politikusokról és a művészekről
a tapasztaltabb riporterek írtak, akik az elhunytak listáit tartalmazó oldalt szerkesztették és a
nekrológokat írták. Amikor napi kálváriájával a halottak között korábban végzett, ellátogatott
Manguéba, a legzüllöttebb vörös lámpás negyedbe, hogy elbeszélgessen az utcalányokkal.

Bár írásos szerződése nem volt * mint ahogy a brazil sajtő nagy részében senkinek (ami azt
jelentette, hogy senuniféle szociális ellátásra nem volt jogosult) *, étkezhetett viszont az újság
rendkívül olcsó éttermében. Egy nagyon szerény összegért, mindössze hat cruzeiróért * ami
körülbelül három reál 2008-as árfolyamon * ebédelhetett vagy vacsorázhatott az étkezdében, ahol
jóformán senki ismerőst sem látott, csak magát az 0 Globo tulajdonosát, Roberto Marinhőt, aki
tányérokat, evőeszközöket és szalvétákat rakosgatott. Láthatólag a tulajdonosnak is feltűnt Paulo.
Napokkal később ugyanis, amikor együtt álltak sorban az ebédlőben, Frejat közölte vele, hogy
,,Roberto doktor", ahogy az újságíró-vállalkozót mindenki nevezte, meghagyta neki, hogy Paulo
választhat; vagy levágatja a haját * abban az időben sűrű bozontja a válláig ért *, vagy akár be se
lépjen többé a szerkesztőségbe. Neki az volt a fontosabb, hogy az O Globőne'l dolgozhat, és minden
különösebb szívfájdalom nélkül eleget tett a követelésnek, és ledózeroltatta oroszlánsörényét.
Mindazonáltal a kevés öltönyös-nyakkendős, szigorú megjelenésű szerkesztő mellett meglehetősen
népes fésületlen fauna tanyázott az újságnál, ami megbotránkoztatta az idősebbeket. Maga azO Globo
egyik rovatvezetője, a drámaíró Nelson Rodrigues kritizálta a nyilvánosság előtt ezt a társaságot egy
éles hangvételű cikkben, ,,A hippiértelmiség" cínunel:

Valamelyik nap az egyik barátom Rio egyik legnagyobb újságjanak a
szerkesztősége'ben járt. Elborzadva jött vissza. Egy hippiszerkesztőse'get látott.
Először is, a szerkesztők mind mezítláb voltak. Én ebben azért kételkedtem: ,, Tényleg
mezítláb? "Megesküdőtt rá: ,, Vakuljak meg, ha hazudok! "Egyiküknek, miközben irt,