Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

BÁNATOS KURVÁIM EMLÉKEZETE

Gabriel García Márquezt csodálatos írásművészete életében klasszikussá avatta. Már három éve nincs velünk, a minden leírt sorából lüktető vitalitás, a műveit átjáró életigenlés mégis időtlen kortársunkká eleveníti. Regényeit olvasva újabb és újabb rétegek és dimenziók tárulnak fel, titkai az idő múlásával egyre sejtelmesebbek és izgalmasabbak. A Nobel-díjas kolumbiai író epikai univerzuma, Macondo-világa egyszerre klasszikus és kortárs. A Magvető Kiadó ezt a karakteres kettősséget szeretné jobban megmutatni az életműkiadás új dizájnjával. Az új kötet, a Bánatos kurváim emlékezete a szerző időskori remeke, amelyben a főszerep az öregedés gyászáé és a kortalan szerelem ünnepéé. A regény egy aggastyán és egy fiatal lány lehetetlen szerelméről szól. Az író műveiből jól ismert karibi kisvárosi környezetben játszódó történet a képzelet műve, de az önirónia nagyon is valóságos, és a regény minden sorát áthatja. A könyv 2004-ben jelent meg spanyolul, a magyar fordítás pedig néhány hónappal később látott napvilágot először az író életművét legjobban ismerő Székács Vera érzékeny, nagyszerű műfordításában.

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
1 ajánlat
konyvdiszkont
2 018 Ft
tovább a boltba

Részletek a könyvből

olyan, amilyen május és október közt szokta feldúlni a
várost, mert a folyó felé lejtő utcak fon'ó homokja zúgó
áradatta változik, és mindent magával sodor, ami az
útjába ken'il. Annak a rendkívüli szeptembemek az
esőzései, három hónap aszály után, éppúgy lehettek
gondviselésszeríiek, mint pusztulást hozók.

Attól kezdve, hogy kinyitottam a lakásom ajtaját, az a
fizikai e'rze's fogadott, hogy nem vagyok egyedül. Még
sikerült megpillantanom azt a kis bárányfelhót, amely a
macska volt, aki leugrott a kanapéról, és elillant az
erkélyen át. A tányérjában volt még egy kis étel, de nem én
tettem oda neki. A lakásban itt—ott szárado' vizeletének és
meleg kakájának bűze mindenbe beitta magát. Pedig én
már olyan szorgalmasan megtanultam mindazt, amit a
macskáról tudni kell, ahogy annak idején latint tanultam.
A kézikönyv azt írta, hogy a macskák addig kapaiják a
földet, amíg el nem rejtik az iin'ile'kiiket, és hogy a nem
kertes házakban, mint amilyen ez is, a virágcserepekbe
kaparják be, vagy bármilyen más rejtekhelyre. Már az el só
naptól kezdve célszerű odakészíteni nekik egy homokkal
töltött dobozt, hogy arra szokjanak, és így is tettem. Azt is
írta, hogy ha új helyre kerülnek, az az első dolguk, hogy
mindenfelé odahugyoznak, mert így jelölik ki a
ten'iletüket, és most is ez tölténhetett, de a kézikönyv nem
mondta meg, hogy lehet helyrehozni a dolgot. Követtem a
nyomait, hogy megismeijem az eredeti szokásait, de nem
találtam meg a titkos rejtekhelyeit, pihenókucko'it,
szeszélyes hangulatváltozásainak okát. Szerettem volna
megtanítani rá, hogy akkor egyen, amikor itt az ideje, hogy
a teraszra kitett homokos dobozban végezze a szükséget,
hogy ne ugoijon fol az ágyamra, amikor alszom, és ne
szagolgassa az asztalra tett ételeket, de nem tudtam
megértetni vele, hogy a ház úgyis az övé, a saját jogán,
nem pedig hadizsákmány. Úgyhogy levettem rola a
kezemet.

Délután meg kellett küzdenem a felhőszakadással,
melynek orkánerejíí széllökései már-már kiemelték a
házat sarkaiból. Végeérhetetlen tüsszögésroham jött
rám, fájt a koponyám és lazas voltam, de olyan erőt és
elszántságot éreztem magamban, mint addig soha még,
semmilyen e'letkoromban és semmilyen okból sem.
Fazekakat raktam a padlóra, hogy felfogjam a tető
résein becsöpögő vizet, és észrevettem, hogy az előző
tél óta még több beázás van. A legnagyobbikból már
annyi víz jött, hogy kezdte elárasztani a könyvtárszoba
jobb oldalát. Igyekeztem gyorsan kimenteni az ott
tanyázó görög és latin auktorokat, de ahogy levettem a
könyveket, egy erős vízsugár bukkant elém: a falból tört
elő, egy elrepedt csőből. Amennyire tudtam, betömtem
rongyokkal, hogy legyen időm elvenni onnan a
könyveket. A zuhogó eső és a süvítő szél teljes erővel a
parkra vetette magát. Egyszer csak egy kísérteties villám
és a vele egy időben csattanó mennydörgés erős
kénszaggal töltötte meg a levegőt, a szel szétszedte az
erkély üveglapjait, a rettenetes tengeri vihar átszakította
a reteszeket, es berontott a házba. De tíz perc se telt bele,
és egy csapásra kiderült az ég. A ragyogó napfény
felszárította a megfeneklett törmelékekkel borított
utcákat, és visszatért a hőség.

Amikor elállt a felhőszakadás, még mindig úgy
éreztem, hogy nem vagyok egyedül a házban. Erre csak
egy magyarázatot tudok: ahogy a valóságban megtörtént
dolgokat el tudjuk felejteni, az is lehet, hogy néhány
olyan dolog, ami sohasem történt meg, úgy él az
emlékezetünkben, mintha megtörtént volna. Mert ahogy
visszagondoltam a felhőszakadás alatti felfordulásra,
nemcsak magamat láttam a hazban, hanem Delgadinat is,
ahogy mindig ott van mellettem. Éjszaka olyan közel
éreztem magamhoz, hogy hallottam a hálószobában a
lélegzésének neszét, ereztem a pámámon az arca
lüktetését. Csak így volt lehetséges, hogy annyi mindent
tudtunk csinalni olyan rövid idő alatt. Emlékeztem rá,
ahogy fent vagyok a könyvtár le'trájának tetején, és őrá,
ahogy lent áll, ébren, a virágos ruhacskájában, és átveszi
tőlem a könyveket, hogy biztos helyre menekítse óket.
Láttam, amint ide-oda szaladgál a házban, és agyonázva,
bokáig érő vízben küzd a viharral. Emlékeztem rá, hogy
készítette el másnap a sohasem volt reggelit, és terített
meg, mialatt én szárazra töröltem a szobák padlóját, és
rendet raktam a hajótörést szenvedett házban. Sose
felejtettem el szomorú tekintetét, amellyel reggeli
közben nézett rám: Miért ilyen öregen ismertél meg
engem? Én pedig az igazat feleltem neki: Az ember nem
annyi idős, ahány eves, hanem amennyinek érzi magát.

GABRIEL GARCÍA MÁRQUEZ további könyvei