Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

AZ ÖT VILÁGVALLÁS

A kiváló valláskutató és indológus, Helmuth von Glasenapp nehéz és roppant bonyolult feladatot tűzött maga elé, amikor az öt legjelentősebb vallás - a bráhmanizmus, buddhizmus, kínai univerzizmus, kereszténység és iszlám - ismertetésére vállalkozott. Mindegyiket mint önálló rendszert vizsgálja; először leírja jellemző vonásait, azután tér át történeti fejlődése ismertetésére, majd pedig tanai vizsgálatára. De nem elégszik meg ezzel, hanem összehasonlítja az öt vallást, kiemeli közös vonásaikat és különbségeiket, feltárja a kölcsönhatásokat a különböző vallások között, bemutatja egymással folytatott vitáikat, egymás ellen vívott harcaikat is, kidomborítja a különbségeket a közép- és kelet-ázsiai vallások, az örök világtörvény vallásai és az isteni kinyilatkoztatás vallásai: a kereszténység és az iszlám között. Vizsgálódásainál mindig az egyes vallások legfontosabb irataira támaszkodik, leírása tárgyilagos, világos, érdekes és elgondolkoztató.

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
1 ajánlat
lyravac
1 750 Ft
tovább a boltba

Részletek a könyvből

érthetetlen módon, a jövő számára is mérvadó megoldását a Jézus halála után
néhány évvel megtért farizeus, Pál találta meg azzal az elméletével, amely a
bűnbeesés történetével függött össze. Annak következményeként, hogy Ádám, az
emberi nem ősatyja, az istennel szemben engedetlen volt, az egész emberiség
bűnössé lett, mivel a bűn tőle összes utódaira átszármazott öröklött — eredeti,
eredendő — bűn gyanánt. Ádám büntetése bűnéért az lett, hogy le kellett
mondania a paradicsombeli örök életről, és alá lett vetve a halálnak; ezért
minden embernek meg kell halnia, mert ,,a bűn zsoldja a halál" (Róm. 6, 23). Az
ember nem képes saját erejéből megszabadulni a bűntől és legyőzni a halált,
mivel sem a zsidók nem képesek követni a nekik adott törvényeket, sem a
pogányok a szív előírásait (Róm. 2, 15), ezekből csupán azt tudhatják meg, hogy mi
a bűn. A bűntől való megtisztulás ezért csak az isten kegyelmétől várható. Az isten
kinyilvánította irgalmasságát azzal, hogy fiát emberré tette, és megengedte,
hogy mint az engesztelő áldozat helyettesítője az egész emberiségért kínhalált
szenvedjen. Krisztus áldozati halála minden embert megszabadított a bűn hatalmából;
ez a helyettesítő megváltás azonban csak akkor válik valósággá, ha az ember Krisz-
tusba vetett hitével befogadja az isteni kegyelmet, és ezzel valóságossá teszi
önmaga számára. Ekkor az emberben nézeteinek tökéletes megváltozása megy
végbe, ennek következtében lemond minden bűnös cselekedetről, és Krisztusban
újjászületve az örök élet részesévé válik. Pál sajátos, ősi zsidó elképzeléseken (3
Mózes 16, 20 skk.) alapuló tanítása abból a szemléletből indul ki, hogy az egyén
nem saját vétkeinek következményeiért felelős (mint azt az indiai hit tartja), és az
isten kegyelme nem közvetlenül mint egyént váltja meg, hanem a bűnbeesés és
megváltás csak kollektívan, az egész emberiségre vonatkozhat. Ennek
következtében az egyén általa el nem követett bűnök miatt szenved, oly bűnök
miatt, amelyek az emberi nem ősatyját terhelik, és az üdvösséget nem nyerheti el
saját erejéből, hanem csak másvalakinek helyettesítő áldozata révén, aki az
emberiség képviselőjének tekinthető. Mivel az emberiség kollektívan áll szemben a
mindenható istennel, ezért az istennek azt a bonyolult módot kellett választania,
hogy ő maga legyen emberré, és így szabadítsa meg az embereket attól a tehertől,
amely kárhozatos örökségként nehezedett az emberiség valamennyi tagjára.

Pál szerint jézus az isten fia volt, aki megváltotta az emberiséget, ezt a fiúságot
azonban Pál még úgy fogta fel, hogy jézus természetes módon, Dávid törzséből
született. Hiszen a római levél elején (1, 3 skk.) az isten fiáról beszél, aki ,,test
szerint Dávid nemzetségéből született, a szentség lelke szerint azonban a halálból
való feltámadásával az Isten hatalmas fiának bizonyult". Eredetileg valószínűleg
az evangéliumok is ezen az állásponton voltak, hiszen családfáik (Máté 1, 1 skk.;
Lukács 3, 23 skk.) jézus származását Dávidtól kezdve nem Márián, hanem Józsefen
át vezetik le. Az a tény, hogy az evangélisták jézus fiű- és lánytestvéreit is
megnevezik (Máté 13, Márk 3, 31 és 6, 3) szintén azt bizonyitja, hogy eredetileg
mit sem tudtak arról, hogy az Úr anyja egész életében szűz maradt (Jézus
testvérének, júdásnak még Domitianus korában is éltek ivadékai, amint arról
Euszebiosz egyháztörténete — III, 20 - említést tesz).

Az a tanítás, amely szerint jézus természetfeletti módon és szűztől született, a
fejlődés során általános elismerésre talált, hiszen ahhoz, hogy Krisztus az
emberiséget meg tudja váltani a földi nemzedékeket örökletesen terhelő, eredeti
[eredendő] bűntől, szükséges volt feltételezni azt, hogy neki magának mentesnek
kell lennie tőle. Ennek a gondolatnak következetes végigvitele esetén elkerülhetetlen
volt annak a tannak megjelenése, hogy Mária is mentes volt az eredeti bűntől, és
hogy véglegesen szűz maradt.

Krisztus azonban nemcsak az isten fia, hanem maga is az isten. Ö — mondja Pál
(Kol. l, 15) ,,a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. Mert
benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és láthatatlanokat,
a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és
érte teremtett. Ó előbb van mindennél, s minden benne áll fönn."

Jézus és az isten egységének gondolata azután jános evangéliumában találta meg
sajátos kifejezését, elsősorban a logoszról szóló tanításban, amely az antik
filozőfusoknak ezt a fogalmát megpróbálta a keresztény teológia céljaira
felhasználni, másrészt a híres kijelentésben: ,,Én és az Atya egy vagyunk" (jános 10,
30). Az isten és az üdvözítő egységének gondolata legjelentősebb kifejezését dog-
matikus formában az Isten-Atya, Isten-Fiú és Isten-Szentlélek háromságanak tanában
találta meg.

Arra a kérdésre, miképpen kell elképzelni a részleteket illetően, a Fiúnak az
Atyához való viszonyát, igen különböző válaszokat adtak. A Krisztust isteni erővel
megáldott embernek tartó elmélet és az őt az isten közvetlen megjelenési
formájának tekintő tan között sok közbeeső fokozat volt lehetséges, amelyek a két
fenti szélsőséges nézet nemkívánatos következményeinek elkerülésére töreked-
tek; az első esetben ui. Krisztus istensége válik kérdésessé, a másodikból pedig az a
szükségszerű következtetés adódik, hogy az istent magát ölték meg a kereszten. Ez
a probléma a leghevesebb harcot i. sz. 318 körül robbantotta ki, amikor is Arius
alexandriai presbiter azt a nézetét fejtette ki, hogy a Fiú az Atyával nem azonos
lényegű, és valamennyi teremtmény közül elsőnek teremtetett általa a világra.
Athanasius diakónus vele ellentétben azt a teóriát vallotta, hogy a Fiú az Atyával
azonos lényegű (consubstantialis, homousziosz), és általa nemzett öröktől fogva
létező fia. Az elkeseredetten folyó küzdelmek, amelyek iránt a keresztény vallásúak
nagy része élénk érdeklődést tanúsított, váltakozó eredménnyel zajlottak, és végül
az athanasianizmus győzelmével végződtek. A konstantinápolyi zsinat 381-ben
kihirdette, hogy Atya, Fiú, Szentlélek egy szubsztancia, de három hüposztaszisz,
vagyis személy.

Nesztoriosz konstantinápolyi püspök 429 körül állította fel azt a tézist, amely
szerint az isteni fiú csupán úgy lakozott Krisztusban, mint egy templomban;
Krisztusban tehát két személyt kell elképzelni, és Máriát csak az ember-Krisztus
szülőanyjának lehet tartani, nem pedig az isten szülőanyjának. Az epheszoszi zsinat
elítélte ezt a tanítást, és határozottan kijelentette, hogy Krisztusban csak egy, éspedig
isteni személy van.

Eutükhész konstantinápolyi archimandrita Nesztoriosszal vívott harcában oly
messzire ment, hogy Krisztusban nemcsak hogy egyetlen személyt, hanem csupán
egyetlen természetet volt hajlandó elismerni. 451-ben a chalcedoni [khalkédóni]
zsinaton megbélyegezték ezeket az ún. ,,monofiziták"-at, és azt nyilvánították
egyedül helyes nézetnek, amely szerint Krisztusban egy isteni és egy emberi termé-
szet ismerhető fel tisztán és csorbítatlanul, ,,kölcsönös keveredés, átalakulás,
szétválás és elkülönülés nélkül", egymás mellett, úgy, hogy Krisztus egyidejűleg
valódi isten és valódi ember.

A megváltó személye iránti érdeklődés és az az igény, hogy az üdvözítő
élettörténetét mind újabb vonásokkal egészítsék ki, annak érdekében, hogy istenségét
és egyetemes üdvözítő hatalmát helyes megvilágításba helyezzék, mindmáig
elevenen él a legkülönbözőbb keresztény egyházakban. A katolikus egyház (IX.
D:..pt mÁn 1oz/l knn :, Im.lI-l.l.-.—.n ki—AnH-A l,: L.A.-... a— II— _nxű— nni—h. :, p—AanJ-Alnnhl

HELMUTH VON GLASENAPP további könyvei