"A kegyes olvasó talán nem fog a szerénytelenség vagy hivalkodás vádjával illetni, ha azon kezdem, hogy "A Magyar Halászat Könyve" czímű munkám, melyet a királyi magyar Természettudományi Társulat az előző cziklusban kiadásra méltatott, a szokottnál szélesebb körben hatott s e körben a halászat felé fordította az érdeklődést. "A Magyar Halászat Könyve", a mennyire csekély tehetségemtől telt, a dolog tudományos oldalát világította meg s ezenkívül rajta volt, hogy - a közérthetőség érdekében - tisztába hozza a nyelvi anyagot, mely nemcsak a tudományos, hanem a gyakorlati irány tekintetében is nagyfontosságú; kivált oly tárgynál, mint a halászat, a melyben a tudomány a nemzet egyik ősfoglalkozásával, mind a kettő pedig a nemzet gazdasági, vagyis életérdekével találkozik. Ez idő szerint két úton haladhatunk tovább: részletesebben dolgozhatjuk ki a tudományos részt, a mely tőlem, az egyes embertől, csak vázlatosan telhetett ki; de azon is lehetünk, hogy a gyakorlati élet követeléseivel leszámoljunk, a mire mindenképen nagy szükségünk van, már azért is, mert a hatás kölcsönössége tagadhatatlan: a tudományos téren való haladást az anyagitól, ezt ismét amattól elválasztani nem lehet." Részlet a könyvből
Írd be a könyv címét vagy szerzőjét a keresőmezőbe, és nem csak saját adatbázisunkban, hanem számos további könyvesbolt és antikvárium kínálatában azonnal megkeressük neked!