Hunyady József A kék hegyek kapitánya

szorongott Tolna mellett a gyöpön, öszintén aggódva: Allah, most mi
következik?!

A ravasz bég a csatában elfogott Zrinyi-vitézt, az öreg Radics lllést
váltott lovakkal nyargaltatta egy turma törökkel Konstantinápolyba, hogy
jelentse Szolimánnak:

— Nagyúr! Negyvenezer gyaur zsoldos támadta meg a Szigetvárát
ostromló szegény Ali basát! Egyedül Zrinyi, az én gazdám, tizezer huszárral
robogott elő Muraközbóll Allah csodája, hogy a dicső Ali basa meg tudott
menekülnil...

És dörmögte, mély sebétól holtra váltan, az öreg Radics a hazugság igéit,
mert azt igérte Ali, utána szabadon engedi. Még a szultán is idegesen
simogatta ritkás szakállát.

— Szigetvárl... Zrinyi! — dünnyögte fojtott indulattal. — Már megint ez a
Zrínyi?! — ütötte fel mérgesen a fejét, hogy majdnem beleesett a szörbetes
tálba a turbánja.

— Gyaur szolgal — döfött csontos mutatóujjával Radics Illésre a szultán. —
Bökj rá az ujjaddal arra, aki hasonlit uradra!

A vén sas méltóságteljes lassúsággal hordozta körül végig tekintetét az
önkéntelenül feszengeni kezdö udvaroncokon. Aztán gyermeteg
büszkeséggel megrázta a fejét.

— Világ fényessége, grácia szegény fejemnek, de nincs olyan vitéz egy
sem a te udvarodban, aki hasonló lenne Zrinyihez!...

A szultán elmosolyodott és intett:

— Becsülöm a bátorságodatl... — Az ujjáról levont szép, kövér
aranygyúrút, és odadobta Radics Illésnek. — Ilyen derék szolgákat kívánnék
magamnak! — nézett hosszan a kivont kardú kapudzsik között egyenes
derékkal kiballagó öreg rác huszár után.

*

Nádasdy úgy döntött, a fáradt haddal visszavonul Csurgóra. Határozata
ellen egyetlen zokszó sem hangzott el...

Mily nagy volt meglepetésük, amikor Zriny vára alatt hatalmas
négyszög közepén ott találták Ferdinándot! A feje fölött éles szél durrogtatta
a veres királyi lobogót! Egyszerre huszonöt sólyomágyú pukkant, majd meg
ötezer darabont sütötte el a puskáját egyszerre. Nikolában a lélegzet is
bentakadt a meglepetéstől.

— Mi történt? A... a király... itt?!

5 csak amikor egész közel értek, vették észre, nem a király, hanem
hasonnevű, másodszülött fia integet feléjük barátságos mosolygással, aki úgy
hasonlitott az apjára, mint egyik tojás a másikra.

— Tamás bácsi, Nikola bácsi! — kiáltozta boldogan. — Apa elengedettl...
Egyedüll... Ide nézz, mennyi katonát is küldött!... Az ágyúimat is nézzétek
megl Huszonöt darab van, kerekesekl Cseh óriás igáslovak vonják őket!... S
nézzetek ide, kiket adott mellém apa: Heinrich úr, a plaueni herceg! S itt áll
Pallavicini Sforza úr, a fóvezéreml... Ugye, azonnal indulunk a törökre?... —
Lehunyt szemmel ragadta meg Zrinyi karját. — Nikola bácsi, meg akarom
mártani a kardom pogányok vérében!

Nádasdy és Zrinyi leszállt a lováról, szelid mosollyal fogták meg kétfelől
a főherceg paripájának kantárját.

— Ha megbocsát, Fenséged, menjünk be a várba. Harmadik napja
verekszünk, mosakodnunk, ennünk, innunk és pihennünk kell! Majd holnap
megbeszélünk mindent!...

— Tamás bácsil Látom már, te nem akarod, hogy én is hires hadvezér
legyek!... — morogta elszontyolodva a harcias hercegecske.

— Én? — komolyodott el a nádor. — Szivem leghőbb vágya, hogy dicsö
atyáduradnak legalább egyik fiúgyermeke félelmetes hirú hadvezér legyen,
mint valaha volt Hunyadi János, vagy a fia, Mátyás király urunk!... Vess egy
tekintetet e megviselt hadinéprel A darabontok alig állnak a lábukon.
Vérteseink tüstént lefordulnak a lovakról. Nem találsz ezer embert köztük;
akinek nincs sebe. Csupán Nikola bácsinak volt olyan csuda szerencséje, hogy
csak a köpönyegét lötte keresztül a török ágyúja...

Ferdinánd főherceg jámbor, nagy kék szeme eddig a borostás képú,
beesett arcú, pólyával bebagyulált fejű, felkötött karú zsoldosokat bámulta,
tekintete most Zrinyire esett. Halkan, izzo hangon faggatta:

— Niki bácsil Megint táncba vitted a halált? — Reszketó ujjakkal tapogatta
meg tüskés orcáját, roppant karjait, domború mellkasát. — Nem sebesültél
meg?!

mm. km;," "_A_. ;:ulglh u..- __uu. mumus M_Mmhum LHV. _