Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

Híd a Drinán

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
1 ajánlat
lyravac
1 100 Ft
tovább a boltba

Részletek a könyvből

értelme túlzott szomorúságuknak; hiába tanácsolgatták nekik, hogy ne zárják el az utat,
ne rohanjanak az újoncok után az országúton, ne keltsenek rendetlenséget és zavart,
mert valamennyi újonc egészségesen és életben fog visszatérni. Minden hiábavaló volt.
Az asszonyok a magyarázgatásokat, tanácsokat meghallgatták, alázatosan és tompán
helyeselték, de nyomban utána megint sírásba és jajgatásba kezdtek. Ugy látszott,
mintha szeretnék könnyeiket és jajgatásukat, éppúgy, mint ahogy azokat szeretik,
akikért sírnak és jajgatnak.

S mikor elérkezett az indulás ideje, mikor a legényeket szabály szerint négyes sorokba
állították, s a csapat elindult a hídon keresztül, olyan tolongás és rohanás kezdődött,
hogy még a legnyugodtabb csendőrök is alig tudták megőrizni önuralmukat. Az
asszonyok rohantak és tolakodtak, mindegyik a saját kedves hozzátartozója mellett
akart menni, egymást taszigálták és feldöntötték. jajgatásuk egybekeveredett a
kiabálásokkal, átkozódásokkal és utolsó búcsúszavakkal. Voltak olyanok, akik az újoncok
menete előtt lépkedő csendőrök lába elé vetették magukat, mellüket verték és
kiabáltak.

— Csak rajtam keresztül! Csak rajtam keresztül, átkozottak!

Az emberek csak nehezen tudták fölemelni őket, a csendőrök és a legények óvatosan
húzták ki csizmájukat és bocskorukat az asszonyok szétszóródott haja és összegyűrt
szoknyái közül.

Néhány régruta, szégyenkezve és dühös mozdulatokkal igyekezett az asszonyokat
hazakérgétni. A legtöbb legény azonban énekelt vagy kurjongatott, ami még inkább
növelte az általános zavart. A kevés városi újonc izgatottságtől sápadtan, városiasán
együtt énekelte:

Szarajevó, Bosznia, Egy anyának sincs Ha,

besorozták katonának, el is vitték a császárnak.

Ez a dal még nagyobb sírást keltett.

Mikor a menet átkelt a hídon, amelyen az emberek föltorlődtak, s rátért a szarajevói
országútra, mindkét oldalon fölsorakozva a városi lakosság várta őket. Az emberek úgy
kísérték el az újoncokat, s úgy siratták őket, mintha kivégzésre indulnának. Itt is sok volt
az asszony, akik sorjában sírtak, habár senkijük sem volt az újoncok között. Mert
mindegyiknek volt sirnivalőja, s legédesebb a sírás akkor, ha más bánatát kell siratni.

De aztán lassacskán az emberek sorfala is ritkulni kezdett. A falusi asszonyok közül
mind többen visszamaradtak. A legcsökönyösebbek az anyák voltak, akik úgy szaladtak
a menet után, mintha tizenöt évesek volnának, az országút árkának egyik oldaláról a
másikra ugráltak, arra törekedtek, hogy megzavarják a csendőröket, s minél közelebb
legyenek gyermekükhöz. Ezt látva, az izgatottságtól sápadt legények szabódva most
már maguk is megfordultak és oda-odakiáltották:

— Eredj már haza, ha mondom!

De az anyák még sokáig mentek utánuk, semmit sem látva, csak a Hukat, akit most
elvisznek tőlük, és nem hallva semmit a világból, csak a saját sírásukat.

Aztán ezek az izgatott napok is elmúltak. Az emberek szétszéledtek a falvakban, és
lecsöndesedtek a városban. Mikor aztán az újoncok első levelei és fényképei
megérkeztek Bécsből, minden könnyebbé és elviselhetőbbé vált. Az asszonyok a levelek
és a fényképek fölött is sokáig sirdogáltak, de most már sokkal enyhébben,
nyugodtabban.

A portyázó különítményt föloszlatták, és tagjaik elhagyták a várost. A kapuban már
régen nincs őrség, s az emberek éppúgy üldögélnek, mint azelőtt.

Gyorsan eltelt két esztendő. S azon az őszön az első újoncok valóban hazatértek,
tisztán, megnyírva, jól tápláltan. Az emberek összegyülekéztek körülöttük, ők pedig
meséltek a katonaéletről, a nagyvárosokról, amelyeket láttak, s beszédjükbe furcsa és
idegen kifejezéseket kevertek. Mikor a következő korosztály újoncaira került a sor, már
sokkal kevesebb volt a sírás, és sokkal kisebb a riadalom.

Egyáltalán minden könnyebbé és megszokottabbá vált. Új ifjak nőttek föl, akiknek már
nem volt sok világos és élő emlékük a török időkből, s akik sok tekintetben már
elfogadták az élet új módját. A kapuban azonban a kasába régi szokásai szerint folyt az
élet. Az új ruházkodási módra, új hivatalokra és dolgokra való tekintet nélkül itt
mindannyian a régi kasaba emberei voltak — olyanok, mint ősidőktől fogva mindig —
beszélgetés közben, ami szívük és képzeletük valódi és igazi szükséglete maradt. Az
újoncok lázadozás és tolongás nélkül indultak. A betyárokat már csak az öregebbek
emlegették mesélgetés közben. A portyázó csapat őrséget elfeledték, éppúgy, mint azt
a hajdani török őrséget, amikor még bódé állott a híd kapujában.

14

A híd melletti város élete egyre élénkebbé vált, egyre rendezettebbnek és
gazdagabbnak látszott, üteme egyenletesebb lett, és addig ismeretlen
kiegyensúlyozottságot ért el, azt a kiegyensúlyozottságot, amelyre az élet mindenütt és
kezdettől fogva törekszik, s amelyet csak ritkán, részben és átmenetileg szokott elérni.

Azokban a távoli és az itteni vidékeken ismeretlen városokban, amelyekből most ezt a
területet is kormányozták, akkor — a XIX. század utolsó negyedében — az emberek közti
viszonyok és társadalmi események egyik ilyen rövid és ritka nyugalmas állapota
uralkodott. Ennek az elcsöndesedésnek a hatását ezeken a félreeső tájakon is érezni
lehetett, mint ahogyan a tenger nagy csöndességét legtávolabbi részén is meg lehet
erezni.

Ez volt annak a viszonylagos jólétnek és a Ferenc józsef-i kor látszólagos békéjének az
a három évtizede, mikor sok európai ember azt hitte, hogy a teljes szabadságban és
haladásban megtalálta az egyén tökéletes és boldog fejlődésének tévedhetetlen
formuláját; mikor a XIX. század az embermilliók szeme elé terítette sokféle és csalóka
áldását, s mindenben és mindenki részére kialakította a kényélémnek, biztonságnak és
boldogságnak elérhető árakon vagy részlétHzetésre megszerezhető délibábját. Az isten
háta mögötti boszniai kisvárosba a XIX. századnak ebből az életéből csak töredezett
részekjutottak el, s azok is csak olyan mértékben és abban a formában, amilyenben ez
a visszamaradt keleti környezet magába tudta fogadni, s a maga módján fölfogni és
alkalmazni tudta őket.

Miután a bizalmatlanság, tapogatődzás, a beilleszkedni nem tudás és az ideiglenesség
érzésének első esztendei elmúltak, a kasába a dolgok új rendjében kezdte megtalálni a
maga helyét. A nép rendet, keresetet és biztonságot talált. S ez elegendő volt arra, hogy
az élet, a külső élet itt is elinduljon a ,,tökéletesedés és fejlődés útján". Minden más
visszaszorult az öntudatnak abba a sötét hátterébe, melyben a fajok, vallásfelekezetek
és társadalmi kasztok érzései és megsemmisíthetetlen, misztikus hitei élnek, s látszólag
holtan, mélyre temetve készülődnek távoli idők nem is sejtett változásaira és
katasztrófáira, melyek nélkül a népek — úgy látszik — nem lehetnek még, s
különösképpen nem lehet meg ez a vidék.

Az új hatalom az első meg nem értések és összeütközések után a megszilárdulás és
tartósság kialakult érzését keltette a népben. (Magát a hatalmat is eltöltötte ez az
illúzió, amely nélkül állandó és erős hatalom nincs.) Ez a hatalom személytelen és
közvetett volt, éppen ezért könnyebben elviselhető, mint a régi török uralom. Mindazt,
ami nyers és kapzsi volt benne, elrejtették a megszentelt formák, a méltóság és a fény.
Az emberek féltek a hatalomtól, de csak úgy, ahogyan a betegségtől és a haláltól szokás
félni, s nem a gonoszságtól és erőszaktól rettegve. Az új hatalom képviselői, mind a
II-st-nn—l—l/ Mini—I _ nnlníuvl-sl/ fül—xI—xrÁnn'H/l—xnn HAM Art-nffr'sl/ _nw Arrv—Innnf Ár .".nunt-lnnn'll

Ivo Andric további könyvei