Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

A gyűrűk ura I-III.

A Gyűrűk Ura tündérmese. Mégpedig – legalábbis terjedelmét tekintve – alighanem minden idők legnagyobb tündérmeséje. Tolkien képzelete szabadon, ráérősen kalandozik a könyv három vaskos kötetében – vagyis abban a képzelt időben, mikor a világ sorát még nem az ember szabta meg, hanem a jót és szépet, a gonoszat és álnokot egyaránt ember előtti lények, ősi erők képviselték. Abban az időben, mikor a mi időszámításunk előtt ki tudja, hány ezer, tízezer esztendővel a Jó kisebbségbe szorult erői szövetségre léptek, hogy a Rossz erőit legyőzzék: tündérek, féltündék, az ősi Nyugat-földe erényeit őrző emberek, törpök és félszerzetek, erdő öregjei fogtak össze, hogy a jó varázslat eszközével, s a nagy mágus, Gandalf vezetésével végül győzelmet arassanak, de épp e győzelem következtében elenyésszen az ő idejük, s az árnyak birodalmába áthajózva átadják a földet új urának, az emberfajnak. Különös világ ez az emberfölötti – vagy emberalatti – lényekkel benépesített Középfölde. Anyagi valósága nincs. Baljós, fekete várai, csodás fehér tornyai, fullasztó, sűrű erdei, gyilkos hegyei, sötét mélységei gondoskodnak róla, hogy egy pillanatig ne érezzük magunkat a fogható valóság közegében. Különös, hisz ebben a mesevilágban, ahol oly ékesen virágoznak a lovagi erények, véletlenül sem találkozunk az emelkedett eszményeket hirdető kora középkori lovagvilág fonákjával, az eszmények máza alatt a könyörtelen társadalmi tagozódással, elnyomással, nyomorral, létbizonytalansággal; ebben a külsőre feudálisnak tetsző világban jó is, rossz is vele születik a szereplőkkel, ott rejlik a szívük mélyén; a könyv személytelen szereplője a morál, az pedig kiben-kiben belső parancs. Tartalom I. kötet Előszó 9 Prológus 15 A hobbitokról 15 A pipafűről 24 A Megye belső rendjéről 26 A Gyűrű megtalálásáról 29 Néhány szó a megyei krónikákról 34 Egy rég várt ünnepély 39 A múlt árnyéka 68 Hármasban sem rossz 100 Toronyiránt a gombákhoz 128 Egy leleplezett összeesküvés 145 Az Öregerdő 160 Bombadil Toma házában 178 Köd a Sírbuckákon 194 A Pajkos Pónihoz címzett fogadóban 213 Vándor 232 Tőr a sötétben 250 Menekülés a Gázlóhoz 278 Találkozások 303 A Tanács 328 A Gyűrű elmegy délre 371 Utazás a sötétben 400 Khazad-dum hídja 430 Lothlórien 445 Galadiel tükre 470 Búcsú Lórientől 489 A Nagy Folyó 506 A Szövetség felbomlik 525 II. kötet Boromir halála 9 Boromir halála 13 Rohan lovasai 23 Az uruk-hai orkok 53 Szilszakáll 75 A fehér lovas 110 Az Arany-csarnok királya 134 A Helm-szurdok 159 Vasudvard felé 180 Ez-az Vasudvardról 201 Szarumán hangja 222 A palantír 237 Szméagol megszelídítése 257 Át az ingoványon 280 A Fekete Kapu bezárul 301 Füvekről és nyúlpörköltről 317 A nyugatra nyíló ablak 335 A tiltott tó 362 A keresztút felé 376 Cirith Ungol lépcsői 388 A Banyapók Odúja 406 Csavardi Samu válaszúton 420 III. kötet Előzmények 9 Minas Tirith 15 A Szürke Csapat távozása 49 A rohani seregszemle 72 Gondor ostroma 90 A rohírok útja 121 A csata Pelennor mezején 133 Denethor máglyája 147 Az Ispotály 157 Az utolsó haditanács 174 A Fekete Kapu kitárul 189 Cirith Ungol tornya 205 A Homály Földjén 230 A Végzet Hegye 252 Cormallen mezeje 271 A Helytartó és a Király 284 Búcsúzik mindenki 303 Hazafelé 323 A Megye megtisztítása 334 Szürkerév 364 Függelékek 377

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
1 ajánlat
konyvdiszkont
12 799 Ft
tovább a boltba

J. R. R. Tolkien további könyvei