J. R. R. Tolkien A szilmarilok

seregére. Az orkok akkor megtörtek, és menekülni kezdtek, az eldák győztek, s lovas íjászaik egészen a
Vashegyekig üldözték az orkokat.

Attól kezdve Galdor fra Húrin volt Hador házának a feje Dor-lóminban, és Fingom szolgálta. Húrin
csekélyebb tennetíí volt, mint apja vagy mint fia, aki utána következett, ám teste fáradhatatlan és kitartó
volt, mozgása pedig könynyed és gyors, akár anyjának, a halad Harethnak. Az aszszonya Morwen
Eledhwen volt, a Beor házabeli Baragund lánya, aki elmenekült Dorthonionból Riannal, Belegund
lányával és Emeldirrel, Beren anyjával.

Akkor elpusztultak a dorthonioni számkivetettek is, mint erről később sző lesz, és Barahir fra Beren
maga is alig tudott Doriathba menekülni.

XIX

BEKEN És LÚTHIEN

A bánat és pusztulás regéi közt, amelyek ránk maradtak azokból az idólcbőZ, akad olyan is, amelyben
a könnyek mellett öröm is van, s a Halál árnyékában egy kis olthatatlan fény. S ezek közül a történetek
közül a tündék fülének még mindig Beren és Lúthien regéje a legkedvesebb. Az ő életükről szól a
Leithian-ének, a Rabságböl Való Szabadulás balladája, a régi időkről szőlő dalok egy híján
leghosszabbfíka; ám most kevesebb szóval és muzsika nélkül mondjuk el.

Azt beszélik, Barahir nem hagyta oda Dorthoniont, s Morgoth halálra kereste, míg végül mindössze
tizenkét társa maradt. Dorthonion erdeje pedig dél felé hegyvidéki mocsárvilág volt, s annak a felföldnek a
keleti részén volt egy tó, Tarn Aeluin, hangafüves pusztaság közepén, s az a vidék úttalan és vad volt,
mert még a Hosszú Béke idején sem élt ott senki. Am a Tam Aeluin vizét tisztelték, mert nappal tiszta és
kék volt, éjjel pedig a csillagok tükre, s úgy tudták, maga Melian szentelte meg azt a vizet hajdanán. Oda
vonult vissza Barahir földönfutó társaival, ott vertek tanyát, amelyet Morgoth sem tudott meglelni. Ám
Barahirnak és társainak a híre messzire terjedt, s Morgoth megparancsolta Sauronnak, hogy keresse meg

82
és pusztít sa el őket.

Barahir egyik társa pedig Angrim fia Gorlim volt. Az aszszonyát Eilinelnek hívták, s nagy volt köztük
a szerelem, míg ki nem tört a vész. Amikor Gorlim hazatért a határvidéken dúlö csatából, a háza kifosztva
és elhagyatva állt, az asszony eltünt; hogy megölték—e vagy elvitték, nem tudta. Akkor Gorlim Bamhirhoz
menekült, s ő lett a legtüzesebb és legelszántabb társa, ám a szívét kétség marta, mert úgy gondolta,
Eilinel talán mégsem halott. Időről időre

egyedül és titkon fölkereste házát, amely még mindig ott állt hajdani birtokán, s ezt Morgoth szolgái
megfigyelték.

Egy őszi napon esti szürkületkor ért oda, s közeledve mintha fényt látott volna az ablakban, s ővatosan
benézett a házba. Ott látta Eilinelt, akinek az arca megviselt volt az éhségtöd meg a fájdalomtól, s úgy
tetszett, a hangját is hallja, amint panaszolja, hogy az ura elhagyta őt. De amint fölkiáltott, a fény kihunyt
az ablakban, farkasok övöltöt tek, s hirtelen a vállán érezte Sauron vadászainak súlyos kezét. lgy csalták
lépre Gorlimot; a táborukba vitték és kinoztak, hogy kiszedjék belőle Barahir rejtekhelyét és útjainak
irányát. Ám Gorlim semmit sem mondott. Akkor megígérték neki, hogy szabadon engedik, és visszaadjak
neki Eilinelt, ha a kedvükre tesz; és Gorlimot már elnyiítte a kín, és vágyott az asszonyára, és megingott.
Akkor egyenesen Sauron félelmes színe elé vitték, s az így szólt:

- Úgy hallom, egyezkedni akarsz velem. Milyen árat kérsz?

agy; ' S Gorlim azt felelte, hogy vissza akarja kapni Eilinelt, s vele együtt akar szabadulni, mert azt
hitte, Eilinel is a fogoly.

Akkor Sauron elmosolyodott, s így szólt:

- Csekély ár ekkora árulásért. Ugy legyen. Mondd tovább!

Gorlim már visszakozott volna, ám Sauron tekintetének bűvöletében elmondott mindent, amit csak
tudott. Es akkor Sauron nevetett, és gúnyolta Gorlimot, s fölfedte neki, hogy amit látott, csupán varázslat
szülte fantom volt, mert Eilinel halott.

- Mindazonáltal teljesítem a kívánságodat — mondta Sauron -, mert Eilinelhez mégy, s elbocsátlak szol-
gálatomböl. - S azzal könyörtelenül végzett Gorlimmal.

lgy derült fény Barahir rejtekére, s Morgoth hálót szőtt köré; s a csöndes éjszakai órákban érkezö orkok
rajtaütőt tek a dorthonioni embereken, s egy kivételével mindet levágták. Mert Barahir fra Berent apja
veszélyes feladattal elküldte: kémlelje ki az Ellenség útjait, így hát ő távol volt, amikor a tanyán
rajtaütöttek. Am amikor biztonságban aludt az erdőben, azt álmodta, hogy dögevő madarak

ülnek sürün, akár a levelek a csupasz fákon egy tő partján, 5 a csörlikról csöpög a vér. Es álmában
Beren egy alakot látott közeledni a vízen; Gorlim kísértete volt az, aki szólt hozzá, elmondta árulása és
halála történetét, s küldte, siessen figyelmeztetni az apját.

Akkor Beren fölébredt, futott az éjszakában, s a földönfutök tanyájára a második reggelen érkezett el.
De amint közeledett, dögevő madarak röppentek föl a földrót, s letelepedtek a Tarn Aeluin melletti
égerfákm, s gúnyosan káráltak.

Akkor Beren eltemette apja csontjait, kőhalmot emelt a föléjük, és ott bosszút esküdött. Ezért először
azokat az

orkokat követte, akik megölték apját és véreit, s meg is lelte a táborukat Rivil forrásánál, a Serechi
mocsárvidéken túl, s mivel oly jól ismerte az erdei életmódot, észrevétlenül lopődzott a tüzükhöz. A
kapitány éppen a tetteivel dicsekedett, s fölemelte Barahir levágott kezét, amelyet Sauronnak akart vinni
annak bizonyítékául, hogy a feladatukat teljesítették; s a kézen ott volt Felagund gyürüje. Akkor Beren
kiugrott a szikla mögül, levágta a kapitányt, s a kézzel meg a gyürüvel elmenekült, mert a so: s így akarta,

83
hiszen az orkok dühösek voltak, s nyilaik sürün záporoztak.

Beren azután még négy évig járta magányos földönfutőként Dorthoniont; ám barátságot kötött a
madarakkal meg a vadakkal, s azok segítették és nem árulták el, s attól kezdve Beren nem evett húst, s
nem bántott egyetlen eleven lényt sem, hacsak nem Morgoth szolgálatában állt az. A Haláltől nem félt,
csak a fogságtöl, s mivel merész és elszánt volt, elkerülte mindkettőt, s magányos merészségének nagy
volt a híre Beleriandban, még Doriathba is eljutott. Végül Morgoth ugyanakkora díjat tűzött ki a fejére,
mint Fingonéra, a noldák nagykirályáéra; de Beren közeledtére az orkok inkább menekültek, semhogy
keresték volna. Ezért sereget küldött ellene Sauron vezetésével, aki váltott farkasokat vitt, olyan ádáz
barmokat, amelyek testébe íÉlelmes lelkek voltak bebörtönözve.