Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

J. R. R. Tolkien meséi

Kóborló és a varázsló A sonkádi Egyed gazda A woottoni kovácsmester A levél A nagy mesélő most újabb kalandokra hívja olvasóit. A Kóborló és a varázsló című írásban egy kiskutyának varázslók és hableányok közt kell megállnia a helyét, miközben az élete nemegyszer veszélyben forog. A Göncz Árpád tolmácsolásában megszólaló A sonkádi Egyed gazda mese egy távoli és varázslatos múltból, amelyben megismerhetjük a kissé lomha, ámde bátor Egyed gazdát, aki megfutamít egy óriást, majd az országra törő sárkányt is. Egyszerű ember a woottoni kovácsmester, mégis Tündérországba jut, a filozofikus hangvételű A levél című történetben pedig Niggle, a festő veszi a nyakába a világot, hogy megtalálja és lefesse a tökéletes fát. Egytől-egyig sziporkázó írások, és talán az sem véletlen, ha bájtalanított hétköznapjaink alakjaira és helyzeteire emlékeztetnek bennünket. Tolkien meséi igazi bemelegítésnek számítanak, mielőtt elmerülnénk A Hobbit és A Gyűrűk Ura csodás-félelmetes világában, vagy éppenséggel kellemes levezetésül szolgálnak a nagyregények után, ha még nem tudunk és nem is szeretnénk elszakadni a tündék, sárkányok és varázslók birodalmától. A négy történet így, egy kötetben most először jelenik meg magyarul - ezúttal Peter Jackson Tolkien-filmjeinek Oscar-díjas rajzmestere, Alan Lee illusztrációival.

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
5 ajánlat
lira
2 792 Ft
tovább a boltba
regikonyvek
2 967 Ft
tovább a boltba
bigbandi
2 967 Ft
tovább a boltba
lyravac
2 990 Ft
tovább a boltba
lyravac
3 490 Ft
tovább a boltba

Részletek a könyvből

parányi fehér alak áll fél lábon, mint egy hobol gyúrt táneos. A kezében pieiny, fel—felszikráző páleat tartott.

A gyerekek elkerekedett szemmel bámulták, néhányan még a kezüket is összecsaptak ámulatukbanl

— Jaj de szép! Olyan tündéresl — kiáltották. A Szakács felderült ennek hallatán, az inas azonban bosszusnak
tiint. Mind a ketten ott voltak ugyanis: a Mester azért, hogy felvágja a tortát, az inas pedig azért, hogy megfenjé
és a kezébe adja a kést.

A Szakács végül megfogta a kést és odalépett az asztalhoz.

— El kell mondanom, kedveseim — kezdte —, hogy eme gyönyörű eukormaz alatt egy sök—sök flnomságból
készult torta rejlik, abban pedig jol elkevérve sok oséosebéose, pénzénne es miegyéb. Úgy tudom, nagy
szerencse én azt, aki talál egyet a szeletében l-iuszonnégy aprosag van a Törtában, ugyhogy ha a Tuiidérkirályro
igazságos, mindegyikőtöknek jut egy De vigyázzatok: a Királynő szeszélyes kis teremtmeny, és nem mindig
igazságos. Kérdezzétek esak meg Inas úrfitoL — Az inas elfordult, és a gyerekek aroát kezdte figyelni

— Nem! Majd' elfelejtettem! — kiáltott fel a Szakács. Ma este huszonöt eseesebeesét kell megtalálnötökl Van
egy kis eziistesillag is, egy kulonleges, magikus darab, legalább is inas urfi azt mondja. Ugyhogy vigyazzatok!
Ha valakinek beletörik a foga, a varázsesillag nem gyogyitja meg. De szerintem akkor is az lesz a
legszerencsésebb, aki megtalálja.

A töna jo volt, senki nem találhatott semmi kifogásolnivalót benne, hacsak azt nem, hogy egy hajszálnyival
sem lett nagyobb a kellete'nóll Amikor felvágtak, minden gyereknek jutott egy nagy szelet, de semmi sem
maradt, nem lehetett még egyszer venni. A szeletek hamar eltűntek, és egymás után napvilágra kerültek a
eseesebeesék meg a pénzérmék Volt, aki egyet talált, volt aki kettöt, sokan pedig egyet sem; mert hát ilyen
forgando a szerencse, akár ott all a varazspaloás figura a torta tetején, akár nem. Ám miután az egész Torta
elfogyott, nyoma sem volt a mágikus csillagnak.

— Teringettét! — álmélkodott a Szakács. — Akkor csak nem lehetett ezüstből; biztos elolvadt. Vagy Inas úrfinak
van igaza, tényleg mágikus, és egyszeruen eltiint, visszatert Tiindérorszagba. Hát, ez aztán nem túl szép csinyl
vigyorogva nézett az lnasra, a fiú azonban sotét tekintettel, mosolytalan arooal viszonozta a tekintetét.

Mindenesetre az eziistesillag valoban tündéresillag volt: az inas nemigen tévedett ilyen dolgokban. Az
történt, hogy az egyik fia lenyelte, és észre sem vette, pedig még egy ezustérmét is találta a tortajában, de azt
odaadta Nellnek, a mellette ülő kislánynak, aki teljesen elszomorodott, mert nem lelt semmit a saját adagjában.
A fiunak néha eszébe jutott, hogy vajon mi történhetett a esillaggal, és nem tudta, hogy ott van benne, egy olyan
helyen, ahol nem erzi — hiszen erre lett kitalálva. Ott várt, hosszuhosszu ideig, mig el nemjött azo napja

A Lakomat a tél közepén tanötták, aztán a gyorsléptii ido elhozta a juniust, és éjszakánként szinte alig volt
sotét. A nu még napfelkelte előtt kiugrott az ágyabol, nem akart ugyanis aludni: aznap ünnepelte tizedik
születésnapját. Kiiiózett az ablakon a néma, várakozással teli világra. Az ébredező fák ágai között hüvös, illatok
szellő járt. Aztan eljött a hajnal, és a távolban felosendiilt a madarak éneke. Egyre erősödve közeledett felé, mig
esak el nem érte, betöltve a ház komyéki mezoket, majd tovaroppent nyugatnak, ahogy a nap a vilag pereme fole
emelte areát.

— Olyan, mintha Tündérországban lennék — hallotta a saját hangját a fiu —, de hát Tündérörszág lakói is
szoktak énekelni. — Azzal dalra fakadt, magas, tiszta hangon, idegen szavakkal, melyek mégis mintha a szivéből
fakadtak volna; s ebben a pillanatban a szájábol kiesett a csillag, egyenesen nyitott tenyerébe. Az eziist fényesen
ragyogott, meg—megcsillant a napfényben; de aztán megremegett es felemelkedett egy kicsit, mintha el akart
volna repülni. A fiu gondolkodas nelkul a homlokára esapott a tenyerével, s a osillag ott maradt, pontosan a
homloka közepén, hogy aztán sok—sok évig ott is maradjon.

A falu lakói közül nem sokan vették észre, pedig a figyelő szem számára nem volt láthatatlan: azonban a fiu
areának részévé vált, és általában a legkevésbé sem osillogott Eényénék egy resze atsugárzott a fiu szemébe; a
hangja pedig, mely attol a pillanattol kezdve egyre szépiilt, hogy hozzá kerult a csillag, az id; múlásával csak
még gyonyorább lett. Az emberek szerették hallgatni a beszédét, még ha csak annyira is, mig jó reggelt kivant
nekikl

Mesterségbeli tudása révén hamar ismertté vált a környéken, s nem csak a saját falujában, de sok másikban
is. Az apja kovaes volt, s a fia nem csak a nyomdokaiba lépett, de tökéletesítette is mesterségét. Mig az apja elt,
Kováesunak hivtak, aztán pedig egyszeruen a Kovaesnak, mert akkora már 6 volt a legjobb kováos szerte a
Keleti Végek és a Nyugati Erdők között, aki miihelyében bármit meg tudott formázni a vasbol. A legtobbszor
persze egyszeru, hasznos, mindennapi dolgokat készitett: Rildm'ives—szerszámökat, áosszerszamokat, konyhai
eszkozoket, üstöket, serpenyokét, ráesokat, kilineséket, ajtővasakat, bográostartokat, tiizikutyakat, lőpatkőkat,
meg ilyesmit. Ami kikerült a keze alól, az erős volt és időtálló, de ugyanakkor szép is: nem csak a használatuk
keltett jo érzést gazdáikban, de a látványuk is,

Ám amikor ideje engedte, a munka puszta oromért is készitett dolgokat; es ezek sikerültek a
léggyonyorubbre, mert olyan csodálatos formákra tudta munkálni a vasat, melyek koiiiiyiiiiek tiintek, mint a
virágszimiok, s mégis megőrizték a fém zord erejét — vagy még annál is többet. Nem sokan tudtak ágy elmenni
kapui mellett, hogy ne torpanjanak meg ámulatukban; ha pedig bezánák ezeket a kapukat, atmenni nem tudott
rajtuk senki. A Kovács mindig énekelt, mikor ezeket a dolgokat alakitotta: márpedig amikor énekelni kezdett, a
kornyeken lévok mind abbahagytak azt, amivel foglalatoskodtak, es a miihelye köré gyultek.

A legtöbben nem is tudtak ennél többet rolal Persze ez is elég volt, sőt, több, mint amit a falu legtöbb lakója
életében elért, pedig azok is ügyesen és keményen dolgoztak. Pedig messze nem ez volt minden. A Kovács
ugyanis rábukkant Tünderországra, és egyes részeit olyan jol ismerté, amilyen jol halaiidő egyáltalán ismerhette.
igaz, a feleségén és a gyerekem kivul nem sok embernek beszélt erről, mert egyre tobben váltak olyanná, mint
Nökes. A felesége Nell volt, akinek az ezüstémiót adta, a kislánya Nan, a fia pedig Ned, a Köváesul Előlük
egyébként sem titkolhatta volna el, hiszen néha, mikor visszatért valamelyik hosszu, esti sétajárol, vagy egy—egy
utazásárol, lattak a homlokán ragyogni a csillagot.

Mert a Kovács időnként útra kelt, hol gyalogszerrel, höl lóháton. Az emberek általában azt hitték, hogy az
üzleti ugyei intézi, és néha valoban úgy történt, máskor azonban nem. Az mindenesetre biztos, hogy nem
megrendelések, nyersvas, faszén, vagy egyéb anyagok után indult, bár természetesen ezekre is mindig
odafigyelt, és tudta, hogy csináljon egy fillérből kettot, ahogy mondani szokták Tündérországba azonban
másfele üzlet szolitotta, s az ottaniak szivesen látták, mert a csillag ott ragyogott a homlokán. Biztonságban ján—
kelt, amilyen biztonságban emberfia esak járhatott, abban a veszedelmes országban. A kisebb rontások nagy
ivben elkerülték a csillagot, a nagyobb rontásöktől pedig masok védték meg.

Amiért ot igen hálás is volt, mert hamar megértette, hogy Tiindérorszag osodái mindig veszélyekkel
párosulnak, és hogy a rontások közül sokat esak olyan fegyverekkel lehet legyozni, melyek hatalmának
elviselése meghaladja a halandok kepessegeit. így hát nem lett belőle hareos, mindörökre felfedező, kutatő
maradt; s bár idövel kovaesolhatott volna olyan fegyvereket, melyek saját vilagaban hösi tortenetek szereplőlve
és királyok diszéive válhattak volna, tudta, hogy Tiindérországban nem sok hasznukat vehetne. Úgyhogy a keze
alol kikerült szamtalan csodálatos dolog között sohasem akadt kard, lándzsa, vagy nyilhegy.

Tiindérorszagban eleinte halkan ján—kelt a napfényes volgyek, az erdők és a mezők kis népe es szelidebb
teremtményei kozott, a szikrazo patakok mentén, melyekben éjszaka idegen esillagok ragyogtak, hajnalban pedig
távoli hegyesuesok tükrözödtekl Néhány rovidebb látogatása során mást sem tett, csak egyetlen fát, vagy viragot
bámult; de kesobb, hosszabb utjain olyan gyonyoiuséges es igen, rettenetes — dolgokat latott, melyekre később
nem emlékezett tisztan, melyekről nem tudott beszélni barátainak, pedig tudta, hogy ott rejlenek szive mélyén.
De voltak dolgok, amiket nem felejtett el, s ezek a csodák és rejtélyek nem halványultak az id; múlásával.

Amikor először merészkedett messzire vezető nélkül, azt hitte, ujabb vidékeket fedezhet föl; ám óriási
hegyek emelkedtek előtte, és a hosszu kerülöut megtalálása után végül egy néptelen partra ért. Megállt a Néma
vihar tengerének partjan, ahol a kék hullámok hófödte hegyekként hompolyogtek a Eénytelénbol a hosszan
elnyúló partszakaszra, hátukon hördözva a Sötét Moesarak esatáibol hazatérő fehér hajókat, mely esatákról a
halandók semmit sem tudtak Látta, amint egy óriási hajő messze felszalad a partra, és amint a habzo viz némán
összezárődik mogotte. A tündér hajosok magasak voltak és rettenetesek; a karjuk izzott, a landzsajuk esillogott,
szemükben pedig száros feny taneolt. Ajkukrol váratlanul harsogo győzelmi énekszallt fel, s a Kovaes szivét
félelem szoritotta összel Arera borult, és a hajosok elmentek mellette, fel, a visszhangzo hegyekbe

Ezutan soha többé nem ment vissza arra a partra, azt gondolván, hogy Tiindérorszag egy sziget, melyet
minden oldalrol tenger vesz körül. Inkább a hegyek felé forditotta figyelmét, vágyva ra, hogy eljusson a
királyság szivebe. Egyik ilyen kőbörlása soran szürke kod ereszkedett ral Sokaig tévelygett, mig a kod el nem
hompolygott, és egy széles siksagon nem találta magát. A távolban egy hatalmas ámyékhegy állt, az ániyékbol
pedig, s abban gyokerezve, szokéllt szárba a Király rája, torony torony után, egészen az égig, a fénye pedig a
déli napéval vetekedett; egyszerre boritották levelek, virágok s gyiimolesok számolatlan, s ezek kozott nem akadt
két egyforma

Bár sokszor kereste, soha többé nem latta a Fát. Egyik kutatoi'itja során, a Kulso Hegyek között jarva, egy
mély volgyre bukkant, annak a fenekén pedig egy tőra, melynek felszinét nem fodrozta a kornyezo fak ágai
kozott suttogo szellő. A volgyet a napnyugta vorose vonta be, ám ez a fény a tobol áradt A Kovács lenézett egy
alacsony, a to felé nyi'ilo sziklarol, és mintha mérhetetlen mélységbe tekintett volna; a mélységben pedig tengeri
hinárként hajlongö, elágazó, összefonódó különös lángnyelveket, közöttük eikázö tt'izlényekkell Csödálattal
eltelve ment le a vizpartra, és próbálta beleineriteni lábát — ám az nem vizet én, hanem valami kőnól
keményebbét, uvegnél simábbat. Ralépett, es azonnal elesett, sulyosan, és a tavon harsány dorrenés futott végig,
visszhangot verve panjainal.

A szellő vad, hatalmas vadállatként üvöltő Sze'lló erősödött, lecsapott ra, kivetette a partra, majd lehullott

Hasonló cimű könyvek

J. R. R. Tolkien további könyvei