Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

Úton

Beat - azaz "ütött", "vert", "szakadt"; beat - azaz egy új zene és új kultúra lüktetése; beat - azaz tiltakozás, őrület, száguldás; beat - azaz egy új nemzedék, amelyik új, spontán, vad és az élet titkának mélyére hatoló művészetet akar létrehozni. A beat nagy pillanata volt, amikor 1947-ben Jack Kerouac, a fiatal író, aki még csak kereste a hangját, találkozott Neal Cassadyvel, majd többször is beautózták az Egyesült Államok és Mexikó legkülönfélébb tájait - s közben hol William Burroughsnál töltöttek heteket, hol Allen Ginsberggel folytattak hosszú beszélgetéseket, hol nagy szerelmeket éltek át, hol a pillanatnyi testi örömökben, egy kuplerájban vagy a féktelen ivásban keresték a tökéletes elragadtatást, és dzsesszt hallgattak, s aztán újra száguldottak a "jajongó kontinensen" át, valami felé, vagy talán valami - a leples bitang? - elől, aki mindig az ember sarkában jár. Majd 1951-ben Kerouac három hét alatt megírta utazásaik történetét, az "ős-Úton"-t, az "eredeti tekercset", amelyben lázasan lüktet a beat, de ez a könyv - akkor - nem jelenhetett meg. Hat évnek kellett eltelnie, hogy megszülessen az a szövegváltozat, amelyben aztán a világ megismerte az Úton-t, a beatnemzedék leghíresebb művét. Jóval több ez a könyv, mint egy új életérzés kiáltványa: az ötvenes évek óta töretlen népszerűsége is mutatja, hogy olyan nagyregénnyel van dolgunk, amely elsősorban művészi erejével varázsolja el a mind újabb nemzedékeket. Az "eredeti tekercs" első magyar kiadása után most új fordításban lát napvilágot a végső, szerkesztett változat is: ebből hiányzik ugyan az "ős-Úton" egyik-másik - akkoriban, az ötvenes években még - botrányosan merésznek számító leírása, s a beatnemzedék híres alakjai mind álnéven szerepelnek, de ezt a veszteséget pótolja, hogy Kerouac számos helyen továbbírta, finomította a szöveget... Úgyhogy mindkét szövegváltozat ugyanolyan mértékben "autentikus": az Úton valóban végtelen út volt Kerouac alkotó életében: a beat számára az üdvözülés reményét jelentette - mindvégig azt kereste az úton és az írásaival is... A kötetről ajánló olvasható: www.ekultura.hu

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
7 ajánlat
regikonyvek
1 800 Ft
tovább a boltba
kimera
1 000 Ft
tovább a boltba
bigbandi
1 180 Ft
tovább a boltba
lyravac
2 500 Ft
tovább a boltba
numero7
2 668 Ft
tovább a boltba
numero7
2 754 Ft
tovább a boltba
numero7
2 754 Ft
tovább a boltba

Részletek a könyvből

Tünődtünk, mi lehet az, de ott jártunk hamarosan — tüz ropogott a fákon túl,
kocsik álltak az országúton. Halsütést rendezhettek? Az erdő gyült ki?
Deweyville felé kísértetiessé lett a tájék, Ránk sötétedett. Bejutottunk az
ingoyányba.— Tetszene, mi, ha itt a turjánban bebotlanánk egy mü-intézetbe,
ahol nagy böhöm feketék szaggatják a gitárt, isszák a sárkánytejet, és pofákat
vágnak ránk? — Igen! Igen!Rejtelmek fogtak körül. A kocsi töltött dülóüton
haladt a láp közt, leszakadó két partján folyondárok kúsztak. Elhagytunk egy
szellemet is. Fehér inges néger bandukolt az úton, két karját az indigó égnek
emelte. Vagy fohászkodott, vagy csapást kért e foldre. Amint elrobogtunk
mellette, hátrapillantottam a forgó szemébe. — Húha! — rezzent meg Dean. — Jó
lesz vigyázni. Ezen a vidéken nem tanyázunk le. — Az egyik keresztútnál
elakadtunk, és Dean kikapcsolta a motort, majd a lámpákat is. Folyondárral
befutott fák vettek körül minket, és szinte hallottuk az indák közt surranó
ezernyi rezes fejü kígyót. Csak a biztonsági szem világított a Hudson
müszertábláján. Marylou nyüszített félelmében. Síri kacajokat eresztettünk
meg a riogatására, pedig féltünk mi is. Kikeveredtünk volna már e vészjósló
kígyófészekből, hogy ismerős amerikai vidéket járhassunk megint, tyúkokkal
elüló kisvárosokat. Olaj és pangó vizek bűze terjengett, Ezt a borongós
képeskönyvet nem volt kedvünk forgatni. Bagoly huhogott. Találomra
ráfordultunk az egyik dülőútra, és hamarosan át is robogtunk a tífuszterjesztó
Sabine folyón, e gonosz mocsárgáz gerjesztőjén. Egyszer csak nagy, fényes
szerkezetek ötlöt-tek a szemünkbe. — Texas! Ez már Texas! A beaumonti
olajváros! — A hatalmas tartályok és finomítók várossá sürüsödtek az
olajgózös levegőben.— Csakhogy kijutottunk a turjánból — sóhajtotta Marylou,
— A rémdrámát hallgassuk inkább.Átviharzottunk Beaumonton, Libertynél
átkeltünk a Trinity folyón, és Houstonnak tartottunk. Dean előhozakodott
1947-es houstoni élményeivel. — Hassel! A szédült Hassel! Hiába keressük
mindenfelé, amerre járunk. Sokáig itt ragadt le Texasban. De itt is
bújócskázott. Valahányszor a Góböllyel jöttünk bevásárolni, Hassel csak
eltünt. Hajkurászhattuk a város minden céllövöldéjében. — Begördültünk
Houstonba. — Itt kinn a város szélén akadtunk rá többnyire. Pajtás, az leállt
versenyt lődözni minden háborodottal. Egyik éjjel úgy elkeveredett, hogy
szállodában kellett megszállnunk Jeget vittünk volna haza Jane-nek, mert a
főzte mindig rárohadt, de amíg Hasselt előkerítettük, az két napba telt.
Annyira begolyóztam én is, hogy már a vásárló háziasszonyokkal kezdtem
szemezni, itt benn, a bevásárlóközpontban — éppen ott rontottunk el a néptelen
éjszakában —, és felcsíptem egy bamba babát, az eszét elhagyta valahol, és
csak kődorgón céltalan. Azt magyarázta, hogy egy narancsot akama megfújni.
Ezért jött el Wyomingból. Gyönyörü testével csak a végeláthatatlan hülyesége
vetekedett. Mesélt füt, fát, virágot, úgy vittem fel a szobába, Goböly éppen
egy mexikói srácot itatott volna le, Carlo heroinos verssel kísérletezett, csak
Hassel nem jelent meg a megbeszélt időben, éjfélkor a dzsipnél. Másnap aztán
a hátsó ülésen találtuk alva az olvadt jég közt. Azt mondta, bevett vagy öt
altatót. Pajtás, az emlékezetem ha jobb volna, sorolni nem gyózném, mi
mindent müveltünk. De hiába, az időre bízni a legjobb. Az idő válasz minden
kérdésre. Akár a szemem lehunyhatnám s az idő elvezetné a kocsit.A kihalt
houstoni utcán hajnali négykor motorkerékpár repesztett el mellettünk.
Mindenféle gombbal, sallanggal, fityegővel felszerelt kamasz gyerek vezette
fényes fekete zekében, a texasi éj szaka költője, és a hátára lány tapadt, mint
valami indián csecsemő, csak a haja úszott utána. Hallottuk, hogy énekelnek:
,,Houston, Austin, Fort Worth, Dallas, ha kell, Kansas City, s ha nem, hát
Anto-ne, hihi!" Egy szempillantás, és légypiszokká zsugorodtak, — Ezt
nevezem! Figyeltétek a leányzót a tyúkrázón? Eredjünk utánuk! — Dean
rákapcsolt. — Hát nem volna jó, ha minden jóravaló ember összetalálkozhatna?
Mindjárt nem lenne se a testnek gyermekes lázadása, se a léleknek
mindeverejték-kompluksziája vagy mije! Csak hát az idő! Bele is feküdt az
időbe, és taposta a gázt.Bármekkora erő hajtotta, Houstonon túl ellankadt. En
vezettem tovább, Az eső mindjárt megeredt. Kinn jártunk a nagy texasi
síkságon, és láttam, hogy Deannek lesz igaza: — Csak mész meg mész, és még
holnap ilyenkor is Texasban vagy. — Az eső zuhogott. Kis deszkavároson
robogtam át, és a sáros fóutcájának egyszer csak vége szakadt. — Most hova
legyek? — De mind aludtak. Megfordultam, és lépésben görögtem vissza a
főutcán. Egy lelket nem láttam, de egy lámpát sem. Egyszer csak viharkabátos
lovas bukkant fel a fényszórőm előtt. A seriff. Ákos kalapjának karimája
csurgóra állt, — Merre az út Austinnak? — Udvariasan eligazított, én pedig
indultam, amerre magyarázta. Hanem a település szélén látom, hogy két
fényszóró szegezódik rám a zuhogó esőben. Hoppá, gondoltam, a másik felén
vagyok az útnak. De ahogy jobbra húzódtam, éreztem, hogy sárban gázolok, s
a fényszórók egyre rajtam voltak, Eszméltem, hogy a másik kocsi
szabálytalankodhat. Harminccal befaroltam a latyakba — árok szerencsémre

Jack Kerouac további könyvei