Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.
Karczag György: Zúgó nyilak P

Karczag György: Zúgó nyilak P

A Zúgó nyilak az elmúlt fél évszázad legértékesebb magyar történelmi regényeinek egyike, amelynek újrafelfedezése irodalomtörténeti jelentőségű. A tragikusan rövid életű Karczag György remekműve Gárdonyi regényével, az Egri csillagokkal egyenértékű alkotás. A regény cselekménye Magyarország történelmének egyik tragikus időszakában játszódik, főhőse - Ákos nembéli Ákos fia, Ernye - a történelmi forrásokban is szereplő, valóságos személy. Ernye, mint királyi szolgálattevő már fiatalon II. Endre udvarába kerül, és nagy szolgálatokat tesz IV. Bélának is. Ott harcol a tatárok ellen vonuló seregben, súlyos sebbel mentik ki a muhi csatából. Ekkor már nagy tekintélyű emberré válik, minden lehetősége megvan rá, hogy könnyen hatalomra jusson a koldussá lett király ellenében, de nem szédíti meg a hatalomvágy, hű marad országa érdekeihez és törvényes királyához. A lebilincselő csatajelenetek által a magyar történelem izgalmas fejezetébe kaphatunk bepillantást, elsősorban azokra a momentumokra fókuszálva, amikor az ország megmaradása volt a tét. A regény egy hánytatott sorsú, érdekes egyéniségű ember életén keresztül rajzol megdöbbentően valósághű képet Árpád-kori történelmünk egyik legfontosabb epizódjáról. A Zúgó nyilakról az elmúlt évtizedekben az irodalomkritika nem beszélt, esztétikai értékét senki nem méltatta, a mű mégsem merült végleg a feledés homályába. A kötet most új köntösben kerül az olvasó kezébe, hogy lenyűgöző élménnyé váljon a mai nemzedék számára is.

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
elfogyott

Hasonló cimű könyvek

Karczag György további könyvei