Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

Szerelmes levelek

Laura Horsley élete nagy lehetősége előtt áll. Egy fatális véletlen folytán találkozhat olvasmányai hősével, a híresen tehetséges és híresen magányos íróval, aki ráadásul szemtelenül jóképű is. Az álmodozó Laura reménytelen szerelemmel a szívében és kétségek között őrlődve készül a randevúra, aminek nem kis tétje van. Ki kell rángatnia a remeteként bezárkózott írót otthonából, hogy legyen díszvendége egy fesztiválnak, amihez az írónak se kedve, se energiája. Így Laurának mindent be kell vetni a nemes cél érdekében. De vajon elég-e ez a ?minden?, és mit is takar pontosan? Kettőjük párharcából ki kerülhet ki győztesen? Katie Fforde tizennégy bestseller írója, a romantikus női irodalom egyik új csillaga, akinek regényei több országban vezetik a sikerlistát. A Hív Amszterdam és a Száz boldog esküvőm írónőjének új könyve garantáltan humoros és romantikus olvasmány. ?Jilly Cooper-rajongóknak? - Independent

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
1 ajánlat
konyvdiszkont
2 999 Ft
tovább a boltba

Részletek a könyvből

Dermot vállat vont, felsóhajtott, és az asztalhoz lépett. — Fogalmazzunk úgy, hogy
Eleanora rámutatott arra — pontosabban emlékeztetett ra —, hogy amit az ember
megtanít, azt egyúttal meg is tanulja. Szerinte lehet, hogy ez átlendít a holtponton.

— Miért, tudja, hogy nem bírsz írni?

— Nyíltan nem mondta ki, de valószínűleg sejti. Elvégre nem hülye.

— Végül is igaza van. Teljesen logikus. — Laura elmosolyodott. Örült, hogy Dermot
végre tesz is valamit azért, hogy kilábaljon az alkotói válságból. — És mi az, hogy aljas
indokból?

Dermot ismét vállat vont. — Nem hiszem, hogy az írást tanítani lehet.

— Azt hiszem, értem, de biztos tudsz néhány jó tippet, és ezt átadhatod masoknak.
Márminthogy szerinted mi benne a legnehezebb?

Dermot megint vállat vont. Megrázta a fejét. — Nem tudom. Sosem foglalkoztam
ilyen kérdésekkel. Csak írtam és kész.

Még mielőtt Laura bármit is válaszolhatott volna, kinyílt az ajtó, és beléptek az
első hallgatók.

— ]0 napot! — fordultak zavart mosollyal az ajtó felé. Aztán egymásra néztek, és
Dermot átvette a szót.

— Illetve szervusztok, ugye tegeződhetünk? Dermot Flynn vagyok, ő pedig itt
Laura Horsley. Laura majd elmondja a hivatalos tudnivalókat, ha mindenki itt lesz.
Addig is, kérlek, gyertek ide, és keressétek meg a kitűzőtöket a nevetekkel.

Dermot újra elmosolyodott. — Szeretnénk minden munkához egy arcot is rendelni,
ha esetleg valamiért nem hasonlítotok a fényképetekre.

Laura örömmel nyugtázta, hogy Dermot idegességét mintha elfújták volna, így
helyette inkább a csoportra koncentrált, amelynek száma időközben négyre
emelkedett, és tagjai az asztal köré tömörülve keresték a nevüket. Látszott rajtuk,
hogy mennyire izgatottak és mennyire örülnek, hogy ott lehetnek. Vajon akkor is
ilyen lelkesek lesznek, ha majd Dermottal ízekre szedik a munkájukat? Ami Laurát
illeti, ő úgy érezte, hogy bár otthon, a négy fal között remekül rá tudott mutatni az
egyes kéziratok hiányosságaira, ám lehet, hogy a szerző jelenlétében nem lesz ilyen
nagylegény.

— üljetek Ie, ahova csak akartok, de ha lehet, nagyjából egymas közelébe —
instrualta a hallgatókat, miközben néhány újabb szépreményű írójelölt lépett a
terembe. — Kaptok majd olyan feladatokat is, ahol együtt kell dolgoznotok a
többiekkel. Tényleg nagyon fontos, hogy jól érezzük magunkat, és ne feszengjünk
egymás társaságában, úgyhogy nincs helye a szégyenlősködésnek!

Laura alig néhány hónappal ezelőtt hasonló helyzetben bebújt volna a pad alá
félelmében, ha valaki ezt mondta volna neki. Mekkorát változott azóta az élete!
Tavaly ilyenkor álmában sem gondolta volna, hogy majd egy egész iskola előtt
ismerteti egy meseíró palyazat részleteit, vagy interjút ad a helyi ujsagnak, és még
egy csomó olyan dolgot csinál, amiben mások előtt kell szerepelnie, amikor mindig
attól rettegett a legjobban. Időközben viszont rájött, hogy ha az ember valami
olyasmit csinál, amiben igazán hisz, akkor minden másról képes elfelejtkezni.

A tíz írótanonc, akiket Laura olyan nagy gonddal választott ki és Dermot is
jóváhagyott, helyet foglalt a teremben, és halk, izgatott beszélgetésbe kezdett.
Szemmel láthatólag rengeteget jelentett mindannyiuk számára, hogy sikerült
bejutniuk a kurzusra. Laura nem tudta eldönteni, hogy ez az áhítat jót vagy rosszat
jelent. Megszámolta a jelenlevőket, és úgy tűnt, mindenki megérkezett. Dermottal
egymásra néztek, a férfi bólintott, jelezve, hogy hivatalosan is elkezdődhet a
tanfolyam.

— Oké, akkor még egyszer, sziasztok — mondta Laura. — Először is hadd
ellenőrizzem, hogy tényleg mindenki megérkezett-e — folytatta mosolyogva. Miután
mindenkinek látta a fényképét, olvasta és bírálta az írását, úgy érezte, mintha régi
ismerősei ülnének vele szemben.

— Amikor halljatok a neveteket és megerősítettétek, hogy tényleg itt vagytok,
mondhatnatok magatokról néhány szót a többiek kedvéért.

— Igen, elég nehéz lenne megerősítenünk, hogy itt vagyunk, ha nem lennénk itt —
szólt közbe egy fiú. Ö volt az, akit Dermot első körben fel sem akart venni, mert félt,
hogy egyfolytában kekeckedni fog, állapította meg Laura. Úgy tűnt, igaza van. Bar
Laura nem nézett a férfira, tudta, hogy Dermot azzal a ,,na ugye, megmondtam"
tekintettel mered ra.

Milyen igaz! — felelte Laura komolyan, és rátért a listára. — Gareth Ainsley?

Laura bosszúságára az előző fiatalember jelentkezett. — Én vagyok.

— És miről írtál, Gareth? — kérdezte, bár pontosan tudta a kísérőlevélből és a
kéziratából, de szerette volna a sajat szájából is hallani, már csak a többiek kedvéért
is.

— Nem hiszem, hogy az írókat skatulyákba kellene gyömöszölni. Én legalábbis
nem fogom hagyni, hogy a kiadók mindenféle címkéket ragasztgassanak a
munkámra.

Laura a szájába harapott, hogy elfojtsa a kikívánkozó mosolyt. Hát igen. Ennek a
fiúcskának van még bőven mit tanulnia, gondolta, aztán rájött, hogy nagyjából
egyidősek lehetnek. — Oké, Gareth, de azért adhatnal nekünk némi támpontot.
Például mondhatnál néhany írót, akiket szeretsz, és akik esetleg hatottak rád.

Gareth nagy nehezen mormogott néhány nevet, köztük Dermotét, és Laura
kipipálta a listáján.

— Rendben, Samantha Pitville?

— Itt vagyok! Én csajregényeket írok — jelentette ki egy csinos, szőke lány olyan
harciasan, mintha attól tartana, hogy mindjárt kifütyülik.

— Nincs semmi baj a populáris irodalommal — válaszolta Laura. — Sőt, ha valakinek
fontosabb a példányszám, mint a kritikai fogadtatás, jobb, ha azt mielőbb tisztázza
MMALM

Hasonló cimű könyvek

Katie Fforde további könyvei