Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

NE ENGEDJ EL...

Különös körülmények között nevelkednek a világtól elzárt magániskola, Hailsham növendékei. Noha minden szempontból kitűnő nevelést kapnak, tanáraik mintha egyszerre tartanának tőlük és szánnák őket. A diákok megtanulják, hogy különlegesnek számítanak, és hogy kiváló egészségük megőrzése nem csupán önmaguk érdeke, hanem a társadalomé is. Ám furcsa módon a külvilágról, melyet majdan szolgálniuk kell, szinte semmit nem tudnak. S ahogy múlnak az évek, az idillinek tetsző elszigeteltségben lassan ráébrednek, hogy az egyre gyakrabban megtapasztalt félreértések, zavaró ellentmondások hátterében sötét titok bújik meg.Az egykori diák, Kathy, harmincas évei elején idézi fel hailshami emlékeit, amikor felbukkan az életében két régi iskolai barátja, Ruth és Tommy. Miközben megújul és megerősödik barátsága Ruthszal, parázsló tinivonzalma Tommy iránt pedig szerelemmé kezd érni, az elfojtott emlékek nyugtalanítóan a felszínre törnek, s a visszatekintés felismerései következtében a barátoknak újra szembe kell nézniük a gyermekkoruk hátterében rejtőző igazsággal, mely egész életüket meghatározza. Ám a drámai őszinteségű szembesülés talán túl későn érkezik el mindhármójuk számára, kapcsolatuk szövevényének szálait már nem bogozhatja szét megnyugtatóan.A Napok romjai szerzőjének megtévesztő egyszerűséggel kibontakozó remekműve rendkívüli érzékenységgel tárja elénk a remény és az elfogadás, beletörődés időtlen drámáját. A visszafogott nyelvezet csalóka látszata mögött páratlan érzelmi mélység rejlik, melyet kiaknázva, Ishiguro merészen újszerű megközelítésben vizsgálja egy napjainkban igen aktuális társadalmi kérdés erkölcsi szempontjait.A Ne engedj el... jelentős irodalmi díjat is elnyert, és a Time magazin beválogatta a száz legjobb angol nyelvű regény közé.„A Svéd Akadémia büszke lehet választására.”Első szerkesztője köszöntette a friss irodalmi Nobel-díjas Kazuo Ishigurót. Robert McCrum a Faber & Fabernél szerkesztette Ishiguro regényét.Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
1 ajánlat
lyravac
3 290 Ft
tovább a boltba

Részletek a könyvből


Ilyen előzmények után állt elő Chrissie meg Rodney azzal, hogy látták Ruth
,,lehetségesét", és gondolom, most már értik, miért fogadtam bizalmatlanul a hírt.
Nem nagyon tetszett az ötlet, hogy Ruth velük menjen Norfolkba, ba'r képtelen
lettem volna megmagyarázni, miért. Én is megyek, közöltem vele. Először nem örült
neki különösebben, még arra is célozgatott, hogy még Tommy sem kísérheti el. De
végül útra keltünk mind az öten: Chrissie, Rodney, Ruth, Tommy meg én.

I' . É .

Rodney, akinek volt jogosítványa, elintézte, hogy egy napra kölcsönkapjon
egy kocsit az emberektől, akik tőlünk néhány mérföldnyire, Metchleyben dolgoztak a
tanyán. Rendszerint így tett szert autóra azelótt is, de most az indulás előtt egy
nappal kútba esett a megállapodás. Bár viszonylag könnyen megoldódott a dolog,
Rodney átment a tanyára, és ott ígértek neki egy másik kocsit, érdekes volt látni,
hogyan fogadja Ruth a hírt abban a néhány órában, amikor úgy nézett ki, hogy talán
nem lesz semmi az utazásból.

Addig úgy tett, mintha inkább csak tréfa volna az egész, mintha csak azért
menne, hogy Chrissie kedvében járjon. És folyton arról beszélt, hogy nem
használtuk ki a szabadságunkat, mióta eljöttünk Hailshamból; hogy különben is
mindig szeretett volna Norfolkba menni, és ,,megkeresni mindent, amit
elvesztettünk". Vagyis minden áron éreztetni akarta velünk: egyáltalán nem veszi
komolyan, hogy esetleg megtalálja a lehetségesét.

Emlékszem, az indulásunk előtti napon sétáltunk egyet Ruth-szal, és
visszajövet a tanyaház konyhájába mentünk, ahol Fiona meg néhány veterán
hatalmas fazék ragut készített. Fiona szólt, a munkájából föl sem nézve, hogy az
imént átjött egy kisbéres az üzenettel. Ruth közvetlenül előttem a'llt, úgyhogy nem
láttam az arcát, de egész testében megdermedt. Aztán szó nélkül sarkon fordult, és
kiviharzott mellettem a kunyhóból. Akkor egy pillanatra megláttam az arcát, és
tudtam, mennyire fáj neki a hír.

—Jaj, én nem tudtam... — kezdte Fiona.

— Ruth—t nem ez bántja annyira — vágtam közbe. — Valami másról van szó, ami
korábban történt. — Nem volt valami jó kifogás, de hirtelenjében csak ez jutott
eszembe.

Végül, amint mondom, megoldódott a jármű-probléma, és mi öten másnap
hajnalban, a szuroksötétben beszálltunk egy viharvert, de tökéletesen használható
Roverbe. Chrissie ült elöl Rodney mellett, és mi hárman hátul, így látszott
természetesnek, és amikor beszálltunk, nem is gondolkoztunk rajta. De pár perc
múlva, amikor Rodney kiért velünk a sötét, kanyargós ösvényekről az országútra,
Ruth, aki középen ült, előrehajolt, két kezét az első ülésekre tette, és beszélgetésbe
fogott a veteránokkal. Úgy intézte, hogy Tommy meg én, aki a két oldalán ültünk,
egy szót sem hallottunk abból, amit mondtak, és mivel köztünk ült, egymással sem
válthattunk szót, nem is láttuk egymást. Néha, amikor véletlenül hátradőlt,
kísérletet tettem valami beszélgetésre hármunk közt, de Ruth nem kapcsolódott be,
és nemsokára megint előrehajolt, arcát kidugva a két első ülés között.

Vagy egy óra múlva, amikor már virradt, megálltunk, hogy kinyújtóztassuk a
lábunkat, és Rodney könnyíthessen magán. Nagy, üres szántóföld mellett álltunk
meg, és pár percig a kezünket dörzsöltük, meg néztük a leheletünket a hidegben.
Egyszer csak észrevettem, hogy Ruth elhúzódott tólünk, és a távolba mered, a
napfelkeltét bámulja. Hát odamentem hozzá, és azt javasoltam: mivel ő úgyis a
veteránokkal akar beszélgetni, cseréljen helyet velem, így nyugodtan beszélgethet
legalább Chrissie—vel, és mi is válthatunk néhány szót Tommyval, hogy elüssük az
időt.

— Miért kell belém kötnöd? — suttogta Ruth, alighogy befejeztem. — Éppen
most! Nem értelek. Miért akarsz bajt keverni? — Aztán egy rántással megfordított,
hogy mindketten háttal álljunk a többieknek, és ne vegyék észre, ha vitatkozunk.
Nem is a szavaiból, inkább ebból a mozdulatból értettem meg, mennyire igyekszik,
hogy nemcsak ó, hanem mindannyian jó színben tűnjünk fel Chrissie és Rodney
előtt; és tessék, én elrontok mindent, és kínos jelenetet rendezek. Egyszerre
megértettem az egészet, egy pillanatra a vállára tettem a kezem, és visszamentem
a többiekhez. És amikor megint beültünk a kocsiba, vigyáztam, hogy mi hárman úgy
üljünk, mint eddig. De ahogy folytattuk az utat, Ruth alig szólt valamit, egyenesen
ült a helyén, és még akkor is csak duzzogva, kurtán válaszolt, amikor Chrissie vagy
Rodney hátrakiabált valamit az első ülésről.

Am amint megérkeztünk a tengerparti városunkba, sokkal jobb kedvünk lett.
Ebédidőtájban értünk oda, és a kocsit egy parkolóban hagytuk, libegő zászlókkal teli
minigolf—pálya mellett. Friss, verófényes nap volt, és úgy emlékszem, az elsó néhány
órában annyira felvillanyozott bennünket, hogy kijutottunk a nagyvilágba, eszünkbe
sem jutott, minek jöttünk ide. Rodney néhányszor el is kurjantotta magát, és
hadonászva vezetett bennünket egy enyhén emelkedó úton, sorházak meg itt-ott
egy-egy bolt mellett; olyan hatalmas volt az ég, hogy tudtuk: a tengerhez tartunk.

Amikor kiértünk a tengerhez, sziklaperembe vájt úton találtuk magunkat.
Először úgy tűnt, mintha a szikla meredeken zuhanna a homokpartig, de ha az
ember kihajolt a korlát fölött, látta a sziklán lefelé vezető kanyargós
gyalogösvényeket.

Már korgott a gyomrunk, így bementünk egy kis kávézóba a sziklatetőn,
ahonnan az egyik lefelé vezetó ösvény indult. Amikor beléptünk, nem volt ott más,
csak a két pirospozsgás, kötényes asszony, aki ott dolgozott. Az egyik asztalnál
cigarettáztak, de máris felpattantak, és eltüntek a konyhában, úgyhogy magunkra
maradtunk.

A hátsó asztalhoz telepedtünk, vagyis ahhoz, amelyik legközelebb volt a
sziklaperemhez, és amikor leültünk, úgy éreztük, mintha a tenger fölött lebegnénk.
Akkoriban nem volt összehasonlítási alapom, de ma már tudom, hogy aprócska
kávézó volt, alig három-négy kis asztallal. Az egyik ablakot nyitva hagyták,
valószínűleg hogy kimenjen a hússütés szaga, úgyhogy néha a helyiségben huzat
támadt, mely meglebegtette az ajánlataikat tartalmazó feliratokat. A pult fölött
kartonlapra filctollal írt felirat állt, tetején a ,,Iásson" szó o betüjébe bámuló szemet
rajzoltak. Ma már annyiszor látok ilyet, hogy észre sem veszem, de akkor még új
volt. Ámulva meredtem rá, aztán elkaptam Ruth pillantását, láttam, 5 is elképedt
rajta, s mindketten elnevettük magunkat. Meghitt pillanat volt, úgy éreztük,
megszabadultunk a feszültségtől, amely a kocsiban alakult ki köztünk. De később
kiderült, ez volt az utolsó ilyen pillanatunk Ruth-szal a kirándulás folyamán.

*

Miota megérkeztünk a városba, meg sem említettük a lehetségest, és azt
hittem, amikor leülünk, végre alaposan megvitatjuk a dolgot. De amint hozzáláttunk
a szendvicsünkhöz, Rodney régi barátját, Martint hozta szóba, aki az előző évben
ment el a Kunyhokból, és most valahol itt él, a városban. Chrissie lelkesen folytatta

Hasonló cimű könyvek

KAZUO ISHIGURO további könyvei