Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

Száll a kakukk fészkére

A Száll a kakukk fészkére megjelenését 1962-ben osztatlan lelkesedéssel fogadták olvasói és kritikusai, jóllehet a polgárpukkasztó beat nemzedék hatásait tükrözi, és az akkortájt formálódó, ellenkultúrának nevezett mozgalom több majdani eszméje is vezérmotívumként ível át a regényen. 1975-ben Jack Nicholson és Louise Fletcher főszereplésével Milos Forman rendezett belőle filmet, amelyet nemrégiben a húsz legjobb film közé sorolt az Amerikai Film Intézet. Egy elmegyógyintézetbe új beteg érkezik, a nagyhangú, tettre kész és életvidám Randle Patrick McMurphy. Rögtön felméri az erőviszonyokat, és nekilát átalakítani az osztály életét: kártyapartikat szervez, valóságos fogadóirodát üzemeltet, italt és nőket csempészik be, sőt megkérdőjelezi a csoportterápiás gyűléseken alkalmazott módszert is. A szabályok megszegése játékként indul, amelynek kimenetelére fogadásokat köt, hamarosan azonban elkeseredett háborúvá fajul, amelyben McMurhpy ellenfele az osztály teljhatalmú főnővére, a Főnéni. Tekintélyénél és pozíciójánál fogva a Főnéninek számos eszköz áll rendelkezésére, McMurphy viszont csak féktelen életvágyára, szélhámosbölcsességére és betegtársai rokonszenvére hagyatkozhat. 1962-ben, nem sokkal a Száll a kakukk fészkére megjelenése után az egyik női alkalmazott abban a kórházban, ahol Ken Kesey a regény írásának idején kisegítőként dolgozott, beperelte a szerzőt és kiadóját, a Viking Presst: állítása szerint a regény egyik mellékszereplőjét, a háromszor színre lépő vöröskeresztes hölgyet nyilvánvalóan róla mintázta a szerző. Kesey nem bonyolódott jogi vitába, hanem az érintett részeket (összesen nagyjából három oldalt) egyszerűen átírva, a színesen megfestett "vöröskeresztes libát" a jellegtelen Szóvivőre cserélte. Az Egyesült Államokban tehát, ahol a könyv több mint száz kiadást megért, csak az első kiadás birtokosai ismerhetik az író eredeti szándéka szerint megírt regényt. Magyarországon jelen kiadás az első, amelyben a módosított szöveg olvasható.

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
2 ajánlat
bedo
800 Ft
tovább a boltba
lyravac
1 500 Ft
tovább a boltba

Részletek a könyvből

éjszakára, mert még igen zöld.

Itt az ősz, járt a fejemben, itt az ősz. Mintha most elő ször volna itt, fura dolog. Ösz. Meg
nem is olyan régen tavasz volt, aztán nyár, most meg ősz - fura csakugyan.

A szemem még mindig csukva, azt vettem észre egyszer csak. Akkor csuktam be, mikor
az arcommal ráfordultam a hálóra, mint aki kinézni fel. Ki kellett nyitni megis. Kinéztem
az ablakon, és most vettem észre csak, soha még, hogy a kórház kinn van a szabad
mezön. A hold lenn úszott a legelő szélén, a képe összeszántva-sarabolva, ahogy a lát-
határ szélén kiütötte a fejet a csupkás tölgyek bozontjából. A holdhoz közel álló
csillagok nemigen ragyogtak, csak akkor kezdtek kivirulni, amikor már kinn voltak abból
a körből, amelyiket a nagy fénye kormányoz. Eszembe jutott, hogy már akkor
megfigyeltem ezt egyszer, amikor a Papával meg a bácsikáimmal jártam kinn vadászni,
és aztán éjjelre belecsavargóztam a nagymamának a szöttes pokrócába egy kicsit
messzibb a tűztől, ahol az emberek kókadoztak, és a kaktuszpálinkás flaska járt kézről
kézre. Én csak néztem a nagy oregoni prériholdat, hogy a csillagokat mind kioltja maga
körül. Már csak azért voltam ébren, hogy lássam, homályosodik-e a hold, és
fényesednek-e a csillagok, míg harmat nem hullt az arcomra, es a fejemre nem húztam
a pokrócot végül.

Valami mozdult lenn az ablak alatt, és hosszú póklábú árnyékot vetett végig a füvön,
ahogy nekiindult s szaladt ki a sövény ele a szemem elől. Mikor jött vissza, láttam, hogy
kutya, játékos fiatal korcs, megszökött otthonról, jobban meg akarta nézni, mi van
ilyenkor a világban sötétedés után. Úrgelyukakat szaglászott, nem kotrani, inkább meg-
tudni csak, miben föl a fejük ilyenkor. Az orrát mélyen lefúrta a likba, a fara az égnek, a
farka kavart, aztán rohanta következőhöz. A hold fénye ott csillogott körülötte a har-
matos füvön, és a kék csillogásban olyan lábanyoma maradt, mintha festeket
pöttyegetett volna el maga után. Egyik érdekes liktól a másikig annyira begerjedt - az
éjszaka, a hold ott fönn, a harsány szagok a szélben, amiktöl elbódul az ilyen kölyök -,
hogy végighemperedett a füvön. Ott hentergett háton, és ficánkolt, akár a hal, s a
végén, mikor felugrott megint és megrázkódott, mintha ezüstpikkelyt szórt volna
magáról.

A biztonság okáért még egyszer gyorsan végigszimatolta mind a likakat, nehogy a
szaguk feledésbe találjon menni. Aztán egyszerre megdermedt álltában, félrebillent
fejjel, mellső lába félúton a levegőben. Hallgatózott. Én is hallgatózni kezdtem, de nem
hallottam semmi mást, csak a redőnynek a zörrenesét. Jó darabig füleltem. Aztán
nagyon messziről nevetős-karistolós hangot hallottam közeledni. Kanadai vadrécék
húznak délre a tél elöl. Eszembejutott, mit cserkésztem, mit csúsztam-másztam utánuk,
de soha egyet puska vegre kapni nem bírtam.

Arrafele próbáltam nézni, amerre a kutya kémlelt, hátha meglátom a csapatjukat, de
ahhoz sötét volt. A kiáltásuk az csakjött közelebb s közelebb, annyira, hogy azt hittem
már, a hálótermen repülnek által, a fejem fölött. Elhúztak a hold előtt, mint valami
sodrott fekete nyaklánc, amelyiknek a végében a vezér a függő. Egy pillanatig ö volta
fénylö kör közepében, nagyobb, minta többiek, csapkodó fekete kereszt, aztán vitte
tovább a csapatját bele a feketeségbe.

Hallgatóztam, míg csak a hangjuk el nem halt - meg még azután is, a hangjuk
emlékezetére. A kutya, láttam, jó darabig hallja öket énutánam. A lábát nem eresztette
le, meg se mozdult, el se vakkantotta magát, amíg húztak el fölöttünk. Mikor már ő se
hallotta, loholni kezdett arrafele, amerre eltűntek, az országút iránt, loholt megállás
nélkül, elszántan, mint aki késésben van. A lélegzetemet visszafogva hallgattam a
mancsa pattogását a fűben, aztán autó fordult ki az út kanyarból. Rákapcsolt - már a
fényszóróját előbb láttam az út púpján fölmászni. Azt ügyeltem, hogy mintha a kutya is
meg a kocsi is az aszfalt egyugyanegy pontja felé igyekeznének.

A kutya szinte már az útpadkára ugrott volna föl, mikor azt éreztem, hogy valaki -
valakik, mert ketten is, mögém surrannak. Nem fordultam meg, tudtam, hogy a Geever
nevezetü fekete meg az anyajegyes nővérke a kereszttel a nyakában. A félelem beleállt
a fejembe. A fekete megfogja a karomat, és megpördit. - Majd én adok neki - azt
mondja.

- Hüvös van itt az ablakban, Mr. Bromden - magyarázza a növérke szép szóval. - Miért
nem bújunk vissza inkább a Hnom meleg ágyacskánkba?

- Nem hall ez - mondja neki a fekete. - Majd én ágyba teszem. Mindig ez van, hogy
kibontja magán a kötést, aztán elkószál.

Ahogy megindulok, még hallom, amint mondja a feketének: - lgen, lesz olyan szíves. - A
keresztjét birizgálja most is. Tudom, otthon bezárkózik a fürdőszobába, hogy senki se
lássa, aztán levetkezik, és dörzsöli a kereszttel a pokol-varát, ami fut le a szája sarkától
a vállán át le a melléig, vékony csikban. Dörzsöli es dörzsöli, és hívja a Máriát meg az
összes szenteket, de az anyajegy csak marad. Belenéz a tükörbe, és látja, hogy
sötétebb, mint valaha. Végén drótkefét fog, amivel a csónakról a lagot szokták
levakarni, s azzal csutakolja magát, aztán hálóinget húz a levedzö horzsolásra, és
ágyba búvik.

Csak hát ő belül is csupa pokol. És amíg alszik, megárad benne, kibuggyan a szája
sarkán, akár a bíbor nyál, és lecsorran az állán, le a testén végig. És reggel megint ott
látja magán, és nem hiszi, hogy a pokol benne lakik - hogyan is lakhatna ilyen jó
katolikus lányban'? És nemtud másra gondolni, mint hogy csak azért lehet, mert ilyen
emberek közt tölti az esteit, mint én. Mink vagyunk az okai. Meg is fogadja, hogy ha
belegebed is, ellátja a bajunkat.érte. Gondolom magamban, bárcsak fölébredne
McMurphy, és segítene rajtam.

- Kötözze be az ágyába, Mr. Geever, majd én addig elkészítem neki a gyógyszert.

A csoportgyűléseken olyan régi panaszok kerülnek elő mostanában, amik már el voltak
felejtve, ki tudja, mióta, már a panaszkodás is elkésett miatta. De a kollégák most, hogy
McMurphyt a hátuk mögött érzik, botrányt csapnak mindenért, ami csak az osztályon
valaha nem tetszett nekik.

- Minek a hálókat becsukva tartani a hét végén? - áll elő Cheswick vagy valaki más. -
Még hétvégén se lehet az ember békébe'?

- Az ám, Miss Ratched - kapja fel a kérdést McMurphy. - Miért?

- Az elmúlt idők tapasztalatai azt mutatják, ha az ajtót nyitva hagyjuk, a betegek
hajlamosak visszate'rni reggeli után.

- S az talán olyan nagy bűn? A normálisak is későbben kelnek vasárnap.

- Ne felejtsék el, hogy maguk kórházban vannak - emlékeztet minket a Főnéni
százezredszer -, méghozzá éppen azért, mert többszörösen bebizonyosodott, hogy

Hasonló cimű könyvek

Ken Kesey további könyvei