Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.
Az elektronika rajzjelei.

Az elektronika rajzjelei.

Ha majd egyszer megírják a huszadik század tudományos és technikai fejlődésének történetét, nem lesz könnyű eldönteni, hogy a technika melyik ágának adják meg az elsőséget. Századunk első felének eredményei alapján igen komoly esélye van erre az elektronikának is. Az elektronika általános fogalmát gyakran cserélik fel a kevésbé szabatos híradástechnika kifejezéssel. Ez utóbbi a tudománynak és a technikának olyan ága, mely az emberi értelem hatótávolságát terjeszti ki megfelelő berendezésekkel. Ezek a berendezések információkat észlelnek, összegyűjtik és osztályozzák azokat, majd megszabott rendeltetési helyükre juttatják őket, ahol azok gépek, gyártási folyamatok vezérlését avagy előre meghatározott feladatok megoldását végzik el. Az elektronika esetében lényegében az emberi agy képességeinek kiszélesítéséről, érzékszerveink kibővítéséről van szó. A távírójelek, a beszéd, a zene továbbítása vezetéken vagy anélkül, a televízió és a rádiólokáció egyaránt az emberi gondolat számára hódítják meg a távolságot.

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
elfogyott