Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

Mensáros László naplói

"Isten meg akarta mutatni, hogy meghódításához meg kell ismerni a Jó és a Rossz fogalmát, a Világosságot el kell választani a Sötétségtől. Elküldte Mózest. Mózes megfogalmazta a törvényt, amitől az emberek bűnözni kezdtek. Hiszen most már ismerték, mi a jó és mi a rossz, és kiderült számukra, hogy a Rosszhoz jobban vonzódnak, inkább elkövetik még akkor is, ha gondolatban, vágyaikban a szellemihez, a Jóhoz vonzódnak. Ezt a tehetetlenségüket kellett megváltani, és itt lett teljes a Dráma íve: ezek után, megbizonyosodva az emberek jó szándékáról, leszállt a földre, hogy megváltson bennünket ebből a tehetetlen vergődésből. Megváltott visszamenőleg és jövőre is, hiszen az isteni dolog az örökkévalóságban történik, vagyis mindig van, nem ismer múltat és jövőt. Lélegzetelállító a világegyetemnek ez a drámája, résztvevői nem nézhetik közömbösen, nem statisztálhatnak csak benne. Mindenki számára csodálatos szerepet jelent: megváltva lenni, és részt venni a megváltásban. Semmi földi öröm, siker, eredmény nem mérhető ehhez, ennek a misztériumnak magával ragadó, titokzatos és mégis átérezhető csodájához." (Részlet)

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
elfogyott

Mensáros László további könyvei