Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

A Mester és Margarita

Szokatlan a műalkotás sorsa. Szokatlan, hogy egy regény, amelyet negyedszázaddal írójának halála után publikálnak először, egyszeriben a nemzetközi érdeklődés középpontjába kerül, a huszadik századi világirodalom remekei közé sorolják, hónapokon át a nyugati lapok bestseller-listáinak élén áll, szerzőjét pedig Kafkával, Joyce-szal emlegetik egy sorban. Mi A Mester és Margarita sikerének titka? A modern szatíra, a fantasztikum, a groteszk és az intellektuális próza elemeit egyesítő regény a mai kor emberének problémáira keresi a választ: mi a mértéke jónak és gonosznak az olyan egyéniségnél, akinek mérhetetlen hatalom összpontosul a kezében? Hol az igazság határa a teremtő indulat sodrásában? S kinek a gondja, hogy a humanizmus eszményeire vigyázzon közben? A regényben, akár a középkori misztériumjátékokban, három, egymással szoros logikai kapcsolatban álló síkon bonyolódik a cselekmény: a fantasztikum, a valóság és az elvont filozófia síkján. Mindhárom jelen van, ahogyan a Sátán, Jesua-Jézus, a szimbolikus értelmezésű Mester, és a harmincas évek Moszkvájának gogoli torzítású furcsa figurái is jelen vannak. A filozófiai mondanivalót az önmagában is lenyűgöző betétregény summázza: Bulgakov sajátos adaptációjában Jézus magányos idealista, szemben az embertelen, számító hatalmat képviselő, okos Ponczius Pilátussal. Bulgakov nem formulákban fogalmaz, gondolkodásra, a mélyebb morális-társadalmi összefüggések önálló felismerésére készteti olvasóját.

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
elfogyott

Részletek a könyvből

Nem derítették jókedvre a napfoltok, amelyek tavasszal a Vlagyimir—hegy téglával kövezett

útjain játszadoztak. Nem, mindez nem kellett neki - csupán egyetlmegyet kivánt: Moszkvába

költözni.

Hiába tett hirdetést a lapokba, hogy kijevi, Insztyitutszkaja utcai lakását elcserélné kisebb

moszkvai lakásra: érdeklődő nem akadt, és ha nagy ritkán mégis jelentkaett valaki,

lelkiismeretlen ajánlata nem volt komolyan vehető.

A távirat felrázta Makszimilian Andrejevicset. Ezt a pillanatot nem szabad elszalasztani! A

gyakorlati életben jártas emberek tudják, hogy az ilyen pillanatok soha Vissza nem térőek.

"" Vlagylmlrjejedelem emlékműve - Kijevben a Vlagyimir-hegyen áll Oroszország megkeresztelöjének,
Vlagyimir fejedelemnek az emlékműve (magassága 20,4 m, ebböl maga a keresztjét magasra emelő
szoboralak 4,5 m).

Röviden összefoglalva: a felmerülő nehézségekkel dacolva, valamiképpen örökölni kellett

unokaöccse szadovajai lakását. Bizony nehéz, bonyolult feladat ez, de az akadályokat le kell

küzdeni, bármi áron. Makszimilian Andrejevics tapasztalatból tudta, mi az akadályok leküzdé—
sének legelső lépése: ha ideiglenesen is, de be kell jelentkeznie megboldogult unokaöccse
három szobájába.

Pénteken delelőtt tehát Makszimilian Andrejevics Poplavszkij belépett a Szadovaja 302/B.

számú ház lakobizottságának irodahelyiségébe. A szűk kis szobában, melynek falán több

képböl álló megsárgult plakát mutatta be a vizbefulladtak eletre keltesének módozatait, a

nyersfa asztalnál egy borotválatlan, középkorú fertiü üldögélt szomorú magányban, szemében

riadalom bujkált.

— Beszélhetnék, kérem, a lakobizottság elnökével? — tudakolta udvariasan a tervközgazdász,

kalapját leveve, és kicsiny böröndjét egy üres székre helyezve.

Ez a látszólag egyszerű kérdés annyira zavarba ejtette a borostást, hogy még az arcszine is

elváltozott. lzgalmában bandzsitva olyasmit motyogott, hogy az elnök nincs benn.

— Talán a lakásán megtalálhatom'! — kérdezte Poplavszkij. - Rendkívül fontos ügyben szeretnék

vele beszélni.

A borostás megint csak zavartan motyogott valamit, de motyogásából annyi kiderült, hogy a

lakóbizottsági elnök a lakásán sem található.

— És mikor jön meg?

A borostás erre már semmit sem válaszolt, csiiggedten kibámult az ablakon.

,,Ahán!" - derengett fól Poplavszkij eszes koponyájában az igazság, és ekkor a titkár felöl

kérdezősködött.

A furcsa viselkedésű ember erre már elvörösödött nagy idegességében, és ismét érthetetlenül

motyogva közölte, hogy a titkár sincs otthon, nem tudni, mikor jön meg, és... általában beteg...

,,Ahán!" - mondta ismet magában Poplavszkij, majd fennhangon megkerdezte:

— De hát valaki csak van itt a lakt'2pbizottságból'.7

— En - válaszolta a borostás elhaló hangon.

— Nezze, kérem — kezdte Poplavszkij fontoskodva. - Én Berlioz egyetlen törvényes örököse

vagyok. Unokaöcsém, amint bizonyára tudja, a Patriarsije Prudin baleset áldozata lett, és

nekem a törvény értelmében át kell vennem a hagyatékát, amely lakásán, az 50—es számú
lakásban található...

— Nem tudok semmiröl, elvtárs... - vágott szavába csüggedten a borostás.

— Már engedje meg... - jelentette ki Poplavszkij erélyesen - elvégre ön a lakóbizottság tagja, és

igy kötelessége...

Ebben a pillanatban egy ismeretlen lépett be a helyiségbe. A belépő láttára az asztalnál ülö

elsápadt.

— Pjatnyazsko lakobizottsági tag? - kerdezte a belépő.

— Az vagyok - lehelte a borostás elhaló hangon.

A belépő valamit súgott a fülébe, mire a borostás, láthatóan teljesen magánkívül, felállt a

székről; néhány másodperc, és Poplavszkij magára maradt az üres irodahelyiségben.

,,Ejnye, de 'bosszanto! Éppen most, és valamennyi egyszerre..." - gondolta Poplavszkij

bosszúsan. Atszelte az aszfaltozott udvart, és egyenest az 50—es számú lakás felé igyekezett.

Mihelyt megnyomta a csengőt, az ajtó kinyílt, és Makszimilian Andrejevics belépett a sötét

előszobába. Kissé meglepte, hogy nem tudta megállapitani, ki nyitott ajtót: az előszobában nem

volt senki, csak egy hatalmas fekete kandur ült az egyik széken.

Makszimilian Andrejevics köhécselt, topogott, ekkor kinyilt a dolgozószoba ajtaja, és kilépett

rajta Korovjov.

Makszimilian Andrejevics udvariasan, de meltosággal meghajolt előtte:

— Poplavszkij a nevem. Én a...

De nem tudta befejezni, mert Korovjov előkapta zsebéből piszkos zsebkendőjét, orrához

szorította, és elbőgte magát.

— ...megboldogult Berlioz nagybátyja vagyok.

— Persze, persze! - vágott a szavába Korovjov, a zsebkendőt leeresztve. — Mindjárt kitaláltam,

hogy ön az! - Csak úgy rázta a zokogás, szinte kiabálva folytatta: - Micsoda gyász, milyen

szomorú eset! Hogy mik vannak a világon...

— A villamos ütötte el? — érdeklődött Poplavszkij suttogva.

— Szétmorzsolta! - rikácsolta Korovjov, és csiptetöje alól patakzott a könny. - Tisztára

szétmorzsolta! Ezzel a két szememmel láttam! Elöször levágta a fejét! Aztán a jobb lábát szelte

kette, nyekk! Aztán a bált, nyekk! Hogy mire képesek manapság ezek a villamosok! -

Láthatóan nem tudott uralkodni bánatán, nekidőlt a falnak a tükör mellett, és egész testét rázta

a zokogás.

Berlioz nagybátyját mélyen megrendítette az ismeretlen viselkedése ,,Lám, és még azt

mondják, hogy századunkbol kiveszett az érzés!" — gondolta, és már—már neki is viszketni

Mihail Bulgakov további könyvei