Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

Azonosság

"...Ki álmodott? Ki álmodta ezt a történetet? Ki képzelte el? Melyikük? Mind a ketten? Egyik a másikának? És melyik pillanatban változott át valóságos életük álnok fantáziává? Mikor a vonat lement a La Manche csatorna alá? Vagy korábban? Aznap reggel, mikor Chantal bejelentette Jean-Marcnak, hogy Londonba utazik? Vagy még korábban? Mikor a grafológus irodájában belebotlott a normandiai városka kávéházának pincérébe? Vagy még annál is korábban? Mikor Jean-Marc az első levelet küldte neki? De elküldte-e igazából ezeket a leveleket? Vagy csak képzeletben írta meg? Pontosan melyik az a pillanat, mikor a realitás irrealitásba, a valóság álmodozásba fordul? Hol a határ? Hol a határ?" Az ezredforduló küszöbén a párizsi illetőségű, konszolidált pár életének intim momentumait sem hagyják érintetlenül a nagy sorskérdések, életükbe beszüremkedik az apokaliptikus előérzet, a szorongás, a kiábrándultság. Vajon mi riasztóbb, hogy az ember javíthatatlan, vagy hogy ki tud bújni a bőréből, a továbbélés zálogaképpen? A világszerte közkedvelt szerzőnek ez a "kamaradarabja" a Lassúság után a második mű abból a regényciklusból, amelyet Kundera már franciául írt. Nagy sikerű első kiadása a francia eredetivel egy időben jelent meg magyarul.

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
2 ajánlat
konyvdiszkont
1 868 Ft
tovább a boltba
lyravac
2 490 Ft
tovább a boltba

Részletek a könyvből

aaaa volt a kifejeződése. enélkül agyonnyomta volna az idő. és nagyapámnak nem volt más fegyvere ellene. mint ez a szánalmas, se vége, se
hossza aaaa.

— Azt akarod mondari. hogy haldoklók és uratkozott?

— Azt.

A halálról. az uralomról beszélnek. és bordöitiszrak. kacagnak, szórakoznak. boldogok.

Aztán JeanMarc visszatér az eszmefuttatása'hoz SzerinEm az uralom mértéke, már ha egyáltalán mérhető az unalom. jelentősen megnőtt a
múlmelihez képest. Mert a hajdani mesterségek túlnyomó része elképzelhetetlen lett volna szenvedélyes odaadás nélkül: a földjüket imádó
parasztok. a szép asztalokat varáBoló nagyapám: a vargák, akik minden bütyköt ismertek a faluban: erdészek. kertészek: akkoriban alighanem a
katonák is örömüket lelték a gyilkolásban. Az élet értelme nem volt kérdéses. magától értetődően jelen volt a műhelyeikben. a mezóiken. Minden
mesterség megteremtette a maga sajátos szellemiségét, létmódját.Az orvos másképpen gondolkozott, minta paraszt, a katona viselkedése eltért
a tanítóétól. Ma mind nagyon hasonlítunk egymáshoz. egyesít a munkánk iránti általános közöny. Ez a közöny vált szenvedéllyé. Korunk egyetlen
nagy közös szenvedélye... Chantal azt mondja: Nekem bevallhatod. hogy mikor síoktatö voltál. még újságokba írtál építészeti. késöbb orvosi tárgyú
cikkeket, vagy mikor az asztalosműhelyben voltal ten/ezö...lgen, az tetszett a legjobban. de nem mentem semmire...

— ...vagy mikor murkanélküi voltál és lögáztad a lábad. te is csak malkoztál. vagy nem?

— Minden megváltozcxt. mikor téged megismertelek. Nem mintha a munkáoskáim most jobban lelkesítenének. Hanem mert minden ami
körülöttem zajlik, közös beszédtémánk lehet.

— Másról is beszélhetnénld

— Ha ketten smretik egyrmíst magukra maradva, a világtól elhírközva, az nagyon szép. De miből táplálkoznak akkor a bizalmas együttléteik?
Bármennyire

— Hallgalhatnakis.

— Mir! azok ketten odaát? revet JearMarc. Jaj, ne. a némaság a szerelem habla.

27

A pincér hajol az asztalukföléa dessmrtbl. JeanMarctémátvált. Ismered azta koldust, aki idönkért megfordu azutcánkban.

— Nem.

— Dehogyisrem. biztosan észrevetted. Negyveres lelet. olyan hivatahok tegy középiskolai tamír forma. és gyötretnes avarban tartja a markát
pár frankért. Nem ugrik be?

— Nem.

— Dehogyisnem! A pbtán alatt szokott állni, amit még megtagyfak az mcánkbanAz ablakbol rábtsza lombjára. A platán.Arről végre kapcsol.
Persze! Tudom. ki az.

— Rettenetesen vágytam arra, hogy szóba elegyedjek vele, beszélgetést kezdeményezek. és kicsit pontosabban betájolam. kifele-miféle. de
nem fogod elhinni, hogy milyen nehéz ügy.

Chantal nem figyel oda JeanMarc utolsó szavaira: maga elött látja a koldust. Fa alatt álló férfi. Visszahúződó, a szerénysége szembeszökő.
Öltözéke mindig kifogástalan, a járókelők nehezen fogják fel, hogy kéreget. Pár hónapja megszólította öt. és roppant udvariasan alamizsnáért
folyamodott. JeanMarc folytatja: Azért olyan nehéz. mert biztosan gyanakvó. Nem is értené. miért akarok beszélni vele. Kiváncsiságból? Az nyilván
megijeszti. Szánalomból? Az megalázó. Vagy felajánjak neki valamit? De mit? Próbáltam a helyébe képzelni magam. hogy megértsem, mit várhat
atöbbi embertöl. De nemjutott eszembe semmi. Charta! elképzeli a férfit, amint ott áll a fája alatt. és a fa világosíg'a meg számára villanásszerűen.
hogy csakis ő lehet a levelek szerzöje. A fametaforájával árulta el magát. az ember a fa alatt. akit betölt a fája képe. Chantal okfejtése pillanatok
alatt összeáll: csakis ő, az idejével szabadon rendelkezö állástalan csempészhet feltűnés nélkü levelet a postaládába, a jelentéktelenség leple alatt
csakis ó követheti észrevétlenül hétköznapjain.

És JeanMarc tovább fűzi a szot: Mondhatnám neki. hogy jöjjön, segítsen pincét takarítani. Nern lustaságból tagadná meg. hanem mert nincs
munkaruhája, és az öltönye makulátlan kell maradjon. De annyira szeretnék beszélni vele! Merthogy az alteregóm.

JeanMarcra ügyet sem vetve Chantal azt mondja: Vajon milyen lehet a nemi élete?

— A nemi élete? — kacag JearMarc.— Semmilyen serrmilyen! Merő álmodoaés!

Almodonís. mondja magában Chantal. Szóval ő csak egyszerencsétlen flótás iagyálma. Miért öt választotta, rriért éppen őt?

JeanMarc nem tágít a rögeszméjétől: Szívem szerint egy nap odaállítanék. és azt mondanám neki, jöjjön. igyunk meg egy kávét. mert maga a
hasonrrésom. Azt a sorsot éli. amitöl engem csak a véletlen mertett meg.

— Ne butáskodjszói rá Chartal. Téged soha nem fenyegetettilyen sors.

— Sose felejtem el, mikor otttagytam azorvosi kart és rájöltem, hogymindenvorat ernent.

— Tudom. tudom mondja Chartal. aki nemegyszer hallotta már ezt a történetet, de tol van ate kis kudarcod az olyan ember igazi nagy bajától.
aki márcsak abban reménykedhet, hogyajárókelök egyegy frankot nyomnak a markába?

—A kudarc nem a tanumányaim megszaktása volt. az ambícióimröl tettem le akkor. Egyszerre ambíciók nélküi ember lett belőlem. Ambíció
híján pedig nyomban a világ peremére szorultam. És ami még rosszabb, egy izem se kívánkozott máshová. Annál is kevésbé, mert nem
fenyegetett a nyomor. De ha valakinek nincsenek ambíciói. nem törekszik a sikerre. az elismertségre. annyi. mintha a szakadék szélén táborozna
le. El kell ismernem, hogy én teljes kényelemben tettem ezt. De akkor is a szakadék szélén vertem tanyát. Tehát nem túlzás azt állítanom. hogy a
koldussal tartok. nem pedig enneka pompás étteremneka tubjdonosával. még ha ittfesztek is.

Chantal azt mondja magában: egy koldus erotikus bálványa lettem. Bolond egy tisztesség. Aztán kijavítja magát: voltaképpen miért érne
kevesebbet egy koldus vágyakozása egy orvosénál? Ebben a vágyakozasban. éppen mert reménytelen, van valami felbecsülhetetien: a
kényszeredettség, az ószintétlenség árnyéka sem fér hozzá.

Aztán más fut át az agyán: azrap. mikor a piros hálöingnen szeretkemtt JearMarckal, nem a bisztróbeli fiatalember volt a jelen lévő tarmadik.
aki megleste őket. hanem ez a koldus! Ö vetette a vállára a piros palástot, ö csinált belőle parázna bíborost! Ez a gondolat gyötrö és kínos néhány
pillanatig, de győz a humorérzéke. és némán kacag belül. Elképzeli ezt a végtelenül félénk embert a megindító nyakkendőjével, amint a szobájuk
falát támasztva a markát tartja, és meredt, buja tekintettel figyeli hancúrozásukat. Elképzeli magát, amint a szerelmi jelenet végeztével meztelenül.
verejékesen kikel az ágyból, az asztalról felveszi a táskáját. aprót kotorelő. és a férfi markába nyomja. Alig birja visszafojtani a nevetést.

28

JeanMarc nézi Chantalt. akinek az arca titkos derűtől ragyog föl. Nincs kedve az okát tudakolni, beéri azzal, hogy gyönyörködik benne. Mig
Chantal a bolondos képzelgésébe feledkezik, JeanMarc arra gondol. hogy Chantal az egyetlen érzelmi kapocs, ami a világhoz köti. Rabokat,
üldözötteket, éhezöket emlegetnek neki? Egyetlen módját ismeri annak. hogy szerencsétlen sorsukon személyesen, fájdalmasan meginduljon:
Chantalt képzeli a helyükbe. A polgárháború tömeges megerőszakolásairöl esik szó? A megerőszakolt Chantalt látja maga előtt. Ö, csakis ó
képes feloldania közönyét. Csak rajta keresztül képes együtt érezri bárkivel.

Szeretné elmondani neki. de szégyell ennyi dagályt. Rátör egy szögesen ellentétes gondolat is: és ha elvesziti ezt az egyetlen lényt. aki az
emberiséghez köti? Nern Chantal haláát érti, hanem valami szubtilisabb, megfoghatatlarabb dolgot. ami az utóbbi idöben egyremásra megfordul
a fejében: egy napon nem ismer rá. egy napon rádöbben. hogy Chantal nem az, akivel együtt él. hanem a nö a tengerpartról, akivel
összetévesztette: a bizonyosság, amit Chantal jelent számára. illuzőrikusnak bizonyul, és Chantal éppoly közömbös lesz neki, minta többiek.

Chantal megfogja a kezét: Mi van veled? Megi nt elkomorodtál. Látom ám, hogy pár napja rossz kedved van. Mi bánt?

— Semmi. Semmi a vibgon.

— Nem igaz. Mondd el szépen, most min szomorodta'l el?

— Elképzelem. hogymásmlaki xagy.

— Tessék?

— Hogy más tegy, mintakinek hiszlek. Hogy eltévesztettem a szernéljazonosságodat.

— Nem értelek.

JeanMarc egy halom melltartót lát maga elött. Lehangolö rakas. Nevetséges. De a látomáson nyomban átszüremlik a vele szemközt ülö Chantal
valóságos arca. Erzi a keze érintését a magáén, és hamarosan elillan az érzés. hogy egy idegent, egy hitszegöt lát. Elmosolyodik: Felejtsd el.
Vedd úgy. hogy nem szóltam.

Milan Kundera további könyvei