Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.
1 ajánlat
bedo
500 Ft
tovább a boltba

Részletek a könyvből


— Mi baj van?

— Légy szives, add be a leszerelési kérelmedet!

— Miért?

— Nagyon magas helyről érdeklődtek utanad. Ne légy kivancsi többre, hanem tűnj el.

Ma sem tudom pontosan, hogy mi történt. Először arra gondoltam, hogy Gyuricza nyúlt
utánam, az alrendőr, akit letartóztattam, ő intéztetett el valamelyik haverjaval. Az is lehet — és
én ezt tartom valószínűbbnek —, hogy a vezetőink a zsido orvosok pöréből vontak le
valamilyen tanulságot.

Barkihez fordultam segítségért, elzárkózott előlem, a házasságunk során először meg
akartam kérni a feleségemet, hogy szóljon az érdekemben a főnökeinél, de ő végig sem
hallgatott.

— Nem segítek rajtad, mert te fasiszta vagy, mindig is az voltál.

Be is adta a válopört, de akarhogy igyekezett, őt is kirúgták a Farkas Mihály-
titka'rsagről. Elment bútorfényező-tanulőnak, most, úgy hallom, egy édességboltban dolgozik.

Nem forszíroztam az elhelyezkedést, biztos voltam benne, hogy előbb-utóbb
letartóztatnak: egy olyan embert, aki annyit látott és hallott, mint én, én magam sem hagytam
volna szabadlabon. Csak a szallítőkhoz vettek fel rakodos sofőmek.

Egyszer egy fuvar végén épp fel akartam csukni a teherautó hátuljat, mikor a rakodők
rémült arcán láttam, hogy valaki áll a hátam mögött: két nyomozo volt, értem jottek. Belöktek
egy kocsiba, az arcomba nyomtak egy kalapot, ram ültek, és bevittek a Sztálin ut 60.-ba.

A vörös hajú sofőr most gyújtja meg a cigarettát, mely már órák óta ott lógott a szaja
sarka'ban.

— Ami még hátravan, azzal már röviden végezhetünk. 1956 szeptemberében
visszahívtak a Hatósághoz, ahogy mondani szokás: szezon után, már csak arra volt időm,
hogy átlovessem magamat a Jozsef Attila utcai épület védelmében.

Mikor felgyőgyultam, megint nem talaltak elég szalonképesnek, mint ,,deklasszalt
forradalmar"-t leraktak rendésznek egy gépgya'rba. Tiz évet nyomtam le náluk, talan
nyugdíjig ott maradhattam volna, ha nem kezdem el firtatni az interurbán-telefonszamlákat.
Havonta súlyos tízezreket fizettünk ki, én utananeztem, kiderült, hogy a főnöknek minden
barátja és szeretője nalunk intézte el a londoni vagy New York-i telefonjait. Jelentettem az
ügyet, a fonök megbukott — persze mas is volt a füle mögött —, de az utódjának mégis az volt
az első dolga, hogy nekem felmondjon.

Untam mar verekedni, közben másodszor is megnősültem, egy kis parasztlányt vettem
el az üzemi konyharől. Született egy gyerek is, a rendészi fizetésből nem tudtam volna
eltartani, egy régi barátom ajánlott be ide a kamionhoz. lgy történt, és ha ez szégyen, akkor
sem az én szégyenem.

Feltűnnek az autópálya előjelző tablai, a találkozó megbeszélt helye, megállunk,
bevarjuk Bélat.

— Na, visszaadom az utasodat! Majd Topolyan talalkozunk — mondja a vöröshajú, és
gázt adva előrelendül.

— Érdekes volt, amiket mesélt? — kérdezi Béla.

Hatarozatlanul bólintok.

— Régi dolgok.

Fél hatkor bekövetkezik a ,,menetIendszerű" műszaki hiba, elromlik a Rába kamion
világítása, nem müködik a tompított fény, csak a reflektort és a helyzetjelzőt tudjuk használni.
Nincs hely félreállni, égő reflektorral haladunk, ha egy kocsi jön szembe velünk, hirtelen
eloltjuk, és teljes sötétségben futunk tovabb. Végül egy parkoloban Béla atköti a reflektor
kábelét, elindulunk, újra szétesik a világítás, ma már nincs értelme folytatni az utunkat.

A parkolóban már áll egy magyar kamion, Olaszországból tartana hazafelé, de
elromlott az olajcsove, és vasárnap óta var mentésre.

— Velem is előfordult már, hogy egy műszaki hiba miatt karácsonyra is kint ragadtam —
mondja Béla —, olyan hideg volt a fülkében, hogy feketére fagyott a padlóra letett krumpli és
hagyma.

Vacsora után tartom a lampat; Béla átnézi a kocsit, kiderül, hogy nemcsak a vilagitassal
van baj, a Futés sem működik és a tachograf is leállt. Csak négy órát aludtunk, mert délre le
akartunk érni a bácskatopolyai téglagyárba, reggel nem mosdottunk, csak a szemünket
dörzsöltük meg, arcunkat ellepi a háromnapos borosta.

Bacskatopolyán egy öreg gyár körégetős kemencéje előtt rakodunk. Míg Béla a
papírokat intézi, én beszélgetésbe keveredek egy topolyai autós fuvarozoval.

— Az NSZK-ban dolgoztam — mondja —, hoztam haza két hasznalt nyolctonnás
teherautót.

— Szoval két kocsija is fut?

— Nem, csak az egyik fut, a másik ugyanolyan típusú, és arra való, hogy leszedem rola
az alkatrészeket, és ezzel pótolom, ha valami kopik vagy törik. A javítást itt sem lehetne
megfizetni.

— Sok a fuvar?

Hasonló cimű könyvek

Moldova György további könyvei