Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

Milyen egy igazi szellemi mester

Omraam Mikhaël Aivanhov (1900-1986) bolgár származású francia filozófus és pedagógus 1937-ben kezdett el Franciaországban tevékenykedni. Annak ellenére, hogy életművében a Beavatási Tudomány számos eleme helyet kap, ő maga felhívja figyelmünket arra, hogy: "A saját fejlődése érdekében mindenkinek magának kell dolgoznia azzal a feltétellel, hogy nem kizárólag saját magáért, hanem az egész közösség javára teszi azt. Egy közösség ezáltal fog átalakulni testvériséggé. A testvériség tehát egy olyan közösség, amelynek összetartó ereje abban rejlik, hogy minden egyes tagja - azáltal, hogy a saját maga javára cselekszik - egyszersmind tudatosan szolgálja a többiek javát is.""Egy tanítványnak a Mesterrel való találkozás olyan, mint megtalálni azt az édesanyát, aki elvállalja, hogy kilenc hónapon át hordja őt a szíve alatt, hogy azután megszülethessen a szellemi világba. Amikor megszületik, vagyis felébred, szemével felfedezi a teremtés gyönyörűségét, fülével meghallja az isteni beszédet, szájával megízleli a mennyei ételeket, lába olyan helyekre viszi, ahol csupa jót tehet, és kezével megtanulja, hogy hogyan tud a lélek finom anyagú világában csodálatosat alkotni."Omraam Mikhaël Aivanhov

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
1 ajánlat
lyravac
1 999 Ft
tovább a boltba

Hasonló cimű könyvek

Omraam Mikhael Aivanhov további könyvei