Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

Édenkert az óceánban

Passuth László

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
9 ajánlat
regikonyvek
300 Ft
tovább a boltba
regikonyvek
300 Ft
tovább a boltba
regikonyvek
420 Ft
tovább a boltba
regikonyvek
420 Ft
tovább a boltba
regikonyvek
540 Ft
tovább a boltba
regikonyvek
2 549 Ft
tovább a boltba
bedo
300 Ft
tovább a boltba
lyravac
450 Ft
tovább a boltba
numero7
2 359 Ft
tovább a boltba

Részletek a könyvből

ártatlanságával. A tahitiak ugyanis - loptak. De oly csodálatos biztonsággal, ügyességgel és
merészséggel, mely megszégyenítette a legkönnönfontabb párizsi zsebtolvajokat, holott ezek-
ből a Világ Fővárosában már a XVIII. század második felében éppen elég akadt.
igy a következő nap egy ravasz öreg három gyönyörü lányt vezetett Bougainville kabinjába:
míg az ifjú hölgyek ledobták köntösüket, az öreg észrevétlenül, ügyes mozdulattal elcsent egy
igen drága nagyítóüveget. Bougainville-nek, úgy látszik, nem jutott eszébe épp a tolvajt fí-
gyelni, s így csak akkor vette észre a lopást, amikor már a lányok s az öreg a parton kiszálltak
csönakjukböl.
Fesche naplójában erről a jeles tulajdonságról a következőket örökíti meg:
,,...Az Étoile egy tisztje partra szállva nem kötötte fel kardját, hanem hóna alatt hozta. Egy
szigetlakó gyors ugrással közeledve felé, egyszerűen kiragadta tőle s utána futással menekült.
A tiszt, persze, szaladt kardja után, a bennszülött kihúzta a pengét tokjából s ez utóbbit a tiszt
képébe hajította - tisztünk, persze, azt hitte, hogy a kard repül felé, lebukott, hogy kikerülje,
ezalatt a szigetlakó gyors ugrásokkal eltűnt az erdőben s talán még most is szalad becses
zsákmányával..."
Majd: ,,Éjfél lehetett, s az őrt álló franciák ott tanyáztak a sátorban, melyet ezen az előretolt
ponton vertek. Egy tiszt, egy önkéntes és matrózok alkották az őrséget, s innen loptak el két
puskát és egy üstöt anélkül, hogy az őrszemek észrevették volna. Valószínüleg a sátorban
mindenki elszunnyadt. A legfurcsább az volt, hogy a két fegyver, valamint az üst két őrtállö
között feküdt. igy úgyszólván megmagyarázhatatlan az az ügyesség, ahogy e tolvajlást elkö-
vették. Csak egy megoldás lehet: kirángatták ügyesen a sátorkarökat s a meglazult ponyván át
hátulról húzták ki a tárgyakat. De hogyan lehetett ez megtenni úgy, hogy a két alvo a leg-
kisebb neszt se hallja, amitől mégiscsak fel kellett volna riadniuk? Hiszen egy üstöt nem lehet
úgy eltüntetni, mintha bumótszelence lenne? Alighanem ez a világ első őrsége, mellyel
hasonlo kaland történt..."
Vivés doktor, a kirurgus is hozzájárul feljegyzéseiben egy ,,adalékkal" a történtekhez:
,,Fényes nappal volt, amikor egy botra erősített halcsont segítségével lehúzták a takarót egy
tisztünkről, aki épp akkor kellemes társasáng pihent ágyában..."
Bougainville maga mentegetni kívánja őket (nyilván úgy akaija hazavinni e felfedezés hírét,
hogy mocsoktalanul tündököljenek a taj ök aranykorbeli erényei):
,,...Bizonyára az új dolgok iránt ébredő kíváncsiság fokozta fel bennünk az eltulajdonítás
vágyát, s egyébként is mindenütt léteznek csirkefogók..."
A derék természettudós Commercon, aki Párizsban ,,erénydíjat" alapított, így kommentálja
nagy joindulattal ezeket az emberi gyengeségeket:
,,...Mindaddig nem távozom innen, e földről, míg tisztára nem mosom lakóit attol a rága-
lomtól, hogy ezek egyszerü tolvajok lennének. Bizonyos ugyan, hogy sok mindenünket ele-
melték, olyan hihetetlen ügyességgel, mely a legravaszabb zsebtolvajnak is becsületére válhat-
nék, de szabad-e erre a tolvajlás megjelölését alkalmazni egyáltalán? Nézzük csak, valójában

65
mi is a lopás? Olyan jószág eltulajdonítása, mely valaki másnak tulajdona. Tehát kell olyan
panaszosnak lennie, aki sérelmezi, hogy meglopták s így megsértették már létező tulajdonosi
jogát. De vajon a tennészetben létezik-e egyáltalán tulajdon? Nem - ez az emberi együttélés
megállapodásszerü szabályaiból ered. De semmiféle ilyen megállapodás nem lehet kötelező
Tahitiban, ahol a szigetlakók nem tartanak igényt semmiféle tulajdonjogra, mindent boldogan
ajándékoznak nekünk, amit csak megkivánunk, ezek az emberek itt sohasem ismerték a
tulajdon minden más igényt kizáró jogkörét. Ha tehát tőlünk elemelnek valamilyen tárgyat,
mely felkeltette kíváncsiságukat, ezzel legfeljebb csak kiegyenlítjük az ő nagylelkűségüket. Itt
még ámyéka sincs a tolvajlásnak..."
Commercon felfogása - úgy látszik - jellemző volt a franciákra, mindenesetre Bougainville-re,
aki a tahitiak csodálatos zsebtolvajló készségét valamilyen furcsa társasjátéknak vette, igye-
kezett védekezni vele szemben anélkül, hogy valamilyen kegyetlen megtorlásra vetemedett
volna, vagy különös jelentőséget tulajdonítana az esetnek. Az angolok már ebben jóval szigo-
rúbbak voltak. Amikor Cook kapitány észrevette, hogy talán ugyanezek a tahitiak elemelnek
valamit az Endeavour fedélzetéről - a bennszülött főnökök minden könyörgése ellenére a
vétkest szégyenoszlophoz köttette s egy matróz huszonnégy korbácsütést vágott a szerencsét-
lenre a ,,tengeri macskával", aminek az lett a következménye, hogy a falu népe a hegyekbe
menekült. Pedig Cook kapitány, ez a nagy utazó, a kor fogalmai szerint egyáltalán nem volt
kegyetlen, vérszomjas ember, de angol erkölcsei szerint a tulajdon szentség volt, melynek
megsértését már csírájában feltétlenül meg kell torolni; amugy is irgalmasan bánt el a vét-
kessel, mert hiszen hazájában ez idő tájt a kisember hasonlo tettért az akasztófán lakolt. Cook
egyébként egy hasonló esetért leborotváltatta egy főnök haját s szakállát, majd lenyesette
mindkét fülét. Wallis angol kapitány, aki pár hónappal - mint kiderült - megelőzte Bou-
gainville-t s Tahiti átellenes partján tett rövid, de bizonyos szempontból végzetesnek tűnő
látogatást, egy falu összes csónakjait felgyújtatta, hogy egy ilyen kis tolvajlásért elégtételt
vegyen.
Ám lapozzuk fel újra Bougainville naplóját, április 7-ről:
,,...Reggel Ereti feljött a fedélzetre. Hozott egy disznót, tyúkokat s elhozta a pisztolyt, melyet
otthonában loptak el tegnap. Az igazságszolgáltatásnak ez az aktusa igen kit ünő benyomást
tett ránk. A reggel azzal telt el, hogy megtettük az előkészületeket betegeink partraszállítása
érdekében, ugyanúgy kirakni szándékoztunk a vizeshordökat, s kell ő őrséget rendeltem mellé-
jük. Délután a fegyvereket és a poggyászt partra tétettem, s táborunkat egy kis patak partján
ütöttük fel, ahol mindig kiegészíthettük vízkészletünket. Ereti látta a fegyveres csapatot s a
tábon'ités előkészületeit, de nem látszott rajta semmiféle meglepetés, sem pedig elégedetlen-
ség. Mindamellett néhány órával később eljött hozzám, apjával s a kerület néhány más veze-
tőjével együtt, s megértette velünk: nem nagyon tetszik nekik letelepedésünk; mi annyiszor
jöhetünk nappal földjükre, amennyiszer csak tetszik, de éjszaka menjünk vissza aludni hajó-
ink fedélzetére. Én tennészetesen ragaszkodtam a táborveréshez s igyekeztem megértetni vele,
hogy szükségünk van vízre, tűzifára s arra is, hogy így megkönnyítsük a két nép közötti
cserekereskedelmet. Erre megint tanácsot tanottak, melynek végeztével Ereti visszajött s azt
kérdezte: vajon örökre itt szándékozunk-e maradni, vagy pedig visszautazunk, s ha igen, ak-
kor mikor? Azt feleltem neki: tizennyolc nap múlva kibontjuk újból vitorláinkat, hogy jobban
megértse, tizennyolc apró követ tettem elébe. Erre megint csak visszavonult tanácskozásra s
utána hívott engem. Az egyik főnök, akinek, úgy látszik, komoly súlya volt a tanácskozásban,
igyekezett itt-tartózkodásunk idejét felére, kilencre csökkenteni, míg én ragaszkodtam az
eredeti határidőhöz, így ebbe belementek, s a végén ebben is maradtunk..."

66

Passuth László további könyvei