PAULO COELHO TIZENEGY PERC

könyveket a szexről. Elment egy könyvesboltba, amelyet akkor vett észre, amikor
Ralffal sétált Szent Jakab útján, és megkérdezte, akad-e valami ebben a témában. —
Rengeteg könyvünk van erről — felelte az eladőlány. — Szinte úgy látszik, az
emberek mással sem foglalkoznak, csak ezzel. Több polcnyi könyvünk van, amely
kifejezetten erről szól, de ezen kívül is majdnem minden regényben van legalább
egy szexjelenetl Legyen az szép szerelmi történet, vagy komoly értekezés az
emberi létről. Az emberek biztosan csak erre tudnak gondolni. De Maria
tapasztalatból tudta, hogy a lány téved: az emberek csak azért törődnek ennyit
ezzel a dologgal, mert azt hiszik, hogy rajtuk kívül az egész világ ezzel van
elfoglalva. Ezért aztán diétáznak, parókát viselnek, órákat töltenek a fodrásznál
vagy az edzőteremben, kihívó ruhákat hordanak, csak hogy fellobbantsák a szikrát.
Es azután? Amikor elérkezik a szeretkezés ideje, tizenegy perc, és kész. Semmi új,
semmi kreativitás, semmi izgalom, semmi, ami az egekbe röpítene — és a szikra
hamarosan már nem tudja életben tartani a tüzet. De felesleges lett volna
vitatkozni a szőke lánnyal, aki azt gondolta, hogy a világot meg lehet ismerni a
könyvekből Még megkérdezte, hol van a tematikus polc, és ott valóban rengeteg
könyvet találtl Csakhogy mindegyik homokosokról, leszbikusokról vagy apácákról
szólt, akik megdöbbentő vallomásokat tettek kényes ügyekben, illetve volt ott még
néhány illusztrált könyv a különböző keleti technikákról, amelyekben a képek
borzalmasan kényelmetlen pozitúrákat ábrázoltak. Egyetlenegy könyv keltette fel
az érdeklődését: A szent szex. Ez legalább másnak látszik. Megvette, hazament,
bekapcsolta a rádiót, megkereste azt az adót, amelyik mindig segítette a
gondolkodásban (mivel nyugtato zenéket sugárzott), kinyitotta a könyvet, és
meglátta, hogy ebben is vannak képek, és ezek is olyan pozitúrákat ábrázolnak,
amelyeket csak cirkuszi mutatványosok képesek utánozni. A szöveg pedig szörnyen
unalmas volt. Maria elegendő tapasztalatot szerzett a szakmájában, hogy tudja:
nem minden a pozitúra, nem attól függ a szerelmeskedés színvonala, milyen pózba
helyezkedik az ember. Másrészt az esetek többségében ösztönösen váltogatja az
ember a pozitúrákat, természetesen, megfontolás nélkül, ahogy a tánolépések
követik egymást. Ennek ellenére megpróbált a könyv szövegére koncentrálni. Két
óra múlva két dologra jött rá. Az első: azonnal meg kell vacsoráznia, mert mindjárt
indulnia kell a Copaoabanába. A második: aki ezt a konyvet írta, az egészből nem
ért semmit, de SEMMIT. Rengeteg elmélet, keleti titokzatosság, felesleges
szertartások, idiota tanácsokl Látszott, hogy a szerző a Himaláján meditált (utána
kell néznie, hol van ez a hely), jógatanfolyamokra járt (erről már hallott), sokat
olvasott a témáról, hiszen egyfolytában másokat idézett — de fogalma sem volt a
lényegrőL A szex nem elmélet, nem tömjénfüst, nem meghatározott érintési
pontok, nem hajbőkolás és hajlongás. Hogy mert ez az ember (pontosabban egy nő)
arról a témáról irni, amit még Maria sem ismer, akinek pedig ez a szakmája? Talán
a Himalája az oka, vagy a késztetés, hogy mindent túlbonyolítsunk, még azt is,
aminek egyedülálló szépsége éppen mérhetetlen egyszerűségében rejlik. Ha egy
ilyen ostoba könyvet meg lehet írni és ki lehet adni, érdemes megint komolyan
foglalkozzon azzal az ötlettel, hogy ír egy konyvet Tizenegy perc címmell Nem lesz
sem cinikus, sem hamis — egyszerüen megírja a saját történetét, semmi többet. De
nem volt sem ideje, sem kedve ezzel foglalkozni Most azzal kell törődnie, hogy
boldoggá tegye Ralf Hartot, és hogy megtanulja, hogyan kell földet müvelni és
jószágot nevelni.
Maria naplójából, rögtön azután, hogy eldobta azt az unalmas könyvet:
Találkoztam egy férfival, és beleszerettem. Igen egyszerű oka van annak, miért
hagytam, hogy elhatalmasodjon rajtam az érzés: nem várok semmit. Tudom, hogy
három hónap múlva már messzejárok innen, és ő addigra csak emlék lesz, de nem
birok tovább szerelem nélkül élni. Irok egy történetet RalfHartnak — így hívják.
Nem vagyok biztos abban, hogy visszatéra bárba, ahol dolgozom, de ez életemben
először nem számít. Elég, hogy szeretem, hogy gondolatban vele vagyok, és hogy
léptei, szavai és kedvessége kiszinezik ezta várost. Ha majd hazautazom, ő csak
egy arc lesz az emlékeimben, egy név és egy kandalló. Minden más, amit itt
átéltem, minden, amin keresztülmentem, eltörpül majd az ő emléke mellett.
Szeretném azt tenni vele, amit ő tett velem. Sokat gondolkodtam, és rájöttem,
hogy nem véletlenül léptem be abba a kávézóba. A legfontosabb találkozásokat a
lelkek előre megbeszélik egymással, amikor a testek még nem is látták egymást.
Ezek a találkozások általában olyankor történnek, amikor valamilyen határhoz
érünk: a lelkünknek meg kell halnia, hogy újjászülethessen. A találkozások
megvárnak, de a legtöbbször éppen mi nem hagyjuk, hogy valóra váljanak. De ha
végképp el vagyunk keseredve, ha már nincs mit veszitenünk — vagy ha éppen
ellenkezőleg: imádjuk az életet —, az ismeretlen testet ölt, és a világ kifordul a négy
sarkából. Mindenki tud szeretni, hiszen mindannyian ezzel az adottsággal
születünk. Van, aki elevejól csinálja, de a többségnek újra kell tanulnia, vissza kell
emlékeznie, hogyan szeretett, és mindenkinek — kivétel nélkül mindenkinek — el
kell égetnie az elmúlt érzelmeket, újra kell élnie néhány örömöt és fájdalmat,
botlást és gyógyulást, hogy észrevehesse a vezérfonalat, ami ott rejlik minden új
találkozásban. Igen, van egy vezérfonál. Es akkor a testek megtanulnak a lélek
nyelvén beszélni, és ez a szex, ez az, amit odaadhatok annak a férfinak, aki
visszaadta a lelkem, bár ő még nem tudja, milyen sokatjelent nekem. Ezt kérte
tőlem, és meg is fogja kapni. Azt akarom, hogy nagyon boldog legyen. Az élet néha
nagyon fösvény: az ember ilyenkor napokig, hetekig, hónapokig élhet úgy, hogy
nem érez semmit. De ha egyszer kinyílik az ajtó — és ez volt Maria esete is Ralf
Harttal — valóságos lavina zúdul be rajta. Az egyik percben nincs semmid, a másik
percben meg tobbet kapsz, mint amennyit el tudsz fogadni.
Két órával azután, hogy befejezte a naploírást, megérkezett a munkahelyére.
Milán, a tulajdonos már várta: — Szóval elment azzal a festőveL Ezek szerint
ismerik Rálfot a bárban. Erre tulajdonképpen már akkor rájött, amikor Ralf