Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.
Főúr, fizetek!

Főúr, fizetek!

Az Osztrák– Magyar Monarchia egyik legszebb hátrahagyott emléke a kávéház. A kávéház szónak nem lenne ekkora kisugárzása, ha nem a Habsburg-uralom kései korszakában, a dualista monarchia megalakulásakor nyerte volna el jelentésének teljességét. Azzal, hogy megalkotta a kávéházat a maga klasszikus formájában, az Osztrák– Magyar Monarchia létrehozta azt, amit politikailag már nem sikerült megteremtenie: a lehető legellentmondásosabb elemek életképes integrációját.A legelőkelőbb kávéház legtöbbször a város legszebb terén álló szálloda része volt. Egy kissé félreesőbb helyen állt egy egyszerűbb, a piacnál, a pályaudvar mellett, vagy fontos üzletek között, mivel szükségük volt a mozgó embertömegekre. Itt üldögélt a tanár, heves beszélgetésbe merülve az ügyvéddel, a kiskereskedő a nagykereskedővel alkudozott, a nyugalmazott hivatalnok itt tarokkozott vagy játszott egy parti rexet barátaival. A kávéházban minden vendég, társadalmi hovatartozásától függetlenül, társas életet élhetett…Nagyvárad kávéházi életének fénykorát az ezerkilencszázas évek fordulóján, elején élte, amikor az emberekben megvolt az igény, hogy nyilvános társadalmi életet éljenek. Mivel a városnak jelentős szerepe volt a modern magyar irodalom kialakulásában, a lejegyzett emlékekből sok ismeretet szerezhetünk a kávéházak életéről. A kávéházak – egymással versenyezve és egymás szerepét kiegészítve – fontos részei voltak annak a szellemi izgatottságnak, amellyel a szecessziónak ez az erősen zsidó kultúrájú városa feltöltődött. Péter I. Zoltán

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
elfogyott

Péter I. Zoltán további könyvei