Philip Pullman A titokzatos kés

— KI az az ember, akinél a kés van? — kérdezte Will

A Rolls-Royce-bán ültek, az autó áthajtott Oxfordon. Sir Charles elöl ült, Will és
Lyra a hátsó ülésen, Pántaláimon egérkent lapult Lyra markában.

— Valaki, akinek nincs több joga a késhez, mint nekem az áletiométerhez —
válaszolt Sir Charles. — Valamennyiünkre nézve sajnálatos, hogy az aletiométer az
én birtokomban van, a kés az övében.

— És honnan tetszik tudni arról a másik világról?

105

— Sok mindent tudok én, amiről nektek fogalmatok sincs. Nem csoda — jöval
idösebb vagyok, es sokkal tájékozottabb. Sok ajtó nyílik ebből a világból a
másikba; aki tudja, hol van, könnyen járkálhát egyikből a másikba. Cittágazzéban
tanyázik a tudósok úgynevezett Céhe; ők állandóan ide-oda járkálnak.

— Maga nem is ebböl a világból való! — szólalt meg hirtelen Lyra. — Hanem
odavaló, igaz?

És megint csak ott motoszkált valami az emlékezete mélyén. Szinte bizonyos
volt benne, hogy látta már valahol ezt az öregurat.

— Ugyan, dehogy — válaszolt Sir Charles.

— Ahhoz, hogy megszerezhessük a kést attól az embertől — szólalt meg Will —,
többet kell tudnunk róla. Nem fogja csak úgy szép szóra ideadni, igaz?

— Hát persze, hogy nem. Az az egyetlen, ami távol tartja a Fantomokat. Nem
bizony, nem lesz könnyű dolgotok.

— A Fantomok félnek a késtől?

— De még mennyire!

— És miért csak felnőtteket támadnak meg?

— Ezt pillanatnyilag nem kell tudnotok. Nem számít. Lyra — fordult a kislányhoz
Sir Charles —, mesélj nekem erről ate különleges bárátodról.

Pantalaimonra célzott. És mihelyt kimondta, VVrll rádöbbent, hogy az öregúr
kabátujjábán rejtőző kígyó — szintén daimón, es hogy Sir Charles bizonyára a
Lyra világából származik. Csak azért kérdez Pantalaimonról, hogy más vágányra
térítse őket: tehát nem tudja, hogy Will meglátta az ő daimónját.

Lyra magához szorította Pántaláimont, az meg fekete patkány lett, farkát Lyra
csuklója köré kerítette, és vörös szemével Sir Charlesrá meredt.

— Nem lett volna szabad meglátnia — mondta Lyra. — Ö az én daimo'nom. Maga
azt hiszi, ebben a világban nincsenek daimönok, pedig vannak. A magáé biztosan
egy gánéj turö bogár!

— Ha az egyiptomi fáraók beértek á skárabeusszal, nekem se lehetnek nagyobb
igényeim — válaszolt Sir Charles. — Nos, tehát te megint másik világból jöttél.
Milyen érdekes. Onnan származik az áletiométer, vagy csavargásod közben
emelted el valahonnan?

— Úgy kaptam! — vágta oda dühösen Lyra. —Az én Oxfordombán, a Jordan-
kollégium Mestere adta nekem! Jogosan az enyém. És maga azt se tudja, mit
kezdjen vele, maga buta, büdös vénember — ha száz évig él, akkor se tudja
leolvasni! Magának ez csak játék. De nekem szükségem van rá, és Willnek is.
Visszaszerezzük, sose féljen.

— Majd meglátjuk — mondta Sir Charles. — Nos, tegnap itt tettelek ki. Akartok itt
kiszállni?

— Nem — vágta rá VVrll, mert nem messze megpillantott egy rendőrautót. — Maga
úgyse jöhet át Cigazzéba, á Fantomok miatt, hát nem számít, ha tudja, hol az
ablak. Legyen szíves, vigyen még tovább, a Körutig.

106

— Ahogy óhajtjátok — bólintott Sir Charles, és az autó tovagördült. — Nos, amikor
— vagy ha — megszerzitek a kést, hívjátok fel, es Allan ertetekjön.

Több szó nem esett, míg a soför meg nem állította az autót. Amikor a gyerekek
kiszálltak, Sir Charles letekerte az ablakot, és így szólt Willhez:

— Mellesleg, ha nem tudjátok megszerezni a kést, nem kell visszafáradnotok. Ha
a kés nélkül állítanátok be hozzám, azonnal hívom a rendőrséget. Úgy gondolom,
nyomban ott teremnek, mihelyt megmondom az igazi nevedet. William Párry
vagy, igaz? Igen, gondoltam. A mai újság igen jó fényképet közöl rólad.

Az autó elhúzott. Willben pedig bennrekedt a szó.

— Nyugi — rázta meg a karját Lyra. — Nem fog szólni senkinek. Máris szólhatott
volna, ha akár. Na gyerünk.

Tíz perc múlva már ott álltak a kis téren, az Angyalok Tomyának tövében. Will az
imént elmondta Lyrának, hogy látta a kígyó daimo'nt, és Lyra megtorpant az
utcán, és gyötörte az agyát, hogy összeszedje az emlékfoszlányokát. Ki ez az
öregember? Hol láthatta? Hiába — az emlék csak nem tért vissza.

— Nem akartam megmondani neki — szólt halkan Lvra de tegnap este láttam