Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

Ikrek hava

Radnóti Miklós

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
elfogyott

Részletek a könyvből

l'enfance c'est guélgue chose! *

'—Azt hiszed — azért?

— Nem hiszem, hanem tudom. Mégis nagy dolog a gyerekkor!

A vonat megáll, járkálás kezdődik, fületek. Egy élénksárga kötött
kabát tűnik el az ajtóban, mikor felpillantok.

— Leszállnak — ijedek föl, s a folytatás érdekel. Összeszedem a
holmimat, leugrom. Ferencvárosi pályaudvar. Sietek a kijárat felé, a két
hang eltűnt, eltünt a sárga kabát.

— Nagy dolog a gyerekkor — mondom a mondatot, kínlódom, s úgy
énem, valami halaszthatatlant kell gondolnom erről, és nem jut
eszembe.

— Hát persze, Jean — enged fél egyszerre a szorongás —, Jean
mondta évekkel ezelőtt. És tegnap Jean megjött Párizsból, együtt
vacsoráztunk, s vacsora után otthon elkezdtem írni Ágiról.

— Nagy dolog a gyerekkor — mondom most már mosolyogva,
meghajlok, s tapsolok magamnak.

Szombat. Semmit sem csináltunk akkoriban. A könyveket
nézegettük, az Odeon boltívei alatt vagy a partokon, unottan és szívós
kitartással. Ácsorogtunk közöttük, szertartásos mozdulatokkal
kotorásztunk a ládákban, s néha hangosan felolvastunk egymásnak
húsz sort Racine-ból, vagy két-három lélegzetnyit Bossuet beszédeiből.
Néha percekig néztünk együtt égy-égy unalmas metszetet, egyszerre
fájdult meg a hátunk, két kezünket egyforma mozdulattal szorítottuk
hátul a derekunkra. Nyújtózkodtunk, és nyögtünk.

17
Radnóti Miklós: Ikrek hava

Poros kezünket lógatva, fáradtan indultunk akkor a Luxembourg felé.
Jean Citadin némán jött mellettem, száját sem húzta össze, úgy
fütyörészett valami gyerekdalt. Később abbahagyta, s csak a levegőt
szítta be halkan a fogai közt. Ránéztem, mért idegesített.

— Nos, szereted még Cocteau-t'! — kérdezte harcra készen.

Jean Citadinnel otthon, egy vidéki városban barátkoztam össze.
Barátjához jött látogatóba három napra és ott töltött két hónapot —
lustaságból. Napbarnított arccal, dühösen lépkedett mellettem. A város
végefelé poroszkáltunk, a gömbákácok között.

— Cocteau bűvész — magyarázta, és fölemelte az ujját.

Mutatóujja csúcsán mintha egy hangsúlyos szótag vándorolna,
feltűntek a gömbákáook koronái. Kutyák faldosták mellettünk a
kerítéseket, észre se vette.

— Cocteau bűvész, és én nem szeretem a bűvészeket. Csalnak.
Cocteau is csal. A mutatványai mögött semmi sins. A költő ne
bűvészkedjék, a költő érintse meg a szívemet! Mint Villon, mint Ronsard,
mint Verlaine!

— Ez az olvasó szempontja, de te költő vagy! S ehhez képest elég
egyszintű az esztétikád. Érzelmes esztétika!

— Nem, még nem vagyok költő — tiltakozott. — Még nagyon
foglalkoztat a nyelv, akadályokat gördít elém, rosszindulatú és makacs.
Még érezni a versen, hogy írták. Még sok benne a mutatvány, a
bűvészet. Mondom, nem szeretem a bűvészkedést. Úgy fejezze ki az
érzelmeket a vers, mint egy fütty, egy jajszó, vagy egy csuklás borozás
után! Ne érzödjék, hogy anyagból épül! Érzed a követ a strassbourg-i
katedrálison?

Délben indultunk el akkortájt, és hold kísért haza. Cocteau ürügy volt
a vitára, s mi vitáztunk szakadatlan.

Most belém kötött. Rég nem vitatkoztunk már, és rég nem is
beszélgettünk. Lustán és tétován csavarogtunk Párizsban, loptuk a
napot. Egyikünk sem csinált semmit Néha napokat aludtunk, néha
napokig alig.

Jártuk a várost, kirakatok előtt ácsorogtunk, délutánokat álldogáltunk
át olvasva a parton, égy-egy könyvesláda előtt, tereken ültünk,
gyerekekkel játszottunk és lányokkal, sokszor ketten egy lánnyal is,
sokszor még ketten tíz gyerekkel.

— Nos? — kérdezte.

— Szeretem — mondtam magam elé —, néhány versét majd
magyarra is fordítom.

— Formában! — folytatta a mondatot Jean, hangsúlyozva a szót,
gúnyosan.

— Úgy ám! — dühöngtem — nem is úgy, mint ti, verset prózában!
Mallarmé nagy formamüvész, mi? — nyitottam ki hirtelen a csapdát.

— Az hát! — ugrott belé Jean gyanútlanul.

— Nos, a nagy formamüvész és az angol nyelv hivatásos rajongója
prózában fordította Poe Holló-ját, és mit gondolsz, hogy adja vissza a
szót, a szót, amit a holló folyton ismétel, a Nevermore-t? Jamais plus!
Hogy ezt jelenti? Tudom, de ez nem elég az üdvösséghez! Ennek az
angol szónak sötét, borzongató hangulata van, ez a szó sejtet valamit,
visszaad valamit a károgás hangjából! Hisz ezért volt olyan nagy

18
Radnóti Miklós: Ikrek hava
probléma a mi költőinknek, a legnagyobb modern költők fordították,
formahüen s ezzel a szóval még külön bajlódtak, az egyikük így
fordította, a füled ítéletére hallgass, hallgasd ezt a szót: Sohamár!

Jean arca egyszerre felderült, s mint aki rájött valami titokra, suttogni
kezdett: — Te, mit mond nálatok a holló?

— Kár — feleltem meglepetten —, azt mondja, hogy kár, az ige is
ebből származik: károg.

— Ezt mondja? — ingatta a fejét Jean.

— Ezt — erősítgettem.

— No látod, a francia holló nem ezt mondja. Csak annyit mond, hogy
Krrr... Krrr... S gondolod, hogy az angol azt mondja, hogy: More... more...

Hasonló cimű könyvek

Radnóti Miklós további könyvei