Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

Két nap az élet

Fülledt nyári szombat délután. Tengerkék ég, égszínkék tenger. Lustán nyújtózik a fövenypart a halkan surrogó, elhaló hullámokba... De ezen a napsütötte francia tengerparton, ezen az egyre keskenyedő földsávon francia és angol katonák tízezrei várják szívszorongva a behajózást, az élet lehetőségét. Előttük a tenger, mögöttük a közeledő német hadsereg, felettük a horogkeresztes bombázók: Dunkerque, 1940 júniusa. Ebből a tehetetlen várakozásból ki akar törni egy francia katona, és két nap alatt megjárja a poklot, megpróbál mindent, csak hogy tovább élhessen... Tiszta szerkezet, sodró lendület, lüktető izgalom, mélységes emberiesség teszi felejthetetlenné a 2004-ben elhunyt Robert Merle Goncourt-díjas regényének megrázóan hiteles mondanivalóját.

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
2 ajánlat
bedo
500 Ft
tovább a boltba
lyravac
3 499 Ft
tovább a boltba

Részletek a könyvből

hátrafordult. Maillat eleresztette. Nem Atkins volt.

— Ne hagyjon magamra!

— Közel a part.

— Ne hagyjon magamra! — kérte a katona. Hangja mély volt, elcsigázott és rimánkodo.

— Egyedül is kiér.

— Nem — mondta a katona, és valamit érthetetlenül hebegett.

— Mit beszél?

— Fáj mindenem — felelte tisztán a katona. — Istenem! — f'?zte hozza, és újból lebegni kezdett.

— Istenem! Istenem! Istenem!

Ott lebegtek egymas mellett a vizen, a mentílöv fenntartotta 'Iket.

— Kitolom a partra — Szólt Maillat.

Megfogta a katona kezét, de az fülrepeszt'lén felorditott, és mind a két kezét kirántotta a
vizb'II. Maillat rápillantott. Egyik ujján sem volt köröm, s az els? ujjpercen nyers és véres volt
a hús.

— Szent ég! — mormolta Maillat.

Vállon ragadta, de a katona rémülett'Il eltorzult arccal nyomban feléje fordult.

— Ne nyúljon hozzám!

— Valahogy mégis meg kell fognom. Elkapta zekeje gallérját.

— Fáj — mondta a katona.

Ezúttal nem kiáltott. Halkan, szinte menteget'Izve beszélt. Maillat elengedte.

— Es itt?

Megmarkolta a ment?övet. A katona area eltorzult, de nem szólt egy szót sem. Maillat tolni
kezdte maga el'Itt. Rendkívül lassan úszott. Csizmája megtelt vízzel, lehúzta, alig tudta fent
tartani a lábát. Úgy rémlett, mindennek sose lesz vége, de Maillat kés'Tbb megértette, hogy
csupán néhány métert úszott, miel'Ttt töldet én.

— Most mar leállhat. Fel tud állni?

A katona megprobalta, de ordítva, teljes hosszában elvágódott a vizben. Maillat ismét tolni
kezdte. De a víz már nem volt elég mély, s a katona, amint teste a homokhoz súrlodott,
nyöszörögni kezdett.

— Kiviszem a karomban — közölte vele Maillat, és föléje hajolt.

A katona remülten rámeredt.

— Ne nyúljon hozzám!

— Muszáj! Nem maradhat itt egész ej szaka a vízben.

A katona nem válaszolt, behunyta a szemét. Maillat átkarolta a derekát. Többször
nekirugaszkodott, amig felemelte.

— Istenem — nyöszörgött a katona. — Istenem! Istenem! Majd halkan és lágyan nyögdécselni
kezdett, mint egy gyerek.

A partra érve, Maillat megbotlott valamiben. Majdnem elesett, s csak nehezen nyerte vissza
egyensúlyát. Amennyire csak lehetett, gyöngéden letette a katonát a homokra. A szerencsétlen
t?rt mindent, magatehetetlenül. Feje tompán a homokhoz koppant. Nem mozdult, szemét
lchunyva tartotta. Amint föléhajolt, Maillat látta, hogy nincs szemöldöke.

Noha már kés'Irejárt, a parton meg egy csomo francia baka ?gyelgett. Maillat odahívta az
egyiket, és megkérte, segitsen lehúzni a csizmáját.

— Fent voltal rajta? — kérdezte a baka a lángoló tehergílzösre mutatva.

— Fent.

— A kutyafáját! — kiáltotta a baka. — Ezek aztán bekapják a legyet, szegények!

Úgy beszélt, mintha egy tutballmerk'lzésen volna. Egy mérk'3zésen a T?z meg az emberek
között. Ahol aT?z er?sebb. Nem, itt nincs helye vitanak. A T'?z els'.7 klasszis! Hogyan is
tudnak a fiúk legy'Imi'?

— Köszönöm.

— A kutyafáját! — kiáltotta a baka. — Ezeknek alaposan bet'Ytenck!

Egészen belehevült. Neki olyan volt az egész, mint egy merk'Izés. Persze hogy az er'Isebbik
csapat gy?z.

— Kivancsi vagyok, mit tennél a helyükben.

— Én? — kérdezte a baka. Sértetten hozzat'lzte: — Hallod-e, te is jol adod.

Végül is neki közvetlenül semmi köze nem volt a dologhoz. Csak nézte. Egyszer'Ien csak
nézte. Megsem kell összekavami a dolgokat.

— Köszönöm a segitseget.

— Hadd a fenébe — dünnyögte ellenségesen a baka. Elment. Maillat az angol felé fordult.

— Jobban érzi magát'.!

— Fazom — mondta az angol. Maillat fölébe hajolt.

— Én kiúszom a tengerre, megkeresem a cimboramat. Rögtön visszajövök. Magara bízhatom
addig a csizmámat'.7

— Tegye a fejem ala — felelte halkan az angol.

Mihelyt belegázolt a vizbe, Maillat érezte, hogy rettenetes kimerültség fogja el. A gÉIZös
még egyre ott langolt el'Itte. A parton járó katonák alig vetettek rá egy pillantást
elhaladtukban A hajó pedig egett. Magányosnak látszott, mintha mindenki elhagyta volna.
Komor tömege és magas langkoronája kivált a még vilagos égbolt alól. Enyhe id? volt.
Ragyogó júniusi este; a tenger olyan csendes volt, hogy a fövényen elhalo hullamok szinte
nem is hagytak tajtékot maguk után.

Maillat lecsatolta ment'Iövét, a homokra dobta, s anélkül, hogy egy pillanatra is levette
volna szemét a g'Izösr'Tl, lépett néhányat. Valami hevert a laba el'Itt; letekintett. Megértette,
hogy az imént a vízb'?l kijövet, ebben botlott meg. Anyaszült meztelen emberi test volt, a
gyomor fölött kettészelve. Törzse es fej e mashova eshetett, talán a tengerbe. Az emben'ones
szemérmetlenül és lélektelenül feküdt el'Itte, hosszú izmos lábát természetesen kinyújtotta,
mintha pihenne. Maillat mozdulatlanul nézte. Különösen a hulla hasa kötötte le a figyelmét. A
fehér b'Ir, a laza izmok és a lágy esipílhajlat azt a látszatott keltette, hogy a esonk tovább él a
szörny? seb alatt. Maillat lehajolt és megérintette. Még nem h'Ilt ki. Néhány arra járó katona
észrevette, mit csinal. Az egyik hátrafordult, és odakiáltott neki valami oesmány tréfát.
Maillat hallotta halkulo röhögésüket.

A víz szinte meleg volt, s Maillat-nak csizma es mentílöv nélkül könnyebben ment az úszás.
Nehany karesapással elérte a g'.7zöst. Az embertürt meg egyre ott szorongott a mellvéd
mellett, a hajófarban. A lángnyelvek, legalabbis látszólag, még nem harapöztak el a
parancsnoki hidon túl — de Maillat csak a legmagasabbakat látta közülük. A kezd etbcn
hallhato ordítás megsz'Int, nyöszörgesfele váltotta fel. Vegtelen, egyhangú, éles nyöszörgés
volt ez, olyan, mint az asszonyi hüppögés. Valahányszor a lángoszlop a hajo fara felé
kigyozott, a nyöszörgés feler?södött. Maillat ilyenkor látta, hogy az emberek könyörögve az

Robert Merle további könyvei