Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

Malevil

Robert Merle (1908-2004) öt híján száz évet élt meg, de bízvást elmondható, hogy már életében halhatatlanná lett. Különösen szívükbe zárták őt a magyar olvasók. Művei - a Mesterségem a halál, A sziget, az Állati elmék, a Védett férfiak vagy a tizenhárom kötetes Francia história-sorozat darabjai és a többi - még a szerző életében nem kevesebb, mint nyolcvanegy kiadásban és összesen három és fél millió példányban jelentek meg nálunk, és népszerűsége az elmúlt évtizedben sem hagyott alább. Nagy sikerei közül is kiemelkedik a katasztrófavíziós antiutópiák egyik legnagyszerűbb előképe, az 1972-es Malevil. Apokalipszisfreskó és klasszikus túlélőhistória, egy szélsőséges helyzetbe zárt közösség működésének és esélyeinek analízise, egyúttal lebilincselő kalandregény ez a könyv. Hősei arra ocsúdnak egy sziklafal védte dél-franciaországi várkastély borospincéjében, hogy pusztító atomkatasztrófát éltek túl. Vajon elegendő esélyt ad-e némi élelem, jószág és vetőmag, hogy ne pusztuljanak éhen? S ami legalább ilyen fontos: sikerül-e újjászervezniük az életüket és megvédeni magukat az új barbárság váratlanul felbukkanó erőivel szemben? A regénybeli sötét jövő dátuma, ahogy például Orwell 1984-es éve is, immár a múlté. De megnyugvásra semmi ok: a történet aligha ért véget.

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
9 ajánlat
regikonyvek
1 078 Ft
tovább a boltba
regikonyvek
1 078 Ft
tovább a boltba
regikonyvek
1 848 Ft
tovább a boltba
regikonyvek
1 848 Ft
tovább a boltba
bedo
500 Ft
tovább a boltba
bigbandi
500 Ft
tovább a boltba
bedo
500 Ft
tovább a boltba
lyravac
750 Ft
tovább a boltba
lyravac
750 Ft
tovább a boltba

Részletek a könyvből

terve. Nagyot rikkantok:

- Gyere csak, Menou! Meg mondom én, ha! a tiacskád!

Kézen fogom, húzom a lakótorony felé. A többiek követnek. Átvágunk az első emeleti tágas eló'téren. Megállok a fürdőszoba ajtaja előtt,
lenyomom a kilintset. Hiába, kulcsra zárták belülró'l. Megdöngetem a nehéz tölgyfa ajtót:

- Itt vagy, Momo?

- Ajteni, ajato bébé!- hangzik fel Momo csataki áltása.

- Vele van Mielte - mondom. - Egyhamar rem jön elő ate Momód.

- De mit művel vele az a lány? Mit'? - riadozik Menou.

- Nem tesz kárt benne, annyi szent - hahotázik Peyssou, ahogy a torkán kifér, a oombját csapkodva és közbe—közbe Jaocjuet vállát.
Nevetnek a többiek is, nevetnek és kurjongatnak. Erdekes. Momóra egy cseppet sem féltékenyek. Hja, ő malevili, az ugye mindjárt más. Közülünk
való. Nincs ki ugyan a négy kereke, de sebaj, a mi emberürk. Nagy külörbség!

- Megfürdeti, nekem mondta is, hogy meg fogja fürdetri - közlöm.

- Szólhattál volna - pattog Menou. - Majd elkaptam volna a grabanrát!

Általános tiltakozás. Csak nem akarná Mietb-nek megtiltan', hogy tisztára sikálja Momót. Úgyis úgybüzlik, minta bakkecske! Azcsak jó, ha
Miette kivakarja a koszból. Nem is szólva egyebekről. Hogy megbeteged het. Megtetvesedhet.

Menou vérig sértődik.

- Az én Momóm sosem volt még tetves - mondja. De hazudik, és ezt mindenki tudja. Soványan, riadtan jár fel-alá az ajtó előtt, mint a kotlós,
aki a csibéjét keresi. Nem meri Momót kihívni, nem mer bezórgetni, tart tőli.'nk. Meg egyébként is tudja, mit felelne Momo.

- Ezek a jóttmentek - dúl-fúl dühében. - Gondoltam én mindjárt, mihelyt megláttam őket, hogy csak bajra jönnek közénk. Vademberek, nem
valók egy fedél alá becsületes keresztérryemberekkel.

Falvine megadóan várja a folytatást. Úgyis ő issza meg a levét, az hétszentség! Mert ugye Jaoduet fém, őt egy rossz szóval nem illeti
Menou. Miette-nek meg sok a védelmezője. De bezzeg a szegény Falvine...

- Jöttmentek? - nezek szigon'ran Menoura. - Hát ezt honnan veszed? Falvine a tulajdon édes unokahúgod.

- Szép kis unokahúg! - sziszegi Menou.

- Hát ha úgy vesszük, te sem vagy éppen a legszebb - vágok vissza tájszólásban. - Eredj, hozzál inkább tiszta fehérneműt Momónak. Es
ráadhatnád már a hármas számú nadrágját is, ez csupa rongy.

Felmegyek a szobámba, felviszem a puskákat, és felaggatom az állványra, hogy gyónyörködjek a látványban.

Colint értem szalasztják, amikor a fürdőszoba ajtaja végre meg nyilk.

Momo a fonott széken üldögél, újdonatúj sárga-kék levélmintás fürdököpenyembe burkolózva. (Az esemény napja előtt vettem.) Tiszta, mint
a patyolat, és virágos jókedvében van. Fülig ér a szája, csillog a szeme. Mielte mögötte álldogál, és a művében gyönyörködik. Momóra rá sem
lehet ismerni. Bőre több árnyalattal világosabb a megszokottnál, arra tükörsima, a haja megnyírva, megfésülve. Büszkén trónol a széken, és
illatozik, mint egy kurtizán, Miette egy egész üveg C harel parfümöt locsolt rá, amit Birgitta szekrényéböl kotort elö.

Valamivel később hatszemközt fontos ügyben megbeszélést tartunk a szobámban Colinnal és Peyssouval. Ök aztán elvonulnak a Rhunes—
partra körülnézni. Én lemegyek a nagyterembe. Az árlalmattan eső és az ártalmas Fulbert távozása jó kedvre derített, fütyörészve lépek Menou
mögé. Egyedül van, egy lábas fölé hajol, csak a hátát látom:

- Mi jót főzöl nekünk, Menou?

Hátra se néz, úgy feleli:

- Majd meglátod.

Aztán megfordul talkanfelsikolt, elfuja a szeméta kömy.

- Összetévesztettelek a nagybátyáddal! Én is elérzékenyülök.

- Szakasztott így lépett be ő is, fütyörészett, és azt kérdezte: mi jót főzöl nekünk, Menou? Még a hangod is akkurát olyan, mint az övé. A
szívverésem is elállt bele!

Elhallgat, majd így folytatja:

- Mert jó kedélyű ember volt ám a nagybátyád, Emmanuel. Szerette az életet. Akánsak te. Olykor jobban is a kelleténél - teszi hozzá, hirtelen
magára eszmélxe, mert amióta Menounk megöregedett, erkölcscsó'sz és nőgyülölö.

- Ugyan már - mondom, mert tudom, mit gondol, ha nem is mondta ki. - Csak nem veszed rossz néven Miettetől, hogy tisztára mosdatta a
fiadat? Nem vette el tőled. Csak ki pucoválta.

- Beszélj csak, beszél! - legyint.

Elárad bennem az öröm. De jó, hogy Menou felemlegette a bácsikámat, hogy hozzá hasonlított! És mert egy hónap óta egyre—másra
legorombítottam, hogy ne csipkedje már annyit Falvine—t, elvégre ami túlzás, az túlzás, engesztelésül rámosolygok. Elérzékenyül. Sürgősen hátat
fordít. Van szíve, lám, a szívós kisöregnek, csak vastag kéreg fedi.

- Megkérdezhetem, Emmanuel - mondja, rövid szünet után -, miért nem akartál gyónni? Jót tesz ám a gyónás. Tisztít.

Nem hittem volna, hogy ma este még teológiai vitába bonyolódom Menouval. Szétvetett lábbal, zsebre tett kézzel állok a kandalló előtt. Ez a
nap nem olyan, minta többi. Rajtam még a temetési díszruhám. Majdnem olyan méltóságteljes vagyok benne, mint Fulbert.

- Ha már szóba hoztad a gyónást, Menou, kérdezhetnék én is valamit?

- Kérdezz csak - feleli -, tudod, köztünk nincs helye titkolódzásnak.

Figyelmesen néz rám, alulról felfelé. Felszegi kis halálfejét, kihúzza csupa csont derekát, kezében a merőkanál. Csakugyan nagyon kiisi az
én Menoum. És olyan sovány, hogy majd elszáll. De micsoda szeme van! Okos, bátor, tüzes.

- Meggyóntad Fulbert-nek, Menou, hogy olykor kicsit komiszul bánsz Falvine-nal?

- Még hogy én! - háborog Menou. - Én bánok komiszul Falvine—nal? De hisz mindennap kiérdemlem az üdvösséget azzal, hogy elviselem ezt
a mázsás keresztet.

Rám néz, és mint akit hirtelen lelkifurdalás fog el, bűnbánóan hozzáteszi:

- Komisz vagyok én sokszor, igaz, de nem Falvine-nal. Momóval, látod, sokszor komiszkodom. Nem hagyom békén, mindig zsémbelek
vele, megkeserítem az életét. Még meg is ütöm olykor, szegény kicsikémet, az ő korában! Aztán persze szánom bánom. Meg is mondtam
Fulbertnek.

Komoran hozzáteszi:

- De ez nem mentség.

Felnevetek.

- Mit nevetsz? - kérdezi megütődve.

Belép a nagy Peyssou és Colin, érkezésük véget vet a beszélgetésnek. Kár. Alkalomadtán megmondom majd Menounak, hogy a gyónás
nem ott tisztította meg a lelkét, ahol a folt van.

Aznap este,a közös vacsora Ltán, amelyet verdégürk elhívozása fotytán könnyű szíver költi'nk el, megtarthk második plenáris gyüésíjnlet
a kandalló körül.

Azelsö menetben egynargúan megszavazzuk, hogynem fogadjuk be a Fubert küldte káplántA másodikban Peyssou és Colinjaxaslatára,
s megintcsak egyhangúan megválasztanak Malevil apátplébánosának.

THOMAS JEGYZÉI'E

Elolvastam ezt a fejezetet, és lelkiismeretem megnyugtatására a rákövetkezöt is. Emmanuel ott sem mond többet a gyűlésről, amely
Peyssou és Colin javaslatára egyhangúan megválasztotta Malevil papjává.

Gondolom, az olvasó meglepődött. En is. Van is min, ha három sorban tudósítják az embert egy több mint háromórás tanácskozás
eredményéről.

Azon is eltöprerghet az ember, hogy jutott vajon Peyssou és Colin eszébe ez a jaxaslat, és főkért: hogyan szarazl'atth meg mi ketten
Meyssonnier-val?

Felelek mindkét kérdésre.

1. Mindenekelőtt közlöm Colin tanúvallomását. A szavazás másnapján, a raktárban kifaggattam, míg Emmanuel Malabárt iskolázta a külső
udvaron. Szó szerint idézem Colint:

- Hát persze hogy Emmanuel kért meg bennünket, Peyssout és engem: javasoljuk ó't Malevil papjának. Gondolhatod, nem a magunk esze
után sütöttük ki. A szobájában kért meg rá, Momo fürdője után. Az érveit ismered. Untig elégszer elismételtük tegnap este. Ad egy: nem tűrhetjük,
hogy Fulbert kémet küldjön a nyakunkra. Ad kettő: nem foszthatjuk meg a misehallgatástól azokat, akik közülünk misét óhajtanak hallgatni. Mert ha
mégis, Malevil fele La Rogue—ba jár majd át vasárnaponként, a másik fele meg itthon marad. Es oda az egység, egészségtelen állapotok
alakulnának ki Malevilban.

- De Colin, te is tudod, hogy Emmanuel nem hisz Istenben.

- Erre nem mernék megesküdni. Sőt. Azt mondom neked, pajtás: véleményem szerint Emmanuel mindig is húzott a valláshoz. Csak egy
bökkenő volt: ő akart volna önmaga papja lenni.

Elakad, rám villantja azt az ő híres mosolyát, és hozzáteszi:

- No lám, hát nem elérte!

Nézetem szerint Colin tanúvallomásában külön kell választanunk a tényt és a kommentárt. A tény: Emmanuel titokban megkérte Peyssout és
Colint, javasolják öt Malevil plébánosának. A kommentár. Emmanuel mindig is húzott a valláshoz.

A tért,/vitathatatlan, Peysou is megerősítette. A kommertár vitatható. En legakább amak tartom.

2. Nem egyszer szavaztunk, hanem kétszer. Az első szavazásnál mellette volt: Peyssou, Colin, Jaocjuet, Menou, Falvine és Mielte. Ketten
tartózkodtunk, Meyssonnier és én.

Emmanuel nagyon a szívére vette a tartózkodást. Nem tudjuk, mit cselekszünk! Gyengítjük a pozícióját! Fulbert úgy tálalja majd La Rogue-
ban a két tartózkodást, mint bizalmatlansági szavazatot. Egyszóval: aláássuk Malevil egységét! Ha nem gondoljuk meg magunkat, ő nem is
vállalhatja a papságot, átengedi a terepet Fulbert kreatúrájának, és fütyül mindenre.

Egyszóval, hogy finoman fejezzem ki magam, Emmanuel némi nyomást gyakorolt ránk. És mivel a többiek máris úgy méregettek, mint két
kígyót, akiket Malevil saját keblén melengetett, továbbá, mivel láttuk, mennyire feldúlta a dolog Emmanuett, s hogy csakugyan képes mindent félbe—
szerbe hagyni, engedtünk. visszavontuk a szavunkat, kimondtuk elvben, hogy szükség van egy újabb szavazásra, és másodszor igennel
szavaztunk.

lgy csikarta ki Emmanuel, amit akart: egyhangú megválasztását.

Hasonló cimű könyvek

Robert Merle további könyvei