A Sharpe testvérek egy éjjelen rettenetes körülmények között elveszítik a szüleiket. A tragédia leginkább Olivert, a legidősebb fiút viseli meg, akinek hosszú éveken keresztül súlyos titok nyomja a lelkét szülei halálával kapcsolatban. Az árvák gyámja anyai nagyanyjuk lesz, aki az évek múlásával egyre ingerültebben szemléli, ahogy unokái botrányos életvitelükkel borzolják a főúri körök kedélyét. Így hát tizenkilenc évvel a tragédia után ultimátumot ad a testvéreknek: vagy családot alapítanak egy éven belül, vagy megvonja tőlük a járandóságukat, és az örökségükről is lemondhatnak. Oliver azonban ravasz tervet eszel ki, hogy eltántorítsa a szándékától az asszonyt. Egy szerencsétlen véletlen folytán ehhez partnert talál az Amerikából érkezett gyönyörű Maria Butterfieldben, aki eltűntnek hitt jegyese felkutatására érkezett Angliába. Oliver alkut ajánl neki: játssza el menyasszonyát, ő pedig cserébe megkeresteti Maria vőlegényét. A fordulatos és lebilincselő ,,színjátékban" lassan feltárulnak az igazi, rejtett érzések: fény derül az Oliver életét meghatározó nyomasztó titokra, és arra is, miért tűnt el Maria vőlegénye. A 19. századi Angliában játszódó regény minden sorában érzéki, szenvedélyes és felkavaró mű. Szerzője, Sabrina Jeffries amerikai írónő, a New York Times bestsellerírója, aki ezzel a művével végre Magyarországra is eljutott.
Írd be a könyv címét vagy szerzőjét a keresőmezőbe, és nem csak saját adatbázisunkban, hanem számos további könyvesbolt és antikvárium kínálatában azonnal megkeressük neked!