Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

ABIGÉL

"Életbe oltott életek Szabó Magda csodája Szabó Magda 1949-ben megkapta a Baumgarten-díjat, és mégsem. Reggel még benne volt a lapokban, de az átadásra már nem mehetett el. Visszavonták tőle. Az indoklás szerint (ami nem hivatalos) részben azért, mert tudott latinul, ráadásul tanította is. Részben „polgári származása” miatt. (Ha tudták volna, hogy ógörögből is perfekt, tán még el is ítélik.) Baumgarten Ferenc Ferdinánd díja körül mindig is viharok voltak. Már akkor kezdődtek, amikor meghalt, végrendeletében váratlan módon hatalmas pénzt hagyott arra, hogy írókat díjazzanak. A rokonok évekig támadták a végrendeletet, hiába. Babits mint főkurátor osztotta rendületlenül. Támadták a díjat, mert liberális. Támadták azért, mert nem. Megkapta Karinthy Frigyes, megkapta Wass Albert, már csak hogy nőjön a zavar. És Baumgarten Ferenc Ferdinánd csak mosolygott ezen odaföntről. Nem volt mágnás, bankár – „csak” esztéta és kritikus. Aki itt hagyta Magyarországot, majd Németországban telepedett le, és ott lett német író. Mindössze két kötete jelent meg a számtalan, az újságokban megjelent esztétikai írásai mellett. Közel egymillió pengős vagyonát a nevét viselő alapítványra hagyta. És abból a halálán túl is évtizedekig ellátta a magyar írókat, megmentette a pénzzel, akiket meg kellett menteni."

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
3 ajánlat
regikonyvek
2 549 Ft
tovább a boltba
lyravac
1 700 Ft
tovább a boltba
lyravac
2 999 Ft
tovább a boltba

Részletek a könyvből

étkeztek, vagy szombatonként Zsuzsanna is jelen volt az ötödik osztályt értékelő értekezleten,
hacsak nem akartak kínos feltünést kelteni, nem mutatkozhattak együtt. Arra is rájöttek, hogy
Zsuzsanna ugyan szinte állandóan benn tartózkodik a Matulában, s ha mégis elmegy a
diakonisszaintézetbe, a püspökhöz vagy, mondjuk, a fogorvoshoz, mindig meghagyja az
ügyeletes testvérnél a telefonszámát, sőt a naposnak is megmondja, hol érheti el, ha hirtelen
szüksége volna rá valamelyik ötödikesnek; Zsuzsannáról tehát elképzelhetetlen volt, hogy városi
útjain más vezesse, mint megbízás vagy kötelesség. Kalmárról ugyan nem lehetett elmondani
ugyanezt, Kalmár először is a folyosórács túlsó felén lakott, a tanári lakhelyen, s onnan másik
kijárás vitt az utcára, tehát elvileg jöhetett—mehetett kedvére, mikor nem volt ügyeletes, csakhogy
kettőjük életrendje mégse volt összehangolható, abban meg éppen nem lehetett a kezükre járni,
hogy valahol tanúk nélkül találkozzanak, hacsak ők maguk meg nem próbálják szervezni ezt,
ami Zsuzsannát ismerve, nem volt nagyon valószín'i. Hogy a prefekta nem lehet közömbös az
iránt, ami Kalmár arcán a vonaton felsugárzott, afelöl senkinek nem volt kétsége; az ötödik
osztály el se tudta képzelni, hogy ha közöttük mindenkinek annyira tetszik Kalmár Péter, éppen
Zsuzsannának ne tetszenék, és órákat töltöttek azzal, hogy a prefekta és Kalmár leheőségeit
boncolgatták. Ha a diakonissza lámpagyújtás után véletlenül rájuk nyitott, és elcsendesítette a
beszélgetőket, azért volt mulatságos és döbbenetes is, mert az ötödik osztály fecsegése ilyenkor
olyan önzetlen volt, amilyen önzetlenséget Zsuzsanna az élet egész más területein várt volna el a
gyerekektől. Honnan sejthette volna, hogy az ő esküvőjét rendezik meg ilyenkor képzeletben;
azon töprengenek, hogy kellene megfésülni őt a nagy alkalomra, s egyáltalán miféle frizura
csinálhatö abból a hosszu hajból. A Matulában tartott esküvökről Torma tudott a legtöbbet, aki
még hatéves se volt, hogy idekerült a nagybátyjához, és aki még ismerte az azóta nyugdíjba ment
öreg altiszteket, akik a század elején kerültek az intézetbe, és már Horn Mici esküvőjén is
asszisztáltak, azon a bizonyos legelső matulás esküvőn, amelynek egyik tanuja állitolag Kőnig
volt. Ezt nem akarta elhinni senki, pedig Torma azt mondta: ,,Bizony Isten!" — és ettől mind
elhültek, mert irtózatosan nagy bün volt az esküdözés. Torma állította, hogy Kőnigről mindig
úgy beszélt az a kapus, aki a mostani előtt ült a portán, és tavalyelőtt ment nyugalomba, hogy a
Jézus sem érti, hogy lett belőle ilyen nyavalyás, nem ilyen volt az fiatalabb korában. Nem hittek
Tormának, pontosabban neki igen, csak azt gondolták, viccelt vele az az altiszt. Hogy Mici,
éppen Horn Mici engedte volna oda a fiatal Kőniget a saját esküvőjére tanúnak, na, ez teljesen
valószínűtlen. Murai azt ajánlotta Ginának, ha majd hozzámegy Ferihez, és valóban itt tartja az
esküvőjét, talán alkalmazza ö is Kőniget az egyik tanúnak. Majd ott fog állni az úrasztalánál, fél
kezében ételcsomag, a másikban a Hilvédős sapkája, és könnyezve hallgatja végig, hogy esküszik
Gina örök hűséget Ferinek; elvégre ha Horn Mici így csinálta, tartsák magukat ök is a
tradícióhoz. Majd kiestek az ágyból, úgy mulattak az ötleten, és Gina azt nyöszörögte, neki már
a hasa is fáj a visszafojtott nevetéstől, egyébként nagyon köszöni a szívességüket, de az itteni
,,Kőnig a tanúm" tradíció viszonzásaképpen ő is felajánlaná nekik egy iskolai hagyományt,
elvégre hol van az megírva, hogy mindig csak Horn Mici és követői alakítsák a Matula
szokásait. Az ötödik osztály lázas érdeklődéssel hallgatta, hogy Gina régi iskolájában legtöbb
esetben megmentette a leckét rosszul tudó növendékeket a feleléstől az, ha belerúgtak a névadó
Sokoray Atala szobrába; ám Salm, akinek a leltári sorsolás az iskolaalapító püspököt, Matula
Jánost juttatta férjül, azonnal magából kikelve tiltakozott, és ordítani kezdett, hogy az ő férjét
ugyan ne rugdossa senki, mert vele gyűlik meg a baja. Ezen megint annyira kellett nevetni, hogy
már fájt a szájuk. Murai megkérte Ginát, tekintettel Matula Jánosné Salm Gizella rendkívüli
érzékenységére, ajánljon valami mást a Sokoray Atala Gimnázium szokásaiból. Ginának akkor
hirtelen nem jutott eszébe semmi, de másnap, Kőnig első óráján, éppen dolgozatíráskor hirtelen
visszatért egy emlék, és Gina arca, ugy felragyogott, hogy König tüstént megtudakolta, ugyan mi
villanyozta fel ennyire, és lehetséges-e, hogy ilyen lelkesík'i hatással van rá az a tény, hogy
magyardolgozatot írnak.

Kőnig változott a kirándulás óta, kevesebbet mosolygott, ritkábban kezdett beszélgetést a
tanulókkal, mintha annyira szégyellné magát, hogy olyan siralmasan viselkedett, hogy nem is
kívánna már társalogni senkivel. Gina nem válaszolt neki — ezt is csak Kőniggel lehetett
megtenni, hogy nem felelt neki az ember —, s mikor visszahajolt a dolgozattüzete felé, oldalba
könyökölte Kis Marit, akinek, akárcsak Tormának, mióta kibékült az osztállyal, visszatért a
hibátlan látása, s ismét mellé ült. Mari megértette, hogy valami ötlete támadt, s mihelyt
szünetben párosával körbekeringenek a folyoson, ahogy a szabály eőírja, és úgy tesznek, mintha
a leckét ismételnék, a lecke félhangosan olvasott sorai közé majd belemondja, mi az a nagyszerű
dolog, ami eszébe jutott. Egyelőre messze volt a csengetés, maga Gina semmire se jutott a
fogalmazásban, iparkodnia kellett, ha jelesen meg akarja oldani a feladatot. A Matulában mindig
két órát kaptak dolgozatírásra, az elsőn csak a piszkozatot kellett elkészíteniök. ,,Levél a
frontra!" — ez állt a táblán. Gina írt, írta, amit mindannyian, bátorította a hősöket a harctéren,
hogy álljanak helyt, és megígérte nekik, hogy itthon, a maguk munkaterületén ök is jól fognak
dolgozni; arról is biztosította a katonákat, hogy ne sajnálják a vérüket, mert szent célért folyik a
háború, ha meg véletlenül az életüket is kívánná a végső győzelem, az életben maradottak
hűségesen megőrzik majd az emlékezetüket. Mire igazán belemelegedett, és megírta, amit Kőnig
várt tőlük, ugyanazt, amit Magyarország minden intézetében megírtak 1943 novemberében,
valahogy elment a jókedve is. Végig-pillantott a füzetek fölé hajlo fejeken, és arra gondolt, ők
aztán igazán mindenről beszélgetnek éjjelente, csak a háborúról nem, pedig a háború ott él
valahol mélyen mindannyiuk tudatában, és alig van olyan lány, akinek valakije ne volna a
fronton. És mégis: ők csak szerelemről suttognak mindig meg a tanárokról meg a leckéről, és
őkívüle aligha töri még a fejét valaki az ötödik osztályban, miért is kezdődött ez a háború, és
miféle véget ígér. Volt gyászruhás a matulások között, ez volt az egyetlen elütő viselet, amit a
rendtartás megtűrt a köpeny alatt: egy elsősnek esett el a nyáron az édesapja meg egy hetedikesé,
az árvák pityeregtek olykor, ha veszteségük eszükbe jutott, de nyilván azok gondolata se terjedt
odáig, hogy azt mérlegeljék: történhetett volna másképpen is, ami történt. Gina számára külön
teher volt a tisztánlátás súlya, amit apjának köszönhetett. Kalmár a történelem- meg a
honvédelmi órákon olyan riasztó képet festett arról, aki kétkedésével vagy pláne ellenállásával
megbontja a nemzet egységét, s olyan ékesszólóan hirdette minden alkalommal a háború
szükségességét, áldozatokat szedi, de végső eredményében mégiscsak jót hozó voltát, ujra meg
ujra elismételve, hogy ha a nemzet kivívja a diadalt, végre rendet teremthetünk magunk körül
Európában, és visszavehetjük jogos tulajdonunkat, hogy ha nincs a tábornok és a vele folytatott
sorsdöntő beszélgetés Hajda úr cukrászdájában, Gina maga se gondolkozik másképpen, hisz
Pesten is folyton ezt hallotta a Sokoray Atalában meg Mimó néninél.

Jó volna, ha itt a Matulában akadna egy olyan ember, mint az apja, aki tudja, mi az igazság, s
akitől valódi híreket kaphatna a helyzetről, hogy következtetni tudjon, meddig tarthat még a
háború, és mikor tér majd vissza az élet a rendes kerékvágásba. Ám a Matulában — legalábbis
látszatra — mindenki lelkesedett a harcoló Magyarországért, s Kalmár olyan szuggesztív szónok

SZABÓ MAGDA további könyvei