Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

Mondják meg Zsófikának

Mit jelent az, ha egy gyerek nem stimmel? Hogy rossz? Zsófika a regény főszereplője nem tartozik az eminens tanulók közé, látszólag mindig bajt okoz, esetlenül csetlik-botlik a világban. Egyetlen ember volt, aki mindig megértette őt, az apja Élete utolsó percében is gondolt rá... miután rosszul lett, csak egyetlenegyszer szólalt meg már, azt mondta: Mondjátok meg Zsófikának Valamit üzenni akart neki, de mit? Már nem tudta befejezni a mondatot. Zsófika egyedül kell hogy megkeresse, mit csináljon, ha stimmelni akar. És Zsófika nemhogy kitűnőre vizsgázik emberségből, helytállásból, de ösztönös gyermeki ráérzéssel beleszól a felnőttek életébe... És ami a legfontosabb, közben igazi társakra, barátokra lel a felnőttek között.

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
1 ajánlat
konyvlabirintus
1 500 Ft
tovább a boltba

Részletek a könyvből

párhuzamosan. A Katona utcán lakik Jóska is meg a Lemberger Katiék. Vajon hol tölti ezt az estét
Viki, s mit csinálhat az ágyban Dóraí7

Az iskolakapu kivilágosodott. Szokatlan volt ilyen későn, felügyelt rá. Az ajtót kinyitották, előbb
Székely lépett ki, aztán senki, aztán nagy sokára meglátta a kiszűrődő világosságban a Pongrácz fehér
fejét. Székely segíteni akart neki, de elhárította a kezét, bot volt a baljában, húzta-tolta a
gipszharisnyáját. Nagyon lassan jött, de csak jött. Székely utánakiáltott, hogy egy fél óra mulva érte
jön, aztán visszacsukta a kaput. Pista bácsi csak akkor ismerte meg őt, mikor már leereszkedett mellé
a padra. Köszöntek egymásnak. Pongrácz láthatólag nem örült az ismerősnek, de ha egyszer mellé ült
le, ott maradt.

— Délben kellett volna inkább, vagy kora délután, hogy egy kis nap érje — mondta Márta. — Kellene a
napsugár.

Pista bácsi egy darabig nem válaszolt, aztán azt mondta, nappal teli a tér emberrel. Nem szereti, ha
nézik, nincs mit nézni a sántákon. De hogy mennyire meleg van ideki, az ember nem is hinné, odalenn
ojan nyirkos a lakás, mint a kripta.

Szabó Márta a lábáról kérdezősködött. Hétfőn kell kontrollra mennie az SZTK—ba, mondta Pongrácz.
Járogipszje van, nemtőkocsit nem küdnek: miképpen képzelik, hogy elbandukol odáig, nem tuggya.
Mégjő, hogy nincs ojan messze.

— Majd a kislány elsegiti — biztatta Márta.

— Annak főznie kell — morogta Pista bácsi, aztán hirtelen ránézett Mártára, mintha ez a gondolat
valami mást, de ezzel összeliiggőt juttatott volna az eszébe.

— A tanárnő csak tanittya, vagy az osztályfőnöke is? — kérdezte.

— Az én osztalyomba jár.

— Oszt nem tutta elintézni, hogy az a részeg ne abaj gassa?

Csak tudná, miről beszél! És milyen csúnyán néz rá, ez megint az a Pongrácz—féle, ,,ugyan minek
kapjátok azt a nagy fizetést odafenn"—nézés, amikor a leszakadt táblát erősiti fel újra, vagy bevág egy
kitörött ablaküveget, ő meg ül a katedrán, verset elemez, s láthatólag nem dolgozik semmit. ,,Örökké
futkároztok családot látogatni, beleverni az orrotokat a szegény ember dőgába —ez volt Pongrácz
arcán —, aztán mikor igazan segiteni kéne, csak meregetitek a szemeteket, nem tuttok tik semmit."

El kellett ismernie, hogy nem tudja, miről beszél. Pista bácsi előkereste a pipáját. Mindig derűs volt,
ha valamit ő tudott egyedül, vagy jobban tudott a tanároknál.

— Ott az a részeges mihaszna, átissza a napot, oszt a gyermek retteg hazamenni. Hétfőn meg gyün az
ellenőr, ha nincs a hejjén, még maj kiteszik.

De kit? l—lonnaní7 Miértí7 Pongrácz most már indulatba jött.

— Erre kék gondolni, nem arra a sok nyelvtanra. Ekkeres, szegény, oszt az annya is mehet a gyárbul.
Vagy tán asse hallotta a tanárnő, hogy az annyának le is út, fel is út? Se apja, se pénzük, az az ember
meg iszik.

Ilyenkor mit lehet tenni? Zsófi nem hazudik, sose hazudott, nem is ért hozzá. A magyardolgozatai
értelmesek és szárazak, sose lesz humán érdeklődésű. Inkább ajó irodalmi készségü gyerekek
hazudnak, a természetrajzosok, a fizika után érdeklődők ritkán. Képtelenség, hogy Zsófika azt mondta
volna az anyjáról, hogy gyári munkás, és tudomása szerint nincs Pesten más rokona, csak Haller. Csak
nincs Juditnak valakije, aki iszik? Nincs, ostobaság.

,,Ez is csak ül, oszt bámul — gondolta Pongrácz. — Kapja a nagy fizetést, az ()ktutcirügvla'vállá
dágazóju, oszt asse tuggya, mi van a gyerek házában. Szegény istenatta, ha hétlí'm is ojan nagy a baj,
mijen ivászat fojhatik ijenkor szombat este. Persze a szombat azér más, szombaton még az ojan
jámborak is odakőricálnak, mint ez a Hidas, pedig a tejen él, nem boron. Oszt nővel sétál, mégpedig
fiatallal! No, lesz szívszakadás! Még jó, hogy úgy elvan merülve a beszélgetésbe, hogy se hall, se lát,
sötét van a kútnál, nem lát ide, nem kell néki köszönni!"

Márta is meglátta a Hidast, és megismerte a lányt is. A nagyobbik Lemberger volt, az egyetemista
Lemberger, ugyanolyan fehérszőké haja van, mint a húgának, csak a szeme szürke. Lofarokfrizura,
nagy pettyek a ruháján. Lemberger Alice. Most megbotlott a füszeres előtt, Hidas elkapta a könyökét,
nem is engedte el. Karonfogva mentek tovább. Milyen hosszú haja lehet ennek a nagy Lembergemék,
ha kibontja, leérhet a derekáig.

Várt még egy percet, aztán ő is felállt, most már végérvényesen haza akart menni. Pongrácz még
dünnyögött valamit, hogy szerencsére a szegény emberek összetartanak, oszt Kis András (az meg ki?)
majd rendbe hozza a dolgot. Egy szót sem értett az egészből. Otthagyta Pista bácsit, elindult hazafelé.
A patika még nyitva volt, erős fény áradt a kirakatüvegen meg az ajtón át, Riegler, az ötödikes Riegler
Kriszti apja, az inspekciós, valamit kevert egy porcelántégelyben. Milyen megnyugtató látvány a
patika! A csengő feletti kis vörös keresztet is kivilágitották, mintha jelezni akarnák, hogy akinek
valami baja van, csak jöjjön. Riegler majd megcsengeti a villanykasszát, csavar azon a kis
bélyegzőkaron, aztán kiad valami gyogyszert, s a beteg meggyogyul.

Milyen butaságokat gondol az ember néha!

Otthon teljesen váratlanul és meglepő módon a saját gimnazista kora jutott az eszébe, ott viháncoltak
emlékei között nagy kibontott hajjal Papp Judit meg Nagy Kato. Nagy Katának nyolcadikos korában
már jegygyürüje is volt, az iskolában nem volt szabad viselnie, hát délelőttönként rátüzte a karikát a
nyakláncára, a Mária-érem mellé, és a latintüzete legrtolso lapjára, oda, ahol a memoriteijegyzékeket
kellett volna vezetniük, fel volt írva: HallerKa'lma'n múzeumi gyakornok neje. És aztán hirtelen Pallay
is eszébe jutott, a pedagógia professzora, még az egyetem díszudvarának üvegteteje is, amelyen télen
úgy megült a hó, ők meg fel s alá szaladgáltak alatta, dühöngtek és tiltakoztak, szidtak az Egyetemi
Tanácsot, minek egyezik bele ilyen hülyeségbe, hogy a legnagyobb tanulási időben menjenek a
klinikára, és csináltassa'k végig magukon a vizsgálatokat, valamennyit. Éppen pedagogiai vizsga előtt,
mikor az ember ugyis gyakorlőéves, és agyonszaladgálja magát a gyakorló gimnázium meg az
egyetem között! Valami statisztikába kellenek az adataik, azért érdekli az egyetemet, mennyi köztük a
tüdőbajos meg a kancsi. Sokáig halogatták, de a végén csak muszaj volt elmenni, s az külön
felháborító volt, hogy csupa fiatal orvos vizsgálta őket, alig egypár évvel idősebbek náluk, Judit
folyton méltatlankodott, de azért a legszebb kombinéját vette fel, és vérpiros lett, amikor leeresztett
vállpántokkal végre bementek a szívvizsgálatzra, s a nyurga orvos, aki az ablaknál állt, feléjük fordult.
Azonnal megismerték a Nagy Kato bátyját, Nagy Gábort, akit már esztendők ota nem láttak.

Szóval Hidas azt akarta mondani, hogy megházasodik. Jól is teszi, az embernek nem könnyü
egyedül. Különös gonddal készítette el a vacsoráját, volt egy fél csirkéje, kivette a jégről, megsütötte,
abból holnapra is marad armyi, hogy nem kell föznie, pihenhet egész vasárnap. Azért mégis el kellett
volna utaznia valamerre nyaralni, mert lám, milyen bután ideges és érzékeny, minden józan ok nélkül
folyton el—elfutja a könny a szemét.

,,Ez a kút is ledült, mikor úgy bombáztak — gondolta Pista bácsi —, tulajdonképpen nem is az eredeti
kút, mer asszétment." Mikor az iskolára esett az akna, ez is kapott egy kis repeszt, lement a szapulos
jány feje, a keze is, évekbe telt, míg elvitték, oszt megfejelték ujra. Ugyanaz az arca, oszt azér mégse,
mer az ember csak tuggya, hogy új, nem a régi. De azér szép kut, térgyepel a jány, a haja előrelóg,
ahnm/ Mann! l'macm'l hnia van mint 7cr'wfikc'mak chinpk lmrtn hm'n vr'xt nem film: a kinai" mindio

Szabó Magda további könyvei