SZABÓ MAGDA SZIGET-KÉK

közé húzódtak, és kártyáznak unalmukban, azt üzenik, egy kocsist se láttak
visszamenni a telepre, s ők nem mennek haza addig, mig Valentin biztonságban
autóbuszra nem szállt. Ezek szerint senki se tud semmit, és szabad volt az út az
erdőn keresztül.

Most már igazán csak egyetlen probléma maradt: hazamenni, de gyorsan, s
túlesni azon, ami Ginevrától és Szakácsnénitől a két csavargóra vár. Aranka
felállt, azt mondta, elkíséri Valéntinékat az erdő szegélyéig. Mint kiderült, Gergely
és Kelemen is erre határozta magát, Kálmán csak azért nem tarthatott velük,
mert nem hagyhatta őrizet nélkül a Ieadót. A másnapi viszontlátásig búcsúztak:
ugyanitt, ugyanekkor, amikor Harisnyás érkezik.

Aranka rábeszélte Valentint, hogy üljön a hátára, gyorsabban és
biztonságosabban halad, mintha a maga lábán botorkál. Lámpa van ugyan a
Kandúrka még a Kelemen szemében, de most nem biztonságos kigyújtani. Jó
puha, szürke bundája volt Arankának, csak ne lett volna olyan csontos a gerince,
de persze Valentin meg se szisszent, sőt udvarias szavakat mondott Arankának.
Kandúrka a Valentin ölébe ült, igy mentek a jószagú, lassan lOOsötétré váló
estében, Aranka gyorsan, egyenletesen szedte nagy talpait. Kelemen zümmögni
kezdett egy dalt a holdas estéről, Gergely vele dúdolt, végül Kandúrka és Aranka
is belekapcsolódott. Valami szigeti dal volt, amelyet valamennyien ismertek.
Valentin mosoly nélkül hallgatta a kvartettet. Kandúrka egyszer csak elhallgatott,
és felnézett a Valentin felhős arcába. Közel emelte a száját Valentin füléhez.

— Nem lesz semmi baj — suttogta Kandúrka. — Mihelyt hazamegyünk, hirt adunk
valamiképpen a telepre, hogy menjenek érte. Nem üti el semmi, oldalt fekszik a
bokrok mögött. Meg se fázik, meleg az este. Mi mást tehettünk volna?

— Ki gondolta, hogy ő is kijön a taligákkal? — suttogta Valentin. — Az iszonyú jó,
hogy a lovak megmenekültek. Én nem szeretem Lavinia nénit, nem is tudom,
miért olyan rossz az a gondolat, hogy ott fekszik ájultan és egyedül.

Kelemen éppen mellettük futott. Valentin elpirult. Olyan illetlenség társaságban
sugdolózni. De beszélhet erről hangosan?

— Bocsánat — mondta Kelemen. — Sajnos, nagyon jó a fülem. Ha nem tömöm be
előre vattával, egy kilométer körzetben mindent meghallok. Rémes. Szóval, csak
azt akarom mondani, hogy ha annyira bánt, én majd visszamegyek az öreg
hölgyhöz, és magához téritem. Ha akarod, él is kisérem egy darabon.

Aranka azt mondta, Kelemen világéletében f'inóm ember volt. Valentin habozva
nézett a hiúzra, de Kelemen annyi jóindulattal és szelídséggel nézett vissza rá,
hogy eltűnt a szivéből a bizalmatlanság, sót rögtön meg is szégyellte magát a
gondolata miatt. Kelemen úgy tervezte, hogy lemossa a Lavinia néni arcát
kölnivizzel — mindig van nála! —, egy kicsit legyezgeti, megmasszirozza a tarkóját,
és éltámogatja az országút egy forgalmasabb szakaszáig — persze ha hajlandó
vele menni. Ha úgy látszik, hogy fél, vagy nem lehet vele okosan beszélni, akkor
csak magához tériti és ott101hagyja. Gergely esküvel bizonygatta, hogy csak
egész gyöngéden szorongatta meg, tehát rövidesen magához kell térnie.
Valentin és Kandúrka azon a véleményen voltak, hogy a néninek nincs meg a
képessége, igy semmiképpen se mutatkozzék előtte, ha már magához tért.
Kelemen tehát elköszönt. Gergely búcsúzóul még egy rádióműsort kért
Valentintól, mert nagyon érdekelték a külföldi koncertek, aztán már ott is voltak
az erdő pereménél. Látszott az út, alig kétszáz lépésnyire az autóbusz-megállótól.
Most bezzeg nem várakozott senki. Kandúrka visszakerült a hátizsákba, a
szigetiék eltűntek az ösvényen, Valentin meg csakhamar meglátta az autóbusz
közeledő, nagy, fehér szemét. Alig volt utas. Most volt helyük leülni, a hátizsákot
se kellett a vállán hagynia, odafoghatta az ölébe. A telep előtt mentek el: az iroda
világos volt, az udvaron senki. A lovak azóta már... Azért erre nagyon jó volt
gondolni.

Amikor kiszálltak, kieresztette Kandúrkát, aki előrefutott a Kópaszbácsi kertjén át.
Az utcai óra fél kilencet mutatott. Jaj, Istenem, máskor ilyenkor már megfürdött,
megvacsorázott, ágyban van! Olyan kicsire gömbölyítette össze a hátizsákját,
amilyenre csak tudta, aztán nagy sóhajtással lenyomta a kilincset. A kapu be volt
zarva.