Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.
Karinthy Frigyes összegyűjtött versei

Szépirodalom > Költészet

ISBN: 9789631435030

Karinthy Frigyes összegyűjtött versei

Szerző: Karinthy Frigyes Magvető, 2017 Karinthy Frigyes verseinek mindeddig nem létezett megbízható szövegű kiadása. Ezt a hiányt pótolja a Magvető Kiadó klasszikus verssorozatának legújabb darabja, amely Karinthy versei eddigi legjobb kiadásának ígérkezik. Tartalmazza a költő kötetben megjelent összes versén kívül a Karinthy életében kötetben helyet nem kapott verseket, valamint a gyermekkori verseket és zsengéket. Mindezt az olvasó filológiai pontossággal, a költő által utoljára jóváhagyott szövegek alapján, tömör szövegtörténeti jegyzettel, valamint utószóval ellátva veheti kézbe, amely a még ma is elsősorban humoros írásairól ismert Karinthyt segít elhelyezni a magyar költészet első vonalában. Karinthy ugyanis a Nyugat egyik legnagyobb költője volt: Beck András nemrég egész könyvet (Szakírópróba) írt egyetlen verséről (Nihil), Tandori Dezső pedig ezt írta róla (Az erősebb lét közelében): félhosszú verseit mintha mai líránk összefüggéseibe helyezhetnénk, szerkezetüket tekintve, csiszolás nélkül.

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
1 ajánlat
konyvdiszkont
2 774 Ft
tovább a boltba

Hasonló cimű könyvek