Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

A mi utcánk

Több mint húsz éve robbant be a köztudatba Tar Sándor kötete. A mi utcánkat, a szegényeket, alkoholistákat, a fájdalmat azóta is megtaláljuk bárhol az országban. "Tar Sándor - írta róla Bodor Ádám - 'ott' maradt, ahonnan a pályatársak lassanként kivonultak. ő még tudja, mitől lesz hirtelen csend a kocsmában."

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
1 ajánlat
konyvdiszkont
1 499 Ft
tovább a boltba

Részletek a könyvből

Ha az ember építkezni kezd, és megáll először az üres telek előtt, önkéntelenül hitvese vállára teszi a
kezét, és elmerengi Ez a mozdulat az elkövetkező tizenöt-húsz évben már ritkábban fog előfordulni,
sőt, de nem is ezen tűnődik ilyenkor az ember, hanem elfogja egy kicsit valami rettenet, hogy talán
mégsem tudja majd megcsinálni. Elérhetetlennek tűnik minden álom a három szobáról, hallról, nagy,
csempézett konyháról, az ugyancsak nagy fürdőszobáról, ahová besüt a nap. Tapéta, csillár, bútorok.
És rengeteg sóder, beton, téglák és iszonyú felfordulás. Az asszony is ilyesmin töpreng, de mosdatlan,
húzós szagú öleléseket is lát Haragot. Fáradtak, izzadtak és büdösek leszünk, gondolja, és a férjére
mosolyog: gyönyörű lesz, mondja hangosan, a férj bólint, micsoda? Aztán elnéznek még a
szomszédhoz is, ők már benne vannak, ott már megvan a baj, gyerek is, harag is, piszok mindenütt.
Leülnek valahová, isszák az odalókött sört, beszélnek hol az egyikkel, hol a másikkal, azok ugyanis
már hónapok óta nem szólnak egymáshozi De büszkék, ők már nem tehetnek semmit, belevágtak,
nekik már annyi.

Nagy Jenőt és Sárikát nem pont azok a bajok izgatják, mint egy fiatal, ideges házaspárti Jenő
ötvennyolc éves, Sárika alig hatvan, viszont építenének a szomszédba, annak a kis vályogháznak a
helyébe, ami most ott van. Nemrég esküdtek, van egy kis pénzük is, szóval jó lenne. Mert a kis ház
körül teljesen elhordták a homokot, körül van ásva, Sárikának kellett a pénz. A szomszéd tudja, onnan
hordta ő is, de hát Sárika egy üveg borért egy autóval is adott. Nincs ott már se kert, se udvar,
kiharapták. Mindenki vitte, elég szégyen, mondja Jenő feszengve. A szomszéd hallgatja, bólogat is.
Igen. Na, tudja, mit mondok én erre magának, kezdi hirtelen, ha még egyszer kezdeném, azt venném
meg, és nem építenék semmit. Mondja meg neki, vág közbe a felesége, hogy azt megteheti most is.
Jenő nem mond semmit, senkinek, Sárika se. És azt mondja meg neki, kiabál ismét a férj, hogy az is
hülye, aki megnősül, és gyereket csinál egy nőnek, hát mi bajom lenne nekem például abban a kis
házban, ami a maguké? He? Hát akkor kérdem én, fordul az asszony Sárikához, hogy kicsoda
csókolgatta a lábam fejét, előttem térdepelve, mikor azt mondtam, hogy nem és nem! És ki csavarta a
villanyzsinórt a nyakára? Mondja meg neki, vág közbe a férj, hogy akkor még naiv voltam, és
fogalmam se volt, hogy egy ilyen kimustrált, már mennek? Megyünk, szól óvatosan Jenő, annyi
dolgunk van, de majd biztosan össze fogunk járni, olyan jól elbeszélgettünk, minden jót. Menjünk
még valahová, kérdezi lihegve Sárika az utcán. Nem, ne menjünk édes, mondja Jenő, nagyon sok pénz
az. Jó már nekünk az, ami megvan, mondja Sárika, és felsegíti Jenőt a biciklire, ezek mind
boldogtalanok, akkor nem is kell.

Nagy Jenőnek olyan volt a járása, mintha mindig labdát vezetne két csapat ellen, mert ötvenhatban
megsebesült mint karhatalmista, ahol beosztott honvédként teljesített szolgálatot. Valami nagy
épületben, ahol mindenki rohangált, talán még égett is a ház, az oroszok meg lőttek, a nagy
felfordulásban legurult valami hosszú lépcsőn, miközben fegyveréből egy rövid sorozat került
tulajdon testébe. Nagy baj nem volt, csak majd úgy tíz óra elteltével kezdett aggódni, mikor már senki
sem volt az épületben. Valahogy kicsúszott—mászott az utcára, ott lelt rá két szavahihető tanú, akik
később bizonyították, hogy sebesülten, utolsóként hagyta el az épületet, velük együtt. Ö mondta akkor
is, utána is mindig, hogy nem egészen ilyen a történet, de csak a vállát veregették, mosolyogtak, ne
szerénykedjen, úgyis tudják. Mikor már állni is tudott, kitüntették, kapott egy másfél szobás lakást a
kórházi ágya mellett, egy ezredes szorongatta a kezét, és azt mondta, ilyen katonák kellenek nekünk.
Aztán leszerelték. Pár év múlva pedig nyugdíjazták. Jól sikerült haslövés volt, ami nem oltja ki a
katona életét, csak harcképtelenné teszi, igaz, gerincet is ért, ami az altesti dolgokból elrontotta a
járást, de mást nem.

Sárikával a kórházban találkoztak, Jenő valami utókezelésen vett részt, Sárika pedig egy rácsos
ágyban aludt szakadatlan, és mosolygott. Nem volt lakattal bezárva Tévedésből vagyok itt,
magyarázta később Jenőnek, Jenő azt mondta, ő is, hiszen őt senki nem lőtte le, de ezt az istennek nem
hiszi el senki. Már írt mindenhová, még Kádár Jánosnak is, mindenhol ott van a neve, ünnepeken a
piros asztalhoz ültetik, úttörők, kiszisták meg brigádok járnak a nyakára, pártfogolják, ebbe bele kell
őrülni. Sárika csak nevette, akkoriban olyan gyógyszert kapott, amitől nevet az ember mindenen, azon
is, hogy nemrég halt meg a férje, akit nagyon szeretett, mert ő mindenkit nagyon szeret, meg lehet
kérdezni az utcában, és őt is szereti mindenki. Vigasztalják, hozzák neki a bort, pálinkát, felaprítják a
tüzelőt, még olyan is van, aki ottmarad éjszakára, hogy ne féljen, mert az egy olyan utca. Már jócskán
benne voltak a kezelésben, mikor Jenő elmesélte, hogy van egy lakása a nyolcadik emeleten, de kiadta
albérletbe, mert a liftbe nem mer beszállni, amúgy meg nagyon magas. Most majd kap egy másikat a
földszinten, addig a motozóban alszik a gyári portán, nappal meg az irodaház halljában üldögél.
Viszont megmondták neki, hogy ha jön a nagyfőnök, tűnjön el, olyankor csak belép a
kapcsolószekrénybe, az van legközelebb.

Ma már nagyon fejlett az orvostudomány, olyan gyógyszerek vannak, amitől az ember ellazul, már-
már felelőtlenné lesz, gondolatai csaponganak, az arca kisimul, különben is szép minden. A beteg,
mire észbe kap, házasságot ígér, tervezget, kis híján boldog. Nagy Jenő kint a parkban, az
Ideggondozó és a Fertőző Osztály mögött megmutatta, hogy ő a járását leszámítva ép és egészséges
ember, és semmi akadálya, hogy nőül válassza Sárikát. Ennek pedig Sárika sem látta akadályát,
mindketten nyugdíjasok, előttük az élet. A kórházból már együtt mentek haza, fényes nappal, hogy
lássa mindenki, betértek a Misi presszóba is az utca elején, sokan nézték őket, akkor mondta Dorogi
Hesz Jancsinak, hogy ez az ember úgy megy, mintha labdát vezetne maga előtt két csapat ellen Sárika
rendelt mindenkinek egy féldecit, Jenő pedig kifizette, aztán egy üveg bort is rendeltek, elvitelre, Jenő
pedig letett egy ezrest a pultra, és mindenki csak nézett A párom, mondta Sárika Sarkadinénak, ahol
három deci bort ittak, óssze fogunk házasodni. Úgy, úgy, mondta Sarkadiné Piroska néni, az annak a
rendje, de még fenn van magának háromszázhetven forint, Sárika. A múlt hónapról Sárika csak intett
a fejével, Jenő pedig pénzt vett elő, és azt mondta, hogy ezután másként lesz, ugye szívem?

A mi utcánkban pór van, szegénység, és egy csomó félbehagyott álom, élet, és még azt sem lehet
tudni, hogy az emberek mikor segítenek egymáson. Mikor híre ment, hogy a nagyszájú, részeges
Sárika egy furcsa járású, városi embert fogott magának a kórházban, aki szinte a szájából eteti, itatja,
alig jönnek ki a lakásból, néha feltűnik egy bicikli, a vázon Jenő, az asszony pedig tolja, elmennek a
Misibe vagy Sarkadiné házi kimérésébe, először mindenki kacarászott. Aztán annak is híre ment, hogy
ez a Jenő egy olyan ember, hogy eladta a házát Debrecenben, és fehér menyasszonyi ruhát vett
Sárikának, abban fognak esküdni. Ötvenezer forint volt a ruha, mindennel, ebben a világban. Hesz
Jancsi szerint egy temetés olcsóbb lett volna, és az is szép, de Papp Terka, az anyósa végigszaladt az
utcán, hogy ez isten ujja! Tessék, van igaz szeretet! Nem úgy, mint az ő veje és a lánya! Nem szerette,
hogy Sárikáékhoz nem lehet jól belátni az udvarra, bezzeg a kis Harap Sanyi gyerekei ki-be járnak
hozzájuki Mind a hat. És mindegyik rág. És a pap is sírt az esküvőn, orgona szólt, a kis Zeke fiú hozott
magnót, arról, mert itt volt a szertartás a lakásban. Gulyásleves volt egy üsttel, kolbász, szalonna,
italoki És evett az egész utca, pedig senki nem vitt oda semmit, csak röhörésztek a hatvanéves
menyasszonyon, fehér ruhában, mirtuszkoszorúval. Igen.

Napok múlva rég várt, hatalmas eső esett, aki tudott, bemenekült a Misi presszóba, ahol szájtátva
hallgatták Dorogit, aki azt állította, hogy márpedig mindenkinek vissza kell vinni a homokot, amit
elhordták Sárika házától. Most már elállt az eső, lehet kezdeni Még ilyet. Hesz Jancsi nem vitt el
semmit, mondhatta, hogy bizony, elég nagy szemétség, de van még törvény, és ő lesz az első, aki
bemegy a Kózségházba. Még egy ilyen zuhé, kiabálta Béres, és elviszi onnan azt a házat mindenestől!
Ö nem hordott el onnan semmit, de vinni fog! Menjetek már, röhögött Misi, a tulaj, borért adta! Aztán
másról beszéltek, ittak, Misi szólt Dóroginak, ott a régi temető, a faluban, most szanáljáki Onnan

Tar Sándor további könyvei