Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

Anya és lánya

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
elfogyott

Részletek a könyvből

lány várta a válaszomat.

— Szerintem pillanatnyi ötlet csupán. A mostohaapám bizonyára a bostoni irodájá

ból rendelte meg.

Marié a lányokra mosolygott, akik Jennifer kivételével mind kuncogni kezdtek.

— Mi van ebben vicces? — kérdeztem. Nem válaszoltak, Marie—t nézték.

— Inkább azt kellett volna aláírnia, hogy apa

mondta Marié.

— De hiszen nem az apám. Az édesapám nem halt

meg. Elváltak a szüleim — jelentettem be. Örültem,

hogy Jennifer nem pletykált, de most az összes lány

tátott szájjal bámult rám, mintha magam lettem volna

a rossz ízlés kísértete. Valamennyien gazdag és előkelő családból származtak, és
adtak a származásukra.

Némelyiknek az őse a Mayflower fedélzetén érkezett

Amerikába. Ezeknél a válás nem volt megtürve.

Amikor Jennifer meg én visszatértünk a kajánkkal

a beszélgetés az asztalnál halkabb volt. Láttam, hogy

rólam beszélnek. Akik ebédkor még szívélyesen fogadtak, most hüvösebben viselked

tek. Arról vitatkoztak, milyen sminket szeretnek a legjobban.

Amikor én is el akartam mondani a véleményemet,

csak Jennifer figyelt rám.

Vacsora után indultunk tanulni. Marié odahajolt

hozzám: — Lemondom a mai bulit — mondta. — Elfelejtettem, hogy holnap matek lesz

Bólintottam, néztem, amint odalép a többiekhez.

Lesz buli — magyaráztam Jennifernek. Csak velem

nem akarnak barátkozni, mert elváltak a szüleim.

— Ne aggódj! — súgta Jennifer, miközben elindultunk

a nyomukban kifelé —, majd megemésztik. — Fütyülök

rá — vágtam oda, de a szívem legmélyén sírtam: — Miért akarta anya, hogy ilyen e
lökelö iskolába járjak,

ahol a lányok annyira fenn hordják az orrukat, hogy

nem lehet a szemükbe nézni? Jennifer kivételével

egyikük sem akar majd meghívni az otthonába, gondoltam. Miért mindig engem ér bü

ntetés anya tetteiért? Hát mindig engem fognak okolni mindenért?

Megborzongtam a gondolattól, hogy mit szólnának

ezek a lányok, ha megtudnák, valójában ki is vagyok.

Nagyon szerettem volna ismét Bostonban lenni, a

régi iskolámban, ahol az én igazi barátnőim sajnálnának, nem tekintenének leprás

nak. Eietemnek abban a

szakaszában, amikor a legnagyobb szükségem lett

volna barátokra, belöktek ezek közé a gazdag, elkényeztetett lányok közé. Meg ak

artam szökni. Már

azon törtem a fejem, hogyan. Apához költözöm, akkor

is, ha mindig úton van. Ennél minden jobb lenne.

Jennifer viszont nagyon aranyos volt, mindent megtett, hogy megvigasztaljon. Szo
rgalmasan megcsináltuk az iskolai feladatainkat, de sokat fecsegtünk divatról, z

enéröl és fiúkról is. Ahogyan nekem, neki sem

volt még igazi barátja, de tetszett neki egy srác, aki az

Allandale fiüiskolába járt. Ennek az iskolának a növendékei szoktak átjárni Wint

erhaven be, táncolni.

Már benne jártunk a pihenőidöben, amikor kimentünk televíziót nézni, de a teremb

en senki nem volt a

mi asztalunktól, vagy ahogy Marié mondta, a klubból.

— Marié szobájában vannak. Buliznak. Menj nyugodtan! Nem akarok semmit elrontan
i, Jennifer

mondtam.

— Nem akarok menni, ha te nem vagy meghíva — felelte. — Rémesek. Csodálkozom, ne

m mintha velem

mindig annyira édesek lettek volna.

— Gyűlölöm a képmutatókat — húztam ki magam hirtelen. Jennifer látta, hogyan lán

gol a szemem a haragtól.

— Tessék? — állt el a lélegzete.

— Gyerünk! — adtam ki az utasítást, és indultam kifelé.

— Hova? — kérdezte a nyomomban Jennifer.

— Marié szobájába — feleltem, és csak mentem.

— De... olyan ciki. Nem kellene inkább fütyülni rájuk? Úgy értem...

— Jennifer Longstonel Elegem van abból, hogy figyelmen kívül hagyjak dolgokat, a

melyek tönkreteszik az életemet. Ha ebbe az iskolába kell járnom, fogadjanak el

annak, ami vagyok, és egyetlen nagyképü

leányzó se szórakozzon velem.

— Gyerünk — mondta Jennifer. — Az utolsó ajto jobbra, a folyosó végén.

Mentünk. Elegem volt belöle, hogy mindig áldozat

legyek. Büszkén, fölemelt fejjel masíroztam Marié ajtajához. Hallottuk bentröl a
zenét. Rock az óra körül.

Bekopogtam. Lehalkították a lemezjátszót, suttogás

hallatszott. Aztán Marié kinyitotta az ajtot.

— Gondoltam, segítek fölkészülni a matekdolgozatodra — gyalogoltam be a szobába.
Amint beléptem,

halálos csönd lett. A. cigaretták izzottak. A szoba csupa füst volt. Ellen és We

ndy a földön itták a kólát

Carla, Toby és Betsy az ágyon nézegették a divat— és

filmlapokat. Egy pillanatig csönd volt. Hirtelen

Marie—hez fordultam.

— Nem tehetek arról, hogy milyen véleményetek van

a szüleim válásáról, de ostobaság, ha engem hibáztattok érte, és Jenniferrel is

kiszúrtok, pusztán azért, mert

a szobatársnöm. Azt reméltem, hogy mindannyian barátok leszünk. Abban bizonyos v

agyok, hogy itt sem

mindenki tökéletes, vagy nem mindenkinek van tökéletes múltja —jelentettem ki tü
zesen. — Mindenesetre

azt akartam, hogy tudjátok: nem vertetek át. Gyere,

Jenniferl

— Várj — szólt közbe Marié. Gyorsan a többiekre pillantott. — Igazad van. Nem vo
lt szép tölünk. A többiekre nézett. Mind lesütötték a szemüket. — Nos, ha

már itt vagytok, maradhattok is — vigyorodott el

Marié.

—En...

— Kérlek — így Marié. — Cigarettát? — Nem szoktam

— bámultam öket.

— Akkor ideje elkezdened — mondta Marié. — Gyorsan, Jen, csukd be az ajtót, miel

ött erre járna a vén

Thorndyke. Ellen, tedd föl a lemezt — adta ki a parancsot.

— üdvözöllek a klubunkban — folytatta Marié.

Amilyen temperamentumod van, inkább tudlak a barátomnak. Igaz, lányok? — Mindenk
i nevetett.

Jennifcrre pillantottam. Ö is szélesen vigyorgott.

Hasonló cimű könyvek

V. C. Andrews további könyvei