Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.
Bokhara története - A legrégibb időktől a jelenkorig

Bokhara története - A legrégibb időktől a jelenkorig

2000-ben a Lilium Aurum kiadó a Vámbéry Könyvek sorozatot rendhagyóan úgy tervezte meg, hogy majd egy időben két síkon futtatja: egyrészt magába foglalja a legfontosabb Vámbéry-műveket, másrészt az őt bemutató legértékesebb alkotásokat. Így esett, hogy a Dervisruhában Közép-Ázsián át című Vámbéry-mű után a sorozat második darabjaként Vámos Magda vonzóan-kedves Resid efendijét jelentette meg a kiadó, majd ezt követte a Küzdelmeim, a Vámbéry nyomában, A magyarok keletkezése és gyarapodása, a Vándorlásaim és élményeim Perzsiában, A török faj, A magyarság bölcsőjénél és a Nyugat kultúrája Keleten. A Bokhara története immár a sorozat tizedik darabja. E művében Vámbéry Bokhara történetét két részre osztva tárgyalja: az ún. ős- s az újabb kori történetre, vagyis Transoxania s a Bokharai kánság történetére. Az első korszak Timur emír bukásával végződik, a második pedig a Timur bukását követő évszázadokkal, egészen a 19. század végéig. Vámbéry gazdag történelmi forrásokra hagyatkozva írta meg ezt a munkáját, s mondani sem kell, hogy az európai olvasó számára különleges csemegének számított már a megjelenése idején is, s természetesen annak számít ma is: az olvasó egy titkokkal, egzotikumokkal teli történelmet ismer meg általa, Vámbéry élvezetes előadásában.

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
elfogyott

Vámbéry Ármin további könyvei