Megmutatjuk, hogy hol és mennyiért kaphatod meg a keresett könyvet.

...mégis mondj igent az életre!

Világszerte olvasók egész generációi számára nyújtott megrázó élményt Viktor Frankl pszichiáter klasszikus memoárja, amelyben a náci haláltáborokban zajló mindennapi életről számol be.Frankl négy koncentrációs tábort járt meg 1942-45 között, ezek egyike Auschwitz volt. Meg kellett tapasztalnia szülei, fivére és várandós felesége halálát, és később ezekből a tragikus élményekből, saját és mások végletes gyötrődéséből kiindulva hozta létre terápiás módszerét. A szenvedést nem kerülhetjük el, állítja Frankl professzor, azt azonban eldönthetjük, hogy milyen módon viszonyulunk hozzá, és találunk-e benne értelmet.Értelmet találni az életben, bármilyen is az; kitűzni bizonyos célokat, és azok felé haladni - Frankl logoterápiájának ez a törekvés az alapköve. Sok tekintetben a pszichoanalízisre épít ez az elmélet, de annál általánosabb érvényű, és pozitív üzenete révén mindenkit szíven talál. Az ember egyedi, senki mással össze nem téveszthető lény, hangsúlyozza dr. Frankl, éppen ezért mindenkire rá van bízva, hogyan éli meg, hogyan értelmezi saját személyes tapasztalatait. Hozzuk ki a legtöbbet a lehetőségeinkből, forduljunk bizakodással a jövő felé, és legyünk elfogadóak - a logoterápia módszere ebben segít.Viktor E. Frankl 1997-ben, kilencvenkét évesen hunyt el. Könyvét azóta több mind harminc nyelvre fordították le, gondolatai olvasók tízmillióihoz jutottak el. Visszaemlékezését az amerikai kongresszusi könyvtár már évtizedekkel ezelőtt beválogatta a tíz legnagyobb hatású könyv közé.

Mutasd tovább

Legközelebbi ingyenes személyes átvételi pont
elfogyott

Részletek a könyvből

szerkezete. Ez a belső széthullás jelenségeihez vezet, mint amilyenek már ismeretesek az élet más
területeiről. Hasonhí pszichológiai helyzetben van ugyanis pl. a munkanélküli; az ő léte is
ideiglenessé vált. bizonyos értelemben ő sem tud a jövőért, egy jövőbeni célért élni. Munkanélküli
bányászokon végzett pszichológiai vizsgálatsorozat folyamán alkalmam volt pontos vizsgálatokat
végezni arra vonatkozóan, hogy az ilymódon eltorzult létforma milyen hatást gyakorol az
időélményre, a ,,belső időre" vagy ,,élményidőre", ahogan azt pszichológiailag nevezik.

A táborban ez így volt: egy rövid időszakasz, mondjuk egz nap, melyet az óránkénti
piszkálódások töltenek ki, szinte végtelenül hosszu'nak tünt. Egy hosszabb időszakasz, mondjuk egy
hét, — a mindennapok egyformaságával viszont — látszólag félelmetesen gyorsan elmult. És bajtár-
saim mindig egetértettek velem, ha azt mondtam: a táborban egy nap tovább tart, mint egy hét!
Ennyire ellentmondásos volt ez a kísérteties időátélés.

Ebben az összefüggésben emlékeztetni kellene egyébként azokra a pszichológiai megjegzésekre,
melyek pl. Thomas Mann ,,A varázshegy" címü regényében találhatók, ahol az író olyan emberek
lelki fejlődését ábrázolja, akik azonos pszichológiai helyzetben vannak: tüdőszanatóriumi betegek,
akik előtt szintén ismeretlen elbocsátásuk időpontja és ezért éppen olyan ,, jövőtlenek ", nem a jövő
célt tekintő létben élnek mint az itt tárgalt embertipus, a koncentrációs táborok lakói.

Az egyik lágerfogoly, aki annak idején újonnan érkező táborlakók hosszu' sorában menetelt a
pályaudvartól a koncentrációs táborig, később egiszer beszámolt nekem arról, hogz olyan érzése
volt akkor, mintha a saját holtteste mögött lépdelne. Ennyire intenzíven élte meg akkor saját
jövőtlenségét, mely arra kényszerítette, hog) egész életét kizárólag a mult szemszögéből tekintse,
mint valami már elmultat — mint eg) halottét. De ezt az élményt ,, élő hullának lenni", még más
tényezők is elmélyítik. Míg az időben a fogság időtartamának határtalansága addig a térben a
behatároltság, a bezártság érződik: mindaz, ami a szögesdrómn kívül esik rövidesen
megközelíthetetlennek, elérhetetlennek és valahogyan valótlannak tűnik. A kinti események
ugyanúgy, mint a táboron kívüli emberek, az egész kinti normális élet a táboron belül élő számára
valahogan kísértetiesnek hat. Ha módjában áll kifelé tekinteni akkor a kinti életet u'gy nézi, mintha
már halottként a túlvilágról nézne le a Földre. A normális világgal szemben tehát a fogolynak
idővel az az érzése támad, mintha ő ,, a világ számára elveszett" volna.

A .koncentrációs táborban az ember belső életformája retrospektív létezéssé válik azok számára,
akik emberileg elhagták magukat, mert nem kapaszkodhattak meg egy jövőbeni célpontba Más
összefüggésben már beszéltünk erről a múltba való visszahrdulás tendenciájáról, mely a
rémségekkel telitett jelen értékvesztését szolgália. A jelen, a környező valóság értékventése
azonban bizonyos veszélyt rejt magában. Hiszen ettől könnyen elsikkadhatnak a valóság/ormálás
kezdeti lehetőségei, amilyenek még a lágeréletben is léteznek — mint ahogy jóeg/néhány hősies
példa is bizonyítja. A valóság tökéletes értékvesztése — ahogyan az megfelel a lágerfogoly ideiglenes
létezési formájának — végképp arra csábítja az embert, hogy elhagzja, elejtse magát — mivel úgyis
,,minden mindegy Az ilyen emberek elfelejtik hogy néha éppen egz rendkívül súlyos külső helyzet
nyüjt alkalmat arra, hogzY az ember bensőleg tu'lnőjön saját magán. Ahelyett, hogz egyenesen a
lágerélet külső nehézségeit használnák ki belső tartásuk bizonyitására, nem veszik komolyan
jelenlegi létüket, lefokozzák valami lényegtelenné, közber csak inkább előző életükkel foglalkoznak
Az ilyen emberek élete azután elsekélyesedik, ahelyett, hogz a magasba emelkedne, amihez éppen a
fogságban az elképzelhető legnagobb nehézségek közepette alapvetően adottak lennének a
lehetőségek. Erre természetesen csak igen kevés ember képes, de éppen nekik sikerült a külső
csődben és még halálukban is olyan emberi nagyságra eljutni, ami korábban közönséges létükben
talán soha nem jutott volna osztályrészukül; a többiekre viszont, ránk középsza'üekre és
langyosakra Bismarck figyelmeztetése érvényes, aki égiszer azt mondta: Az életben gyakran járunk
ugy, mint a fogorvosna 'l, mindig azt hisszük, most jön a lényeg, közben pedig már régen tüljutottunk
a lényegen. Ezt kicsit módosítva, mondhatnánk: a koncentrációs táborban a legtöbb ember azt hitte
a megvalósulás igazi lehetőségei már régen elmültak, a valóságban pedig éppen abból alltak, hog)
ki mit tudott kialakítani ebből a lágeréletből: vegetálást—e, mint a foglyok ezrei, vag) pedig amit
ritkábban és kevesebben, belső győzelmet.

Spinoza — mint nevelő

íg: nyilvánvalóvá válik, hogz minden olyan kísérlet, amelynek célja a lágerélet folytán a
foglyokban kialakult pszichopatológiai jelenségeket pszichoterápiai vagy akár pszichohigiénés
értelemben ellensúlyozni, oda irányul, hogz a koncentrációs táborban élő embert e helyzete ellenére
belsőleg ujra talpra állítsa, igyekezve őt ismét a jövő felé, egy jövőbeni cél felé fordítani.
Ösztönösen is tett egyik-másik fogoly ilyen irányú kísérlekt. A legtöbben megőrizték valamit, ami
életben tartotta őket, többnyire egz darabka jövőt. Hiszen az ember sajátja, hog) csakis a jövő
szemszögéből, valahog/ sub specie aeternitas tud egyáltalán létezni. Léte legnehezebb pillanataiban
tehát ehhez a jövőbeni kilátáshoz menekül. Ennek a menekülésnek néha igencsak trükkös formái
vannak. Ami engemet illet, a következő élményre emlékszem: majdnemsírva a nyitott cipőkbe
büjtatott sebes lábaim okozta fájdalomtól, kemény fagban és jeges ellenszélben sántikáltam, egy
hosszu menetoszlopban, kilométereken át a tábortól a munkahelyünkig. Agyam szüntelenül a tábori
életünk ezernyi apró problémájávalfoglalkozott: mit kapunk ma vacsorára? Ne cseréljem-e el a
kiegészítőként várható karika kolbászt inkább egz szelet kenyérre? Váltsam-e át eg) tányér levesre
azt az egy szál cigarettát, mely még megmaradt a két héttel ezelőtti ,,prémium'l-ból? Hogyan
juthatnék egz darabka dróthoz, hogz pótolhassam a cipőfüzőt helyettesítő eltört drótdarabot?
Sikerül-e az építkezési területen időben a megszokott munkacsapathoz csatlakoznom, vagy átdobnak
eg) másikba, ahol valamelyik vad előmunkás fog ütlegelni. Es mit tehetnék annak érdekében, hogy
,, jó legyek" egz bizonyos kápónál, aki annak a valószerűtlen boldogságnak a megvalósulásához
segíthetne, hogz átminősítsenek táboron belül dolgozó lágermunkássá, és már ne kelljen részt
vennem ebben a szörnyűséges napi menetelésben? Már szinte undorodom etuíl az irtózatos
kényszertől, melynek nyomása alatt minden gondolatom naphosszat és órákon át, kínlódva, csak e
kérdések körül forog. És akkor cselhez folyamodók: hirtelen beleképzelem magamat egy jól
kivilágított, szép és meleg előadóterembe, ahol a szónoki emelvényen állok, előttem érdeklődve
figyelő hallgatóság kényelmes karosszékekben — és én beszélek, beszélek és előadást tartok a
koncentrációs táborok pszichológiájáról. És mindaz: ami annyira kínoz és nyomaszt, tárgyiasul és a
tudományosság magaslatáról kerül meglátásra és ábrázolásra... És ezzel az önámító csellel
valahogan sikerül felülkerekednem a helyzeten, a jelenen és annak szenvedésein, azaz olybá venni
az egészet, mintha már múlttá vált volna és én magam minden fájdalommal együtt csak tárgya
lennék egy érdekes pszichológiai tudományos vizsgálatnak, melyet én magam folytatok le. Hogyan
is fejezi ki magát Spinoza Etikájában? ,,Afectus, gui passio est, desinit esse passio simulataue eius
claram et distinctam formamus ideam. " (Egy bánatteli kedélyállapot megszűnik szenvedés lenni,
amint tiszta és egyértelmü képet alkotunk róla. — Ethika, 5. rész ,,A szellem hatalmáról vagi az
emberi szabadságról III. tétel).

Elveszett ember viszont a lágerben az, aki többé nem képes hinni a jövőben. saját jövőjében sem.
A jövő elvesztésével elveszíti szellemi tartását, belsőleg omlik össze és ág: fizikailag, mint lelkileg
leépül. Ez többnyire meglehetősen hirtelen következik be, valamiféle krízisként, melynek tünetei
minden valamennyire is tapasztalt táborlakó számára ismerősek. Mindegikünk rettegett attól a
pillanattól, amikor — nem saját személyét —, hiszen ez akkorra már tárgytalanná is vált volna,
hanem barátait nézve — ez a krízis elsőízben megnyilvánul. Ez rendszerint ügy következett be, hogy
ami v7p'n nrmrm " fnonlv " hnmkkhan felme mnwxrít nom lehetett rábírni Arm hmv

Hasonló cimű könyvek

Viktor E. Frankl további könyvei